Kiss L. Anita: Diszkrét burok

Amikor a jövő romjai között is van remény – Gondolatok Kiss L. Anita: Diszkrét burok című regényéről

A disztópikus regények egyik legnagyobb erőssége, hogy miközben egy elképzelt jövőt mutatnak be, valójában mindig a jelenről mesélnek. A társadalmi különbségekről, az emberi természet sötétebb oldaláról, a túlélés ösztönéről és arról, hogy mi marad belőlünk akkor, amikor minden, amit természetesnek veszünk, egyik pillanatról a másikra eltűnik. Kiss L. Anita első regénye, a Diszkrét burok pontosan ezt teszi, de nem harsány látványosságokkal vagy folyamatos akcióval próbálja megragadni az olvasót. Sokkal inkább lassan, szinte észrevétlenül von be egy olyan világba, ahol minden döntésnek súlya van, minden emberi kapcsolat törékeny, és ahol a remény talán a legértékesebb kincs.

A történet egy klímakatasztrófa után játszódik, amikor a világ már régen nem olyan, mint amilyennek ismerjük. Az emberek különböző társadalmi rétegekbe szorultak, a kiváltságosak a Zónák védelmében élnek, míg mások a túlélésért küzdenek a világ peremén. Ebben a rideg, kegyetlen közegben ismerjük meg Olíviát, aki a Holtág csendjében próbál új életet kezdeni, maga mögött hagyva mindazt, amit korábban átélt. Már az első fejezetektől érezhető, hogy ez nem egy hagyományos sci-fi lesz, hanem egy olyan történet, amely legalább annyira szól az emberi lélekről, mint a jövő társadalmáról.

A regény egyik legnagyobb erőssége számomra éppen az volt, hogy a világépítés soha nem öncélú. A szerző nem hosszú magyarázatokkal próbálja bemutatni a jövő működését, hanem apró részleteken keresztül, fokozatosan tárja fel előttünk ezt az új valóságot. Az olvasó együtt fedezi fel Olíviával a világ szabályait, és ez sokkal hitelesebbé teszi az egész történetet. Érezhető, hogy minden helyszínnek, minden társadalmi rétegnek és minden háttérinformációnak megvan a maga szerepe, ugyanakkor egyik sem vonja el a figyelmet a szereplők belső útjáról.

Olívia karaktere különösen közel került hozzám. Nem tipikus hősnő, aki minden helyzetben magabiztosan cselekszik, hanem egy megtört, mégis rendkívül kitartó nő, aki folyamatosan próbálja megtalálni a helyét egy olyan világban, ahol a bizalom szinte ismeretlen fogalom. Nagyon szerettem, hogy a szerző nem tökéletes figurát alkotott, hanem hús-vér embert, aki hibázik, kételkedik, fél, mégis újra és újra képes felállni. Éppen ettől válik hitelessé és szerethetővé.

A történet egyik fontos mozgatórugója egy brutális gyilkosság, amely ismét visszarántja Olíviát abba a világba, amelyből minden erejével menekülni szeretett volna. Ettől kezdve a regény egyszerre válik nyomozássá, túléléstörténetté és lélektani utazássá. A feszültség végig jelen van, de nem harsány módon. Sokkal inkább az állandó bizonytalanság érzése határozza meg az olvasás élményét. Soha nem lehetünk biztosak benne, hogy ki mond igazat, kiben lehet megbízni, és milyen titkok lapulnak még a felszín alatt.

Nagyon érdekesnek találtam azt is, ahogyan Kiss L. Anita a társadalmi különbségeket ábrázolja. A Zónák világa első pillantásra biztonságot és jólétet kínál, de hamar kiderül, hogy ennek az árát is meg kell fizetni. A külső rend mögött félelem, kontroll és kiszolgáltatottság húzódik meg. Ezzel szemben a Holtág egyszerűbb, veszélyesebb hely, mégis sokkal emberibb. Ez a kettősség végig meghatározza a regényt, és óhatatlanul arra készteti az olvasót, hogy elgondolkodjon: vajon mit jelent valójában a szabadság, és mit lennénk hajlandók feláldozni a biztonságért.

A cím is különösen beszédes. A Diszkrét burok nem csupán egy konkrét fogalom a regényben, hanem szimbólummá válik. Mindannyian építünk magunk köré valamilyen láthatatlan burkot, amely megvéd a csalódásoktól, a fájdalomtól vagy éppen a külvilág kegyetlenségétől. Ez a burok azonban könnyen börtönné is válhat. A regény egyik legszebb gondolata számomra az volt, hogy az igazi élet akkor kezdődik, amikor ezek a falak lassan megrepednek, és újra képesek leszünk kapcsolatot teremteni másokkal.

Bár a történet egy posztapokaliptikus világban játszódik, meglepően fontos szerepet kapnak benne az emberi érzelmek. A romantikus szál nem uralja a cselekményt, mégis természetesen simul bele a történetbe. Nem csupán szerelmi történetet kapunk, hanem azt is láthatjuk, hogy még a legreménytelenebb körülmények között is szükségünk van arra, hogy valakihez tartozzunk. A bizalom, az összetartozás és a szeretet itt nem csupán érzelmek, hanem a túlélés eszközei is.

Nagyon tetszett a szerző stílusa is. Érezhető, hogy hosszú éveken át foglalkozott szövegalkotással, mert a regény nyelvezete igényes, gördülékeny és kifejező. A leírások részletgazdagok, mégsem válnak túlzóvá, a párbeszédek természetesek, a belső monológok pedig sokat hozzátesznek a szereplők megértéséhez. Külön örültem annak, hogy a történet nem akar minden kérdésre azonnal választ adni, hanem hagyja, hogy az olvasó maga is gondolkodjon, következtessen és fokozatosan rakja össze a kirakós darabjait.

A regény hangulata végig sötét és melankolikus, ugyanakkor soha nem válik reménytelenné. A pusztulás közepette is ott van az emberi kitartás, az újrakezdés lehetősége és annak a hite, hogy még a legnehezebb időkben is lehet értelme küzdeni. Talán éppen ez az, ami miatt a Diszkrét burok több egyszerű sci-finél. Nem csupán egy elképzelt jövőről szól, hanem arról is, hogy mit jelent embernek maradni akkor, amikor minden arra ösztönözne bennünket, hogy feladjuk önmagunkat.

Kiss L. Anita első regényével rendkívül ígéretesen mutatkozott be. A Diszkrét burok egyszerre izgalmas disztópia, feszült nyomozás, érzékeny lélektani regény és finoman kibontakozó romantikus történet. Ritka az olyan debütáló kötet, amely ennyire tudatos világépítéssel, jól kidolgozott karakterekkel és ennyire érett mondanivalóval rendelkezik.

Számomra ez a könyv elsősorban arról szólt, hogy a legnagyobb összeomlás után is van esély újrakezdeni. Hogy a világ ugyan darabokra hullhat körülöttünk, de amíg képesek vagyunk szeretni, bízni és kapcsolatot teremteni egymással, addig mindig marad bennünk valami, amit nem lehet elpusztítani.

A Diszkrét burok elsősorban azoknak ajánlható, akik szeretik az elgondolkodtató, karakterközpontú sci-fiket, a disztópikus világokat és azokat a történeteket, amelyek nemcsak izgalmasak, hanem érzelmileg is mély nyomot hagynak az olvasóban. Ez egy olyan regény, amelynek története az utolsó oldal után is tovább él az ember gondolataiban, és talán ez az egyik legnagyobb dicséret, amit egy könyv kaphat.

 

Köszönöm a lehetőséget a Marsbook Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!