Linda Penny – amikor a fájdalomból történet, a veszteségből pedig remény születik

 

 

A „Szerzők, akiket érdemes felfedezni” rovatban ezúttal ismét egy magyar szerzőt szeretnék bemutatni. Különösen érdekesnek tartom azokat az alkotókat, akik nem feltétlenül a legnagyobb kiadók támogatásával kerülnek az olvasók elé, hanem hosszú utat járnak be addig, amíg az első önálló kötetüket a kezükben tarthatják. Akik pályázatokon próbálják ki magukat, antológiákban jelennek meg, közösséget építenek maguk köré, és apránként mutatják meg mindazt, ami hosszú ideje ott él bennük.

Linda Penny története is ilyen.

Az erdélyi származású magyar írónő nem fiatalon, kész írói karrierrel a háta mögött lépett az olvasók elé. Sokkal inkább egy hosszú ideje érlelődő álom kapott lehetőséget arra, hogy egyszer csak valósággá váljon. Linda Penny 1968-ban született Gyergyószentmiklóson, Erdélyben, 2013 óta pedig Budapesten él. Gyermekkorát nehéz anyagi körülmények között töltötte, és már egészen korán különleges szerepet kaptak az életében a könyvek.

Talán éppen ezért is érdekes számomra az ő története. Mert ismét azt bizonyítja, hogy az irodalom sokkal több lehet egyszerű szórakozásnál. Egy könyv társ lehet akkor, amikor magányosak vagyunk, menedéket jelenthet egy nehéz időszakban, és olyan világokat nyithat meg előttünk, amelyekbe bármikor elmenekülhetünk néhány órára.

 

Amikor a könyvek jelentik a menedéket

Linda Penny egy erdélyi kisvárosban nőtt fel. Édesanyja nehéz anyagi körülmények között és betegséggel küzdve nevelte. Gyermekkorában nem vette körül nagy társaság, így a könyvek és a zene különösen fontos szerepet kaptak az életében. Az olvasás nem egyszerű időtöltés volt számára: társaságot, kikapcsolódást és egy másik világ lehetőségét jelentette.

Már gyermekkorától kezdve szívesen jegyezte le a gondolatait, érzéseit és történeteit, mégsem készült tudatosan írónak. Sokáig nem is gondolta, hogy egyszer mások is olvashatják majd azt, amit ő ír.

Ez számomra azért is szimpatikus, mert nagyon sok emberben ott lapul az alkotás iránti vágy, mégsem merik megmutatni másoknak. Talán attól félnek, hogy nem elég jók, talán úgy érzik, már késő belevágni, vagy egyszerűen az élet másfelé sodorja őket. Linda Penny története azonban azt mutatja, hogy az írásnak és az álmok megvalósításának nincs lejárati ideje.

Az alkotás hosszú időn keresztül jelen volt az életében, de az igazi fordulatot végül legkisebb fia biztatása hozta el. Ennek hatására kezdte el komolyabban megmutatni írásait a nyilvánosságnak, létrehozta szerzői közösségi oldalait, és egyre tudatosabban indult el az irodalmi pályán.

 

Novelláktól az első regényig

Linda Penny nem rögtön egy önálló regénnyel jelentkezett. Irodalmi pályázatokon vett részt, novellákat, verseket és meséket írt, alkotásai pedig több antológiába is bekerültek.

Írásai között egészen különböző témájú művekkel találkozhatunk. A Múzsák Könyvtára felületén például több novellája és verse is olvasható. Olyan címekkel találkozhatunk, mint A legszebb hímestojás, A rózsák álma, Az élet nem fair, Csók a halál után vagy éppen a Vágy a lencsén túl. Írása a Marsbook Kiadó egyik antológiájában is megjelent, és a Karácsonyi szívhangok című antológiában szintén helyet kapott egy alkotása.

Ezek a kisebb megjelenések fontos állomásai lehetnek egy szerző életének. Egy novella vagy egy pályázatra beküldött történet talán csak néhány oldal, mégis minden egyes megjelenés újabb visszajelzést jelent: igen, érdemes folytatni.

Linda Penny pedig folytatta.

Ennek az útnak az egyik legfontosabb mérföldköve lett első önálló regénye, a Katrin útja.

 

Katrin útja – egy történet veszteségről és újrakezdésről

Már a Katrin útja alaptörténete is jelzi, hogy Linda Penny nem fél nehéz érzelmi témákhoz nyúlni.

A regény főszereplője Katrin Payne, egy független, magabiztos nő, akinek addigi élete egyik pillanatról a másikra darabokra hullik. Húga, Sabina tragikus körülmények között meghal, Katrinnak pedig nemcsak a veszteséggel és a gyásszal kell szembenéznie.

A tragédia után ugyanis egy olyan titokra derül fény, amely alapjaiban változtatja meg az életét.

Kiderül, hogy Sabinának született egy kislánya, Kiara, akinek létezéséről Katrin korábban nem tudott. A gyász kellős közepén tehát egyszer csak ott van egy újszülött gyermek, aki teljesen kiszolgáltatott, és akinek szüksége van valakire.

Katrin előtt olyan felelősség áll, amelyre egyáltalán nem készült fel. Nincs tapasztalata a gyermeknevelésben, saját életét is újra össze kellene raknia, mégis úgy dönt, hogy magához veszi Kiarát.

Már önmagában ebben a helyzetben is rengeteg érzelem és konfliktus rejlik. Hogyan lehet gyászolni, miközben valaki másnak szüksége van ránk? Hogyan lehet egyik napról a másikra teljesen átrendezni az életünket? És vajon lehet-e egy tragédia után ismét boldognak lenni?

A történet azonban itt még nem ér véget.

Megjelenik Peter, Kiara édesapja is. A férfi gazdag, befolyásos, zárt világban él, és kezdetben Katrin sem tudja igazán, hogyan viszonyuljon hozzá. Kettejük kapcsolatát nem a romantika indítja el, hanem egy tragédia, egy gyermek és a közösen cipelt múlt.

A bizalmatlanság azonban lassan változni kezd.

Ahogy egyre többet tudnak meg egymásról, és együtt próbálnak felelősséget vállalni Kiaráért, valami új is kialakul közöttük. A veszteség mellé lassan odaférkőzik a remény, majd a szerelem lehetősége is.

Lehet-e a tragédia után újrakezdeni?

Talán ez a Katrin útja egyik legérdekesebb kérdése.

A történet ugyanis nem egyszerűen egy romantikus regény. A szerelem fontos része, de a háttérben jóval súlyosabb kérdések húzódnak meg: gyász, veszteség, családi titkok, felelősség, anyaság, bizalom és újrakezdés.

Katrin számára Kiara először egy váratlanul rászakadó, hatalmas felelősséget jelent. Később azonban éppen ez a kisbaba válhat annak az új életnek a jelképévé, amely a tragédia után lassan megszületik.

Különösen érdekes ez az ellentét: miközben egy élet véget ér, egy másik éppen elkezdődik.

A fájdalom mellett ott van egy újszülött gyermek, aki mit sem tud a felnőttek múltjáról, titkairól és veszteségeiről. Egyszerűen szeretetre, biztonságra és gondoskodásra van szüksége.

És talán éppen ez ad Katrinnak is kapaszkodót.

Az ilyen történeteket azért szerethetjük, mert nem azt állítják, hogy a fájdalom egyik pillanatról a másikra eltűnik. Sokkal inkább azt mutatják meg, hogy a veszteség mellett idővel új érzéseknek is lehet helyük.

 

Érzelmekre épülő történetek

Linda Penny írásaiban fontos szerepet kapnak az emberi érzelmek. Nem feltétlenül a hatalmas világmegváltó események állnak a középpontban, hanem azok a helyzetek, amelyekben egy embernek döntenie kell, el kell engednie valamit, szembe kell néznie a múltjával, vagy éppen újra meg kell tanulnia bízni.

A romantikus és drámai elemek találkozása különösen azoknak az olvasóknak lehet érdekes, akik egy szerelmi történettől nemcsak könnyedséget várnak, hanem komolyabb érzelmi hátteret is.

A Katrin útja alaptörténete sem egy egyszerű „egymásba szeretnek, majd boldogan élnek” típusú románc. A szereplők kapcsolatának hátterében ott van egy tragédia, egy gyermek sorsa és számos feldolgozásra váró érzés.

Ez pedig egészen más súlyt ad a romantikus szálnak.

 

Független szerzőként az olvasókhoz vezető úton

Linda Penny pályájának másik érdekes része, hogy független szerzőként is igyekszik eljuttatni történeteit az olvasókhoz.

Ez ma egyszerre jelent hatalmas szabadságot és óriási kihívást.

Egy független szerzőnek sokszor nemcsak írónak kell lennie. Saját magát és a könyvét is meg kell ismertetnie, kapcsolatot kell tartania az olvasókkal, jelen kell lennie a közösségi médiában, és olyan feladatokat is magára kell vállalnia, amelyekkel egy nagyobb kiadónál külön szakemberek foglalkoznának.

Linda Penny a közösségi médiában is aktív, szerzői oldalain pedig közvetlenebb kapcsolatot alakíthat ki azokkal, akik kíváncsiak az írásaira.

Szerintem éppen ezért is érdemes időnként kilépni a könyvesboltok leglátványosabb polcai mellől.

A legismertebb szerzők könyvei szinte maguktól megtalálnak bennünket. Látjuk őket a könyvesboltokban, hirdetésekben, közösségi oldalakon és toplistákon. A kisebb, független vagy pályájuk elején járó szerzőkért viszont néha nekünk, olvasóknak kell egy kicsit messzebbre mennünk.

És éppen ez a „Szerzők, akiket érdemes felfedezni” rovat egyik célja is.

Olyan neveket szeretnék időről időre megmutatni, amelyek mellett talán eddig elmentünk. Olyan írókat, akiknek egyetlen könyvével, novellájával vagy akár egy véletlenül elénk kerülő történetével egy újabb olvasói világ nyílhat meg előttünk.

 

Miért érdemes felfedezni Linda Pennyt?

Elsősorban azért, mert az íróvá válásának története önmagában is érdekes.

Egy erdélyi kislány, akinek gyermekkorában a könyvek jelentették az egyik legfontosabb menedéket, évtizedekkel később maga is történeteket ad az olvasóknak.

Van ebben valami szép körforgás.

Azok a könyvek, amelyek egykor neki jelentettek társaságot és kapaszkodót, talán ma közvetve abban is szerepet játszanak, hogy ő maga ír. És most már az ő története találhat rá valakire éppen akkor, amikor annak az olvasónak van szüksége néhány órányi kiszakadásra a hétköznapokból.

A Katrin útja pedig olyan témákat érint, amelyek mögött valódi emberi kérdések húzódnak meg. Hogyan állunk talpra egy veszteség után? Mit teszünk, amikor az élet egyik napról a másikra olyan felelősséget helyez a vállunkra, amelyre egyáltalán nem készültünk? Képesek vagyunk-e ismét szeretni, amikor korábban valami összetört bennünk?

És ami talán a legfontosabb:

elhihetjük-e, hogy egy történet legfájdalmasabb fejezete után még következhet egy szebb is?

Linda Penny történetei erre keresik a választ.

Én pedig azt hiszem, pontosan az ilyen szerzők miatt érdemes időnként ismeretlenebb nevek után is kutatni. Mert sosem tudhatjuk, melyik könyv lesz az, amelyet csak kíváncsiságból veszünk a kezünkbe – aztán végül egy újabb felfedezés kezdetét jelenti.

Anna Godbersen – amikor a fényűző bálok mögött veszélyes titkok rejtőznek

 

Vannak könyvek, amelyek már a borítójukkal egy egészen más világba csábítják az embert. Gyönyörű ruhák, fényűző báltermek, előkelő családok, hintók, hatalmas manhattani paloták és olyan fiatal nők, akiknek látszólag mindenük megvan. A csillogó felszín alatt azonban titkok, tiltott szerelmek, féltékenység, árulás és társadalmi elvárások húzódnak. Anna Godbersen regényeinek világa pontosan ilyen.

A „Szerzők, akiket érdemes felfedezni” rovat következő szereplőjeként azért esett rá a választásom, mert az írónő számomra azok közé a szerzők közé tartozik, akik egy nagyon jellegzetes, könnyen felismerhető világot teremtettek. Ha valaki szereti a történelmi regényeket, ugyanakkor nem bánja, ha azokban jó adag romantika, pletyka, intrika és társasági botrány is helyet kap, érdemes megismerkednie Anna Godbersen könyveivel.

 

Ki is Anna Godbersen?

Anna Godbersen amerikai írónő, aki elsősorban történelmi ifjúsági regényeivel vált is
mertté. 1980. április 10-én született a kaliforniai Berkeley-ben, később azonban New Yorkba költözött, és a Barnard College hallgatója lett. Az egyetem után az irodalom világától sem szakadt el: egy irodalmi ügynökségnél dolgozott, mielőtt főállású íróvá vált.

Érdekes számomra, hogy bár Kaliforniában született, íróként mégis New York lett az egyik legfontosabb helyszíne. Nem feltétlenül a mai metropolisz érdekli, hanem annak korábbi korszakai: azok az évtizedek, amikor Manhattan társasági életét dúsgazdag családok, fényűző estélyek, szigorú etikett és legalább ennyire szigorú társadalmi elvárások határozták meg.

Egy régebbi magyar ismertetőben nagyon találóan írták róla, hogy azért fordult a 19. század vége felé, mert az igazi, szinte már felfoghatatlan luxusról szeretett volna írni. Arról a világról, amely ma már szinte mesebelinek tűnik: hatalmas estélyekkel, gyönyörű ruhákkal, személyzettel, hintókkal, bálokkal és olyan társadalmi szabályokkal, amelyek egy fiatal nő egész életét meghatározhatták.

Ehhez természetesen komoly kutatómunkára is szükség volt. Nem elég egy történetet egyszerűen 1899-be helyezni. Másként beszéltek az emberek, más szabályok szerint ismerkedtek, másként viselkedtek társaságban, és egészen más lehetőségei voltak egy fiatal nőnek, mint napjainkban. Godbersen ezért a korabeli beszédmódot, divatot, etikettet és társasági szokásokat is tanulmányozta.

Talán éppen ettől olyan különlegesek a regényei: a történelmi háttér nem pusztán díszlet.

 

Luxus, szerelem és pletyka – megszületik a Luxe girl

Anna Godbersen legismertebb műve kétségtelenül a The Luxe sorozat, amelynek első kötete 2007-ben jelent meg. Magyarországon Luxe girl címmel ismerhettük meg a történetet.

Ha nagyon röviden kellene jellemeznem, azt mondanám: olyan, mintha A pletykafészek világát áthelyeznénk az 1899-es New Yorkba.

Csakhogy itt nincs mobiltelefon, közösségi média és azonnal terjedő internetes pletyka. Van viszont újság, társasági rovat, levél, titkos találkozó és megszámlálhatatlan kíváncsi tekintet. Egy rossz döntés vagy egy illetlennek számító találkozás pillanatok alatt tönkreteheti egy fiatal nő jó hírét – a jó hírnév pedig ebben a világban szinte mindennél többet ér.

A történet középpontjában Elizabeth és Diana Holland állnak. A Holland család kívülről továbbra is a New York-i elit része, a csillogó látszat mögött azonban komoly anyagi problémák rejtőznek. Elizabethre ezért hatalmas felelősség nehezedik: egy megfelelő házasság akár az egész család helyzetét megmenthetné.

A megfelelő férj pedig látszólag adott: Henry Schoonmaker, a gazdag és rendkívül jóképű fiatalember.

Csakhogy természetesen semmi sem ilyen egyszerű.

Elizabeth szíve ugyanis máshová húzza. A kötelesség és a szerelem két teljesen külön irányba vinné az életét, miközben körülötte mások is a saját boldogságukért – vagy éppen társadalmi felemelkedésükért – harcolnak. Féltékenység, tiltott érzelmek, barátságnak álcázott rivalizálás és egyre veszélyesebb titkok kerülnek elő.

És amikor az ember már azt hinné, hogy ennél bonyolultabb nem lehet a helyzet, egy rejtélyes haláleset mindent felborít.

 

A csillogás mögötti világ

Számomra Anna Godbersen könyveinek egyik legérdekesebb sajátossága éppen ez a kettősség.

Kívülről minden gyönyörű.

Hernyóselyem ruhák, csipkék, fűzők, ékszerek, báltermek, elegáns vacsorák, hatalmas házak és előkelő társaságok. Az írónő olyan részletességgel mutatja be ezt a világot, hogy olvasás közben szinte magunk előtt láthatjuk a korabeli New Yorkot.

De minél közelebb kerülünk a szereplőkhöz, annál inkább kiderül, hogy a gazdagság egyáltalán nem jelent szabadságot.

Különösen igaz ez a nőkre.

Egy előkelő család lányának nem feltétlenül az volt a legfontosabb feladata, hogy megtalálja azt, akit szeret. Sokkal fontosabb lehetett, hogy megfelelő családba házasodjon, megőrizze a jó hírnevét, és megfeleljen azoknak az elvárásoknak, amelyeket a család és a társadalom támasztott vele szemben.

Godbersen szereplői azonban szeretnének saját döntéseket hozni.

És ebből születik a konfliktus.

 

Négy kötetnyi titok és intrika

A The Luxe sorozat eredetileg négy kötetből áll.

Az első, The Luxe – Luxe girl 2007-ben jelent meg. Ebben ismerjük meg a Holland nővéreket és azt a társasági közeget, amely később az egész történetet meghatározza.

A második rész, a Rumors – Pletykák 2008-ban folytatta a történetet. Már maga a cím is sokat elárul arról, milyen irányba halad a cselekmény: a titkok egyre nehezebben tarthatók, a társaság újabb botrányokra éhes, a szereplők pedig mind mélyebbre kerülnek a saját hazugságaik és döntéseik következményeiben.

Ezt követte 2009-ben az Envy, majd ugyanabban az évben a sorozat lezárása, a Splendor.

Sajnos a magyar olvasók számára van egy komoly hiányérzet: magyarul csak az első két kötet, a Luxe girl és a Pletykák jelent meg, így aki a teljes történetre kíváncsi, annak angolul kell folytatnia a sorozatot.

Pedig éppen egy olyan történetről van szó, amelynél az ember szeretné tudni, hogyan alakul végül a szereplők sorsa.

 

Nem ért véget New York története

A The Luxe után Anna Godbersen nem hagyta maga mögött a múlt század New Yorkját, csak néhány évtizeddel előrébb ugrott az időben.

A Bright Young Things trilógia már az 1920-as évek Manhattanébe kalauzolja az olvasót. Ez egészen más korszak, mégis tökéletesen illik az írónő világához: jazz, szesztilalom, titkos mulatók, rövidebb szoknyák, lázadó fiatal nők és a nagyvárosi élet ígérete.

A trilógia kötetei a Bright Young Things, a Beautiful Days és a The Lucky Ones.

Itt is fiatal nők kerülnek a középpontba, akik szeretnének kitörni abból az életből, amelyet mások szántak nekik. Manhattan számukra az újrakezdés és a szabadság ígéretét jelenti – de természetesen a nagyvárosi álmok mögött veszélyek és csalódások is várnak rájuk.

Godbersen később más korszakok és történetek felé is fordult.

A The Blonde című regényében Marilyn Monroe történetét gondolja újra egy kémkedéssel és politikai összeesküvéssel átszőtt fikcióban. A When We Caught Fire az 1871-es nagy chicagói tűzvész idején játszódik, így ismét a történelmi romantika kerül előtérbe.

A Beautiful Wild pedig már egészen más helyszínre viszi az olvasót: egy luxushajó szerencsétlensége után annak utasai egy lakatlan csendes-óceáni szigeten találják magukat. A társasági szabályok helyét itt lassan a túlélés veszi át – miközben a szereplők közötti érzelmek és titkok természetesen továbbra sem maradnak el.

 

Miért érdemes felfedezni Anna Godbersent?

Azért szeretem az olyan szerzőket bemutatni ebben a rovatban, akiknek a neve mögött egy sajátos, felismerhető világ áll. Anna Godbersen szerintem pontosan ilyen.

Az ő könyveit elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik a romantikus történeteket, de egy egyszerű szerelmi történetnél valamivel többre vágynak. Azoknak, akik szívesen olvasnak családi titkokról, társadalmi különbségekről, féltékenységről, barátságról, árulásról és olyan nőkről, akik megpróbálnak kitörni a számukra kijelölt szerepekből.

És természetesen azoknak is, akik imádják a régi New York hangulatát.

Anna Godbersen világa gyönyörű, de nem ártatlan. Csillogó, ugyanakkor kegyetlen. Romantikus, miközben folyamatosan emlékeztet arra, milyen súlyos ára lehetett annak, ha valaki nem tartotta be a társadalom szabályait.

Talán éppen ezért működik olyan jól a Luxe girl alapötlete is. A szereplők több mint száz évvel ezelőtt élnek, problémáik egy része mégis nagyon ismerős lehet a mai olvasónak. Ki kit szeret? Ki kire féltékeny? Mennyit ér egy barátság? Meddig lehet titkolni az igazságot? Érdemes-e feláldozni a saját boldogságunkat mások elvárásai miatt? És vajon tényleg olyan tökéletes azok élete, akiknek kívülről látszólag mindenük megvan?

A kor változott.

A ruhák megváltoztak.

A hintókat autók váltották fel, a társasági rovatok helyére pedig részben a közösségi média került.

De a szerelem, a féltékenység, a pletyka és a megfelelési kényszer nagyon is velünk maradt.

Talán ezért lehet ma is élvezettel olvasni Anna Godbersen történeteit.

Aki tehát szereti a történelmi romantikát, a gyönyörű ruhákat, az előkelő bálokat, a titkos szerelmeket és azokat a történeteket, amelyekben a csillogó felszín alatt mindig ott lapul egy újabb titok, annak érdemes esélyt adnia Anna Godbersen könyveinek.

Én pedig egy dolgot különösen sajnálok: hogy a The Luxe teljes sorozata nem jelent meg magyarul. Mert ha egyszer belépünk Elizabeth, Diana, Henry és a századfordulós New York fényűző, pletykákkal teli világába, bizony könnyű ott maradni még néhány kötet erejéig.

 

Anna Godbersen számomra olyan szerző, akit elsősorban azoknak érdemes felfedezniük, akik tudják: a legszebb ruhák, a legnagyobb bálok és a leggazdagabb családok történetei mögött gyakran éppen a legérdekesebb titkok rejtőznek.

Fejős Éva – amikor egy történet messzire visz, mégis önmagunkhoz érkezünk

 

A „Szerzők, akiket érdemes felfedezni” rovatban ezúttal egy olyan magyar írónőt szeretnék bemutatni, akinek a neve valószínűleg azok számára is ismerősen cseng, akik még egyetlen könyvét sem olvasták. Fejős Éva az elmúlt közel két évtizedben a hazai szórakoztató irodalom egyik legismertebb és legtermékenyebb szerzőjévé vált. Regényeiben újra és újra találkozhatunk távoli országokkal, titkokkal, szerelemmel, barátságokkal, sorsfordító döntésekkel és olyan nőkkel, akik életük egy pontján kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: valóban ott tartanak-e, ahol lenni szeretnének.

Számomra azonban Fejős Éva neve nem egyszerűen egy ismert magyar szerzőt jelent. Az én történetem vele 2009-ben kezdődött, amikor először olvastam el a Hotel Balit. Azóta is azok közé a könyvek közé tartozik, amelyekre nemcsak a történetük miatt emlékszem, hanem azért is, mert valamit megváltoztattak bennem olvasóként. A Hotel Bali után már mást vártam egy könnyedebbnek nevezett női regénytől. Rájöttem, hogy egy ilyen könyvnek nem feltétlenül kell választania a szórakoztatás és a tartalom között. Lehet egyszerre egzotikus, romantikus, fordulatos, titokzatos és közben nagyon is emberi.

Talán ezért is gondolom úgy, hogy Fejős Évának mindenképpen helye van ebben a rovatban.

Fejős Éva 1967-ben született Budapesten, és jóval azelőtt az írás felé fordult, hogy a neve bestsellerlistákon szerepelt volna. Saját bemutatkozásában is arról ír, hogy gyermekkora óta történeteket, novellákat és regényeket ír. Az újságírói pályát szabadúszóként kezdte, később tizenegy éven keresztül a Nők Lapja szerzője volt. Riporterként sokszor komoly és érzékeny témákhoz nyúlt, 2003-ban pedig egy riportsorozatáért Minőségi Újságírásért Díjat kapott.

Talán éppen az újságíróként eltöltött évek magyarázzák azt is, miért működnek olyan jól regényeiben az emberi történetek. Egy jó riporternek meg kell tanulnia figyelni. Nemcsak arra, amit valaki kimond, hanem arra is, amit elhallgat. Meg kell látnia a hétköznapi élet mögött rejtőző történetet, észre kell vennie az apró részleteket, és értenie kell valamennyire az emberek motivációit is.

Mindezek a tulajdonságok Fejős Éva regényeiben is érezhetők.

Hősei ritkán tökéletes emberek. Szeretnek, csalódnak, rossz döntéseket hoznak, titkolóznak, menekülnek, újrakezdenek. Néha maguk sem tudják pontosan, mit keresnek, csak azt érzik, hogy valamin változtatniuk kell. Talán éppen ezért lehet könnyű közel kerülni hozzájuk.

Fejős Éva első regénye még Carol N. Fire álnéven jelent meg 1999-ben Holtodiglan címmel. Az igazi áttörést azonban a 2008-as év hozta el számára. Ebben az évben jelent meg az Ulpius-ház gondozásában a Bangkok, tranzit, majd a Hotel Bali is.

És ekkor kezdett kialakulni az a sajátos világ, amelyet ma már sok olvasó azonnal Fejős Éva nevéhez kapcsol.

Egzotikus országok. Repülőterek. Szállodák. Tengerpartok. Nagyvárosok. Titkok. Találkozások. Régi szerelmek. Új kapcsolatok. Emberek, akik látszólag véletlenül kerülnek egymás mellé, majd kiderül, hogy az életük sokkal szorosabban kapcsolódik össze, mint azt valaha gondolták volna.

Fejős Éva regényeiben az utazás szerintem szinte soha nem pusztán földrajzi helyváltoztatás.

Az ember elutazik Bangkokba, Balira, New Yorkba, Nápolyba vagy a Karib-térségbe, de közben önmagában is megtett néhány száz vagy néhány ezer kilométert.

Ez az egyik dolog, amit különösen szeretek ezekben a történetekben.

Mert bár egy egzotikus helyszín már önmagában is csábító – főleg akkor, amikor mi éppen a saját nappalinkban ülünk egy kávé vagy tea mellett –, valójában nem a pálmafák miatt válik emlékezetessé egy regény. Hanem azért, ami a pálmafák alatt történik az emberekkel.

És erre talán nincs jobb példa számomra, mint a Hotel Bali.

Ez volt az első Fejős Éva-regény, amelyet olvastam.

2009-ben került a kezembe, és nagy hatással volt rám.

A történet középpontjában négy egykori barátnő, Dóra, Gabi, Szilvi és Judit áll. Tizenévesen egy tragikus esemény és egy közös titok köti össze őket. Egy végzetes buli után úgy döntenek, elhagyják az országot, ugyanakkor megfogadják, hogy tizenhét év múlva újra találkoznak Budapesten. Az élet aztán valóban a világ különböző pontjaira sodorja őket. Dóra Balin kezd új életet és egy szállodát vezet, miközben a többiek élete is egészen más irányt vesz. Ahogy közeledik a régen megígért találkozás, természetesen a múlt is egyre nehezebben marad eltemetve.

A Hotel Bali számomra azonban soha nem csak arról szólt, hogy négy nő életének szálai hogyan találkoznak újra.

Ott volt benne a barátság kérdése.

Hogy mit bír ki egy barátság.

Meg lehet-e bocsátani mindent annak, akit valaha nagyon szerettünk?

Van-e olyan árulás, amely után már nincs visszaút?

És vajon tényleg magunk mögött hagyhatjuk a múltat pusztán azért, mert több ezer kilométerre költözünk attól a helytől, ahol minden történt?

Nagyon szerettem, hogy miközben a regény elrepített egy távoli, különleges világba, a szereplők problémái mégis nagyon közeliek maradtak.

Szerelem. Féltékenység. Barátság. Hibák. Titkok. Vágyakozás. A „mi lett volna, ha?” kérdése.

Olyan dolgok, amelyekhez egyáltalán nem szükséges Balira utaznunk.

Bali ugyanakkor mégis hozzáad valami egészen különlegeset a történethez. Nem véletlen, hogy a helyszín ennyire hangsúlyossá válik. Fejős Éva saját oldalán is mesél arról, hogy a sziget személyes élményeiből és utazásaiból is táplálkozott a könyv világa. Dóra alakját is úgy képzelte el, mint egy fiatal nőt, aki Balin, egy forró és párás egzotikus kert közepén vezeti a szállodáját. A szerző később úgy emlékezett vissza a regényre, mint az első igazi szerelmesregényére, amely hatalmas olvasótábort hozott számára.

Olvasóként ezt nagyon lehet érezni.

A helyszín nem egyszerű díszlet.

Szinte ötödik főszereplő.

A meleg levegő, az egzotikus növények, a tenger, a szálloda világa olyan közeget teremt, ahol az ember azt érzi: bármi megtörténhet.

Talán ezért maradt meg bennem ennyire erősen ez a könyv.

A Hotel Bali után úgy éreztem, Fejős Éva kivételesen érzi, hogyan lehet nőkről úgy írni, hogy közben ne legyen minden tökéletes és rózsaszín. A szereplőknek vannak hibáik. Néha kifejezetten rosszul döntenek. Néha bosszantóak. Máskor nagyon lehet nekik drukkolni. De éppen ettől válnak emberivé.

És ott van az újrakezdés is, amely Fejős Éva történeteiben újra meg újra megjelenik.

Újrakezdeni egy kapcsolat után.

Egy csalódás után.

Egy elveszített lehetőség után.

Egy másik országban.

Vagy egyszerűen csak önmagunkban.

Talán ez az egyik oka annak, hogy olyan sok olvasó megtalálhatja magát ezekben a regényekben. Nem azért, mert mindannyian Balin vezetünk szállodát vagy Bangkok utcáin keressük életünk nagy szerelmét, hanem azért, mert valószínűleg mindannyian álltunk már életünkben valamilyen kereszteződésben.

Amikor azt kellett eldöntenünk: továbbmegyünk ugyanazon az úton, vagy végre másfelé indulunk?

Fejős Éva könyveinek másik nagy erőssége számomra mindig az volt, hogy nagyon könnyű beléjük helyezkedni. Filmszerűen peregnek az események, a fejezetek viszik magukkal az embert, a történetszálak pedig fokozatosan kapcsolódnak egymásba. Sokszor éppen akkor derül ki valami egy szereplőről, amikor már azt hinnénk, hogy ismerjük.

Közben pedig az írónő az évek során egyre több műfaji elemmel kezdett játszani. A romantika mellett megjelennek rejtélyek, krimiszálak, családi titkok és komolyabb kérdések is. Ezért sem érzem igazán pontosnak, amikor valaki egyszerűen „romantikus regényekként” beszél Fejős Éva könyveiről.

Persze a szerelem nagyon fontos bennük.

De legalább ilyen fontos az emberi döntés.

A barátság.

A család.

A karrier.

Az önállóság.

A múlt.

És az, hogyan tudunk továbblépni abból, ami valamikor meghatározott bennünket.

A Hotel Bali története ráadásul nem ért véget az első könyv utolsó oldalával. Az olvasók később az Eper reggelire, majd a Mi sem voltunk angyalok lapjain is találkozhattak a szereplőkkel. Maga az írónő is elmesélte, hogy a figurák a regény befejezése után sem hagyták nyugodni, és az olvasók is szerettek volna folytatást.

Ez szerintem sokat elmond egy könyvről.

Vannak szereplők, akiktől az utolsó oldalon könnyedén elköszönünk.

És vannak olyanok, akikről szeretnénk tudni, mi történt velük azután.

Fejős Éva pályájának egy másik különösen érdekes fordulata 2013-ban következett be, amikor saját könyvkiadót alapított. Az Erawan nemcsak a saját könyvei megjelentetésének adott új keretet, hanem más szerzők könyveinek kiadására is lehetőséget teremtett.

Szerintem ez a döntés is nagyon „Fejős Évás”.

Valahol ugyanaz az újrakezdés és bátorság jelenik meg benne, amelyről olyan gyakran ír a regényeiben.

Nemcsak történetekben beszél arról, hogy az embernek időnként mernie kell változtatni, hanem a saját pályáján is hozott olyan döntéseket, amelyekkel egy új útra lépett.

Azóta hosszú könyvsor áll a neve mellett. A Bangkok, tranzit, a Hotel Bali, az Eper reggelire, a Csajok, a Cuba Libre, A mexikói, a Karácsony New Yorkban, a Karibi nyár, a Nápolyi vakáció és sok más történet más-más helyre viszi el az olvasót. A szerző saját ajánlójában is külön csoportba rendezi azokat a könyveit, amelyeket az utazás szerelmeseinek javasol – és már ebből a felsorolásból is látszik, milyen fontos szerepet játszik az életművében a világ felfedezése. (Fejős Éva)

Talán ez Fejős Éva egyik titka.

Megadja nekünk az utazás illúzióját, miközben valójában emberi történeteket mesél.

Egy könyvvel a kezünkben eljuthatunk Balira, Bangkokba, New Yorkba vagy Nápolyba. Érezhetjük a trópusi meleget, elképzelhetjük a szálloda teraszáról látható tájat vagy egy nyüzsgő ázsiai nagyváros utcáit.

De amikor becsukjuk a könyvet, sokszor nem a táj marad meg bennünk a legerősebben.

Hanem egy mondat.

Egy döntés.

Egy szereplő.

Egy felismerés.

Vagy annak a gondolata, hogy talán mi is változtathatnánk valamin.

Az írónő saját bemutatkozásában azt írja, hogy szeretné, ha az olvasók történeteiben menedéket, feltöltődést vagy akár bátorságot találnának életük fontos döntéseihez. (Fejős Éva)

Talán éppen ez foglalja össze legjobban azt, amit én is érzek a könyvei kapcsán.

Mert a szórakoztató irodalomnak nem kell mindig világmegváltó kérdéseket megfejtenie.

Néha elég, ha néhány órára elvisz minket valahová.

Néha elég, ha kikapcsol.

Néha pedig észrevétlenül éppen egy könnyednek induló történet mond valamit arról, amin mi magunk is gondolkodunk.

Nekem Fejős Éva világába a Hotel Bali volt a belépőjegy 2009-ben.

Egy könyv, amelyet azért vettem kézbe, hogy elolvassak egy érdekes történetet, és amely végül megváltoztatta azt is, mit várok egy női regénytől. Megmutatta, hogy lehet egy könyv egyszerre könnyed és tartalmas, romantikus és titokzatos, egzotikus és mégis nagyon ismerős.

És talán ez az egyik legjobb dolog, amit egy szerző adhat az olvasónak: azt az érzést, hogy bár több ezer kilométerre vitt bennünket otthonról, a történet végére mégis egy kicsit közelebb kerültünk saját magunkhoz.

Ha még nem olvastatok Fejős Évától, én természetesen elfogultan azt mondom: kezdjétek a Hotel Balival.

Ismerjétek meg Dórát, Gabit, Szilvit és Juditot. Utazzatok el velük Balira, fejtsétek meg a múltjuk titkát, és közben gondolkodjatok el azon is, vajon valóban magunk mögött hagyhatjuk-e azt, ami egyszer megtörtént velünk.

Danielle Steel – amikor egyetlen pillanat mindent megváltoztat

 

Vannak szerzők, akiktől elolvasunk egy könyvet, tetszik, talán még egy másodikat is választunk tőlük, aztán idővel mégis megfeledkezünk róluk. És vannak azok az írók, akiknek a neve számunkra már önmagában garancia arra, hogy kíváncsiak legyünk a történetre. Nem feltétlenül azért, mert minden egyes regényük tökéletes, vagy mert mindig képesek valami egészen újat mutatni. Egyszerűen van valami az írásaikban, ami miatt újra és újra visszatérünk hozzájuk.

Nálam hét olyan írónő van, akinek szinte bármelyik könyvét, bármikor szívesen elolvasnám: Fábián Janka, Fejős Éva, Elizabeth Adler, Tasmina Perry, Danielle Steel, Cecelia Ahern és Jodi Picoult. Nagyon különböző stílusban írnak, mégis mindegyikük történeteiben van valami, ami újra meg tud szólítani.

A „Szerzők, akiket érdemes felfedezni” rovat következő szereplője közülük talán az egyik legismertebb: Danielle Steel.

Danielle Steel – történetek szerelemről, veszteségről és az újrakezdés erejéről

Bevallom, sokszor találkozom azzal a véleménnyel, hogy Danielle Steel már régen „kiírta magát”. Hogy az utóbbi években megjelent regényeiben már nem tud igazán újat mondani, történetei ismétlődnek, szereplői hasonló élethelyzetekbe kerülnek, és aki sok könyvét olvasta, annak egy idő után ismerőssé válhatnak bizonyos fordulatok.

Lehet ebben igazság.

Én mégis azt gondolom, hogy egy írónő, akinek évtizedek után is megjelennek a könyvei, és akinek új regényeit világszerte várják az olvasók, valamit egészen biztosan nagyon jól csinál.

Danielle Steel pedig több mint fél évszázada ír.

Egy név, amelyet szinte minden könyvolvasó ismer

Danielle Fernandes Dominique Schuelein-Steel 1947. augusztus 14-én született New Yorkban. Gyermekkorának egy részét Franciaországban töltötte, majd New Yorkban nevelkedett. Már fiatalon bepillantást nyerhetett abba a társadalmi közegbe, amely később oly sok regényének hátteréül szolgált: a gazdag családok, fényűző otthonok, elegáns összejövetelek és a látszólag tökéletes életek világába.

Talán éppen ezért tud olyan természetességgel írni arról, hogy a csillogó külső mögött mennyi fájdalom, veszteség, családi titok és magány rejtőzhet.

Fiatalon divattervezést és irodalmat is tanult, de végül az írás lett az a terület, amelyben megtalálta a saját útját.

És milyen hosszú út lett belőle!

Danielle Steel napjainkra a világ egyik legismertebb és legtermékenyebb regényírójává vált. Több mint kétszáz könyv fűződik a nevéhez, köztük regények, gyermekkönyvek, versek és tényirodalmi művek. Könyvei számtalan országban és nyelven megjelentek, olvasók több generációja nőtt fel a történetein.

Azt hiszem, már önmagában egészen elképesztő belegondolni abba, hogy valaki ennyi évtizeden keresztül képes legyen folyamatosan történeteket mesélni.

 

Mi a Danielle Steel-regények titka?

Ha valaki már több Danielle Steel-könyvet olvasott, bizonyára felfedezett bennük visszatérő motívumokat.

Szerelem. Házasság. Család. Gyermekek. Válás. Árulás. Betegség. Halál. Karrier. Gazdagság és szegénység. Váratlan tragédiák. És szinte mindig: újrakezdés.

A szereplői gyakran olyan életet élnek, amely kívülről tökéletesnek tűnik. Szép ház, sikeres karrier, boldog család, biztosnak hitt párkapcsolat – aztán történik valami, ami egyik pillanatról a másikra mindent megváltoztat.

Danielle Steel történeteinek szerintem éppen ez az egyik legerősebb vonása.

Azt mutatják meg, hogy az életünk bármikor gyökeresen megváltozhat. Elveszíthetünk valakit, akit szeretünk. Véget érhet egy kapcsolat, amelyről azt hittük, örökké tart. Összeomolhat egy gondosan felépített élet. De a történet ettől még nem feltétlenül ér véget.

Valahol mindig ott van az újrakezdés lehetősége.

Talán ezért sem zavar különösebben, ha bizonyos témái időről időre visszatérnek. Hiszen az életünk nagy kérdései sem változnak olyan sokat. Szeretni és szeretve lenni, családot teremteni, elveszíteni valakit, megbocsátani, talpra állni és újrakezdeni – ezek olyan dolgok, amelyek minden generáció számára ismerősek.

 

Egy regénybe illő magánélet

Danielle Steel saját élete sem volt mentes a fordulatoktól. Sőt, néha az embernek az az érzése, hogy magánéletének egy-egy fejezete akár valamelyik regényének története is lehetne.

Ötször ment férjhez, és kilenc gyermek édesanyja.

Első férjéhez, Claude-Eric Lazardhoz nagyon fiatalon ment hozzá, házasságukból született első lánya, Beatrix. Későbbi kapcsolatai között akadtak különösen viharos időszakok is. Második férjét, Danny Zugeldert egy börtönlátogatás során ismerte meg, harmadik férje William George Toth volt. Ebből a kapcsolatból született fia, Nick.

Negyedik férje, John Traina örökbe fogadta Nicket, és hosszú éveket töltöttek együtt. Danielle Steelnek ebből a házasságából további gyermekei születtek. Ötödik férje a neves üzletember, Tom Perkins volt, házasságuk azonban csak néhány évig tartott.

A romantikus történetek egyik legismertebb szerzőjének saját szerelmi élete tehát korántsem volt egyszerű tündérmese.

Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy regényeiben a szerelem mellett olyan sokszor megjelenik a csalódás, a veszteség, a kapcsolataink törékenysége és annak kérdése, hogyan lehet egy összetört életből valami újat felépíteni.

Egy édesanya legnagyobb tragédiája

Danielle Steel életének legsúlyosabb vesztesége fia, Nick Traina halála volt.

Nick tehetséges zenész volt, ugyanakkor súlyos mentális problémákkal küzdött. Mindössze tizenkilenc éves volt, amikor 1997-ben öngyilkosság következtében meghalt.

Egy gyermek elvesztésének fájdalmát valószínűleg szavakkal lehetetlen igazán visszaadni. Danielle Steel mégis megpróbálta.

Fia emlékére írta meg a Hullócsillagom (His Bright Light) című könyvét. Ez egészen más, mint azok a regények, amelyekkel a legtöbb olvasó az írónő nevét azonosítja. Egy anya személyes története a gyermekéről, a betegségről, a reményről, a küzdelemről és végül a felfoghatatlan veszteségről.

Talán ez az egyik legfontosabb könyve azok számára is, akik Danielle Steelt elsősorban romantikus regények szerzőjeként ismerik. Megmutatja az írónő mögött az édesanyát és az embert is.

A tragédiát követően jótékonysági munkával is igyekezett segíteni másokon, és Nick emlékét ilyen módon is tovább őrizte.

 

De hogyan lehet ennyi könyvet megírni?

Danielle Steel életművét látva szerintem sok olvasóban felmerül ugyanaz a kérdés:

Hogyan képes valaki ennyit írni?

 

A válasz részben elképesztő munkafegyelmében rejlik.

Steel híres arról, hogy amikor dolgozik, rendkívül hosszú munkanapokat tart. Elmondása szerint előfordult, hogy akár húsz órán keresztül is írt. Egyszerre több könyv különböző munkafázisain dolgozik: miközben az egyik történetet írja, egy másikhoz kutat, egy harmadikhoz pedig már jegyzeteket készít.

És van még egy részlet, amit különösen szeretek vele kapcsolatban.

Danielle Steel hosszú évtizedek óta írógépen dolgozik.

Miközben ma már szinte természetes, hogy az írók számítógépen készítik a kézirataikat, ő sokáig ragaszkodott régi Olympia írógépéhez. Van valami különösen hangulatos abban a képben, hogy a világ egyik legsikeresebb írónője egy írógép előtt ülve kelti életre újabb és újabb szereplőit.

 

Kiírta volna magát?

És akkor vissza is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, amellyel kezdtem.

Kiírta magát Danielle Steel?

Lehetséges, hogy aki ötven, hetven vagy akár száz regényét olvasta, már könnyebben észreveszi az ismétlődéseket. Az is természetes, hogy egy több mint öt évtizedes pályafutás során nem minden könyv lesz ugyanolyan erős.

De vajon tényleg mindig valami teljesen újat kell mondania egy írónak?

Én nem feltétlenül ezt keresem Danielle Steel könyveiben.

Van, amikor az ember éppen azért vesz le a polcról egy ismerős szerzőt, mert tudja, nagyjából milyen olvasmányélményre számíthat. Ahogy néha újra megnézünk egy régi filmet, vagy visszatérünk egy kedvenc helyünkre, úgy egy szerző világa is válhat ismerőssé és otthonossá.

Danielle Steel számomra ilyen szerző.

Lehet, hogy nem minden regénye lesz életem meghatározó olvasmánya. Lehet, hogy egyik könyve sokkal jobban tetszik, mint a másik. És biztosan akadnak történetei, amelyekben felfedezhetők korábbi regényeinek motívumai.

Mégis, ha meglátom a nevét egy könyv borítóján, kíváncsi leszek rá.

 

Több mint fél évszázad történetei

Danielle Steel még ma is aktívan ír, új könyvei pedig folyamatosan jelennek meg. A magyar olvasókhoz szintén rendszeresen eljutnak az újabb regényei, miközben a régebbi történetei közül is sok új kiadásban kerül ismét a könyvesboltok polcaira.

És talán ez mutatja meg leginkább, mit jelent Danielle Steel az olvasóinak.

Generációk találkoztak már a nevével.

Van, aki évtizedekkel ezelőtt fedezte fel valamelyik könyvét az édesanyja vagy nagymamája polcán. Más egy könyvtárban találkozott vele először. Megint más ma vesz kézbe először Danielle Steel-regényt.

A borítók változnak. Az olvasók változnak. A világ is rengeteget változott az első könyvei óta.

A történetek középpontjában álló érzések azonban nem igazán.

Szeretünk. Elveszítünk embereket. Csalódunk. Reménykedünk. Hibázunk. Néha úgy érezzük, minden összeomlott körülöttünk.

Aztán valahogy mégis továbbmegyünk.

Talán Danielle Steel történeteinek igazi titka sem a romantikában, a gazdag családokban vagy a látványos fordulatokban rejlik, hanem ebben az egyszerű gondolatban:

az élet a legnagyobb veszteségek után is folytatódhat, és mindig lehet esélyünk arra, hogy új fejezetet kezdjünk.

Éppen ezért számomra Danielle Steel továbbra is azok közé a szerzők közé tartozik, akiknek bármikor szívesen leveszem egy könyvét a polcról.

Lehet szeretni a történeteit, lehet kritizálni az ismétlődő motívumokat, és lehet azon vitatkozni, melyik korszakában születtek a legjobb regényei. Egy dolgot azonban nehéz lenne elvitatni tőle: Danielle Steel maradandó nyomot hagyott a szórakoztató irodalomban.

Több évtized, több generáció és megszámlálhatatlan olvasási élmény után még mindig ír.

Mi pedig még mindig olvassuk.

És talán egy írónak ennél nagyobb sikere nem is lehet.

Elizabeth Adler – ahol a napsütötte tájak mögött mindig rejtőzik egy titok

 

 

Vannak szerzők, akiknek elolvasunk egy könyvét, tetszik, aztán talán hónapokig vagy évekig nem kerül újra a kezünkbe tőlük semmi. És vannak azok az írók, akiknél már az első találkozás után megszületik bennünk az érzés: igen, ettől a szerzőtől még szeretnék olvasni.

Nálam Elizabeth Adler egyértelműen a második csoportba tartozik.

Az első Elizabeth Adler-regény elolvasása után eldöntöttem, hogy szeretnék még más könyveket is felfedezni tőle. Megfogott az a sajátos világ, amelyet a történeteiben teremt: romantika, titkok, családi kapcsolatok, izgalom, gyönyörű tájak és egy kis luxus keveredik bennük. Az ember egy időre kiszakadhat a hétköznapokból, miközben azért nem csupán egy könnyed szerelmi történetet kap.

Éppen ezért úgy gondoltam, hogy Elizabeth Adlernek mindenképpen helye van a „Szerzők, akiket érdemes felfedezni” rovatban.

 

Ki is Elizabeth Adler?

Elizabeth Adler Yorkshire-ben, Észak-Angliában született és nőtt fel. Élete később jóval messzebbre vitte szülőföldjétől: férjével több országban is éltek, többek között Brazíliában, Franciaországban, Írországban, Angliában és az Egyesült Államokban. Talán nem véletlen tehát, hogy könyveiben ennyire fontos szerepet kapnak az utazások és a különleges helyszínek.

A régi Ulpius-házas ismertetőben olvastam róla először részletesebben. Eszerint Londonban dolgozott egy tehetségkutató cégnél, amikor megismerkedett későbbi férjével, Richarddal. A férfi munkája miatt Brazíliába költöztek, és három évet töltöttek Ipanemában. Már önmagában ez az életút is olyan, mintha egy Elizabeth Adler-regény első fejezete lenne: Anglia, szerelem, majd hirtelen egy egészen más világ és Brazília.

Az utazás később is fontos maradt számára, és ennek hatása a regényeiben is erősen érezhető. Toszkána, Provence, Velence, Capri, Amalfi, Saint-Tropez, Monte-Carlo, Barcelona vagy Malibu – nála a helyszín sokszor jóval több egyszerű háttérnél. Szinte maga is szereplővé válik.

Adler életében a gasztronómia is fontos szerepet játszik. Szeret főzni, és az ételek iránti rajongása a könyveiben is megjelenik. Ez is hozzájárul ahhoz a különleges hangulathoz, amely miatt egy-egy történetét olvasva az embernek néha olyan érzése támad, mintha nemcsak olvasna egy távoli vidékről, hanem egy kicsit valóban ott lenne.

 

Utazás a könyvek lapjain

Talán ez az egyik dolog, ami Elizabeth Adler regényeiben a leginkább vonz.

Szeretem azokat a könyveket, amelyek nemcsak egy történetet mesélnek el, hanem el is visznek valahová. Amikor olvasás közben szinte látom magam előtt a napsütötte olasz utcákat, a tengerpartot, egy régi villát, a kis éttermeket vagy egy hangulatos teraszt. Elizabeth Adler pedig nagyon jól tudja megteremteni ezt az érzést.

Regényei többségének már a címe is utazásra hív: Toszkánai nyár, Nyár Capri szigetén, Ház Amalfin, Találkozzunk Provence-ban!, Velem Velencében. Mintha csak egy képzeletbeli útvonal állomásait olvasnánk.

A Toszkánai nyár eredetileg Summer in Tuscany címmel jelent meg 2002-ben, Magyarországon pedig az Ulpius-ház gondozásában is kiadták.  Már a cím is azt ígéri, amit az ember egy kellemes kikapcsolódást nyújtó regénytől várhat: napsütést, olasz hangulatot és egy kis menekülést a hétköznapokból.

Adler könyveiben azonban a szép helyszínek mögött rendszerint titkok is rejtőznek.

 

Romantika egy jó adag rejtéllyel

Elizabeth Adlert nehéz lenne egyszerűen romantikus szerzőként meghatározni. Könyveinek egyik legérdekesebb sajátossága éppen az, hogy több műfajt kever egymással. A romantika mellett gyakran megjelenik a krimi, a suspense, egy családi rejtély vagy valamilyen múltbeli titok.

Ez számomra különösen szimpatikus.

Egy szerelmi történet önmagában is lehet érdekes, de ha közben ott van a háttérben egy titok, egy megmagyarázhatatlan esemény, esetleg egy bűntény, rögtön más lesz a történet dinamikája. Nemcsak arra vagyunk kíváncsiak, hogy két szereplő egymásra talál-e, hanem arra is, mi történt valójában.

Jó példa erre A Villa Mimosa titka. A könyv már a címével is azt sugallja, hogy a gyönyörű felszín mögött valami rejtőzik. A regény magyar kiadása ráadásul a hazai olvasók között is komoly figyelmet kapott: 2009 tavaszán például a Bookline szépirodalmi sikerlistájának hatodik helyén szerepelt.

A Bűnös gazdagok (The Rich Shall Inherit) szintén jól mutatja Adler másik arcát: a gazdagság, az örökség, a családi viszonyok és a sötétebb titkok világát. Bibliográfiájában a romantikusabb mediterrán történetek mellett számos olyan regény található, amelyben a rejtély és a feszültség jóval erősebben jelen van.

Talán éppen ezért nehéz megunni a könyveit. Nem teljesen ugyanazt a történetet kapjuk újra és újra más szereplőkkel, miközben bizonyos jellegzetes Adler-elemek mégis ismerősek maradnak.

Erős nők, újrakezdések és régi titkok

Elizabeth Adler történeteiben gyakran kerülnek a középpontba olyan nők, akiknek valamilyen módon újra kell gondolniuk az életüket. Egy veszteség, egy kapcsolat vége, egy váratlan esemény vagy éppen egy régi titok arra kényszeríti őket, hogy elinduljanak valamerre.

Sokszor szó szerint is.

Egy másik városba vagy országba érkeznek, ahol azután nemcsak új emberekkel találkoznak, hanem saját magukról is megtudnak valamit.

Ezt a fajta történetvezetést nagyon szeretem, mert az utazás ilyenkor nem pusztán földrajzi helyváltoztatás. Az új helyszín egy új élet lehetőségét is jelenti. És természetesen közben jönnek a bonyodalmak, a szerelem, a családi ügyek és azok a bizonyos titkok.

 

Ariana Scott – egy másik név ugyanattól az írótól

Érdekesség, hogy Elizabeth Adler pályájának korai szakaszában az Ariana Scott nevet is használta. Bibliográfiájában például az 1985-ös Indiscretions és az 1987-ben megjelent Fleeting Images is ezen a néven szerepel.

Írói pályája az 1980-as évek közepéig nyúlik vissza. Az 1985-ben megjelent Private Desires, amely Leonie címen is ismert, az első regényei között található. Az ezt követő évtizedekben pedig tekintélyes életművet épített fel. A jelenlegi kiadói ismertetők harminc regény nemzetközileg elismert szerzőjeként mutatják be.

Ez önmagában is figyelemre méltó teljesítmény.

 

A Mac Reilly-sorozat

Elizabeth Adler nemcsak önálló regényeket írt. Egyik legismertebb sorozatának központi alakja Mac Reilly, a malibui magánnyomozó.

A sorozat négy regényből áll: One of Those Malibu Nights, There's Something About St. Tropez, It All Began in Monte Carlo és From Barcelona, with Love. Az első kötet 2008-ban, a negyedik 2011-ben jelent meg.

Már a címeket végignézve is egyértelmű, hogy Adler ebben a sorozatban sem mondott le kedvenc különleges helyszíneiről. Malibu után Saint-Tropez, Monte-Carlo és Barcelona következik. Krimi, romantika és utazás – vagyis tulajdonképpen mindaz, amit az írónő történeteiben szeretek.

 

Több évtizednyi történet

Amikor elkezdtem utánanézni Elizabeth Adler munkásságának, engem is meglepett, milyen sok regényt írt.

A Private Desires 1985-ös megjelenésétől hosszú sor vezet az olyan, magyarul is ismert történeteken át, mint A Villa Mimosa titka, a Toszkánai nyár, a Találkozzunk Provence-ban!, a Ház Amalfin, a Nyár Capri szigetén vagy a Velem Velencében.

És ami különösen érdekes: pályája nem egyszerűen a múlt része. A Better Than Revenge 2023-as kiadásban is megjelent; a kiadói ismertető ekkor harminc regény szerzőjeként mutatta be Adlert.

Vagyis egy közel négy évtizedes írói pályáról beszélhetünk.

 

Miért érdemes felfedezni Elizabeth Adlert?

Azért indítottam el a „Szerzők, akiket érdemes felfedezni” rovatot, mert szeretnék olyan írókat is bemutatni, akiknek a könyvei talán már nem kerülnek minden héten a könyves közösségi oldalak legnépszerűbb bejegyzései közé, mégis érdemes levenni őket a könyvtár vagy az antikvárium polcáról.

Elizabeth Adler szerintem pontosan ilyen szerző.

Különösen azoknak ajánlanám a könyveit, akik szeretik a romantikus történeteket, de örülnek annak, ha a szerelem mellett egy kis rejtélyt és izgalmat is kapnak. Azoknak, akik szívesen utaznak a könyvek segítségével. Akik szeretnének néhány száz oldal erejéig Toszkánába, Caprira, Provence-ba, Velencébe vagy Amalfi napsütötte partjaira költözni.

És azoknak is, akik hozzám hasonlóan szeretnek egy-egy szerző életművében elmerülni.

Nálam legalábbis egyetlen Elizabeth Adler-könyv elég volt ahhoz, hogy eldöntsem: szeretnék még olvasni tőle.

Talán számomra ez az egyik legjobb dolog, ami egy könyv befejezése után történhet. Amikor az utolsó oldal után nem azt érzem, hogy ezzel lezárult valami, hanem azt, hogy éppen most kezdődött el. Megismertem egy új írót, akinek még rengeteg története vár rám.

Elizabeth Adler esetében pedig különösen sok közül lehet választani.

Toszkánai nyár? Nyár Capri szigetén? Ház Amalfin? Találkozzunk Provence-ban!? Velem Velencében? A Villa Mimosa titka?

Nehéz eldönteni, melyik legyen a következő.

Egy dolgot viszont már biztosan tudok: Elizabeth Adlerrel még találkozunk a könyvespolcomon.

És talán éppen ez a legjobb indok arra, hogy helyet kapjon a „Szerzők, akiket érdemes felfedezni” sorozatban.