Sarah Robbie: Atina

 

Atina – emlékek, amelyek a testben maradnak

– amikor a múlt nem enged el

 

Vannak thrillerek, amelyek egyszerűen csak izgalmasak. És vannak olyanok, amelyek lassan bekúsznak az ember gondolatai közé, miközben végig ott motoszkál bennünk a kérdés: mi van, ha nem nem emlékezni a legijesztőbb dolog… hanem emlékezni?

Sarah Robbie Atina című regénye számomra pontosan ilyen könyv volt.

A történet már az első oldalaktól feszültséggel teli. Atina Black gyilkossági nyomozó egy autóbaleset után tér magához a kómából, azonban az addigi életéből semmire sem emlékszik. Nem ismeri fel a férjét, nem emlékszik a múltjára, és lassan már abban sem biztos, hogy kiben bízhat.

Az alapszituáció önmagában is erős, de a regény igazi ereje szerintem nem csak a nyomozásban vagy a fordulatokban rejlik, hanem abban a nyugtalanító érzésben, amely végig ott lebeg a történet felett.

Mert hiába felejt az agy… a test emlékezik.

Ez a gondolat különösen erősen végigkíséri az egész könyvet. Atina rémálmai, megmagyarázhatatlan érzései és ösztönös reakciói mind azt sugallják, hogy a múlt nem tűnik el attól, hogy nem emlékszünk rá.

Olvasás közben folyamatosan bizonytalanságban voltam. Ki mond igazat? Mi történt valójában? És vajon Atina saját emlékei mennyire megbízhatóak?

Nagyon tetszett, hogy a történet nem akar mindent azonnal megmagyarázni. Lassan építkezik, apránként adagolja az információkat, miközben egyre sötétebbé válik a hangulat. Az ember szinte együtt nyomoz a főszereplővel.

Atina karaktere különösen érdekes volt számomra. Nem a klasszikus „erős női főhős”, hanem egy sérült, bizonytalan ember, aki próbál kapaszkodókat találni egy teljesen szétesett világban. Talán pont ettől válik hitelessé.

A regényben a thriller elemek mellett nagyon erősen jelen van a pszichológiai feszültség is. Nemcsak azt akarjuk megtudni, mi történt, hanem azt is, hogy egy ember hogyan tud szembenézni saját múltjával – különösen akkor, ha az talán sokkal sötétebb, mint gondolta.

A misztikus elemek is jól működtek a történetben. Nem uralják a regényt, inkább fokozzák azt a nyomasztó érzést, hogy valami nincs rendben. Hogy a valóság nem teljesen az, aminek látszik.

A könyv egyik legnagyobb erőssége számomra a hangulata volt. Sötét, feszült és kissé álomszerű. Olyan történet, amely olvasás közben beszippantja az embert, és nehéz letenni.

Az Atina egy fordulatos, pszichológiai mélységekkel átszőtt thriller, amely nemcsak a titkokról szól, hanem az emlékezésről, a traumáról és arról is, hogy néha a saját múltunk lehet a legveszélyesebb ellenfelünk.

Ha szereted azokat a történeteket, ahol semmi sem teljesen biztos, és az igazság minden újabb oldallal még nyugtalanítóbbá válik, akkor ezt a könyvet érdemes kézbe venni. 🖤

 

 

Köszönöm a lehetőséget Sarah Robbie-nak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Al Ghaoui Hesna: Miért pont én

 

Al Ghaoui Hesna: Miért pont én?

– amikor a legnehezebb kérdésekből születik erő

 

Vannak könyvek, amelyeket nem egyszerűen elolvasunk, hanem átélünk. Olyan történetek, amelyek csendben mellénk ülnek, és nem engedik, hogy ugyanúgy gondolkodjunk a fájdalomról, a veszteségről vagy akár saját életünkről. Al Ghaoui Hesna Miért pont én? című könyve számomra pontosan ilyen volt.

Már maga a cím is ismerős érzést hordoz. Ki ne tette volna már fel ezt a kérdést élete valamelyik nehezebb pillanatában? Egy veszteség, egy csalódás, egy betegség vagy egy váratlan fordulat után sokszor ösztönösen keressük az okokat. Miért pont velünk történik mindez? Miért pont most?

Ez a könyv azonban nem gyors válaszokat akar adni. Sokkal inkább segít más szemmel nézni a nehézségeinkre.

Hesna hosszú éveken keresztül haditudósítóként dolgozott, így testközelből látta az emberi szenvedést, a háborúkat és azokat az élethelyzeteket, amelyekben az embernek újra kell tanulnia élni. Talán éppen ezért ennyire hiteles ez a könyv. Nem kívülről szemléli a traumát, hanem emberközelből mutatja meg.

A kötet egyik legnagyobb ereje a valódi emberi történetekben rejlik. Olyan emberek szólalnak meg benne, akik elképzelhetetlen fájdalmakon mentek keresztül – mégis képesek voltak valahogy továbbmenni. Nem azért, mert „erősek akartak lenni”, hanem mert egyszerűen nem maradt más választásuk.

Különösen megrázó volt olvasni Edith Eva Eger gondolatait, vagy megismerni Anthony Graves történetét, aki ártatlanul töltött éveket a halálsoron. Ezek a történetek nemcsak a túlélésről szólnak, hanem arról is, hogyan lehet embernek maradni a legsötétebb helyzetekben.

A könyv másik fontos témája a poszttraumás növekedés. Az a gondolat, hogy a fájdalom nemcsak rombolhat, hanem bizonyos esetekben formálhat is bennünket. Nem úgy, hogy „jóvá” válik a trauma – mert bizonyos dolgokra nincs magyarázat és nincs felmentés –, hanem úgy, hogy az ember idővel képes lehet új értelmet találni az életében.

Nagyon tetszett, hogy a könyv nem idealizálja a gyógyulást. Nem azt sugallja, hogy minden rendben lesz, vagy hogy elég „pozitívan gondolkodni”. Ehelyett őszintén beszél a törékenységről, a bűntudatról, a félelemről és arról, milyen hosszú út lehet újra megtalálni önmagunkat.

A megszólaló szakértők – például Máté Gábor – gondolatai külön mélységet adnak a könyvnek. Nem száraz pszichológiai magyarázatokat kapunk, hanem olyan felismeréseket, amelyek valóban elgondolkodtatják az embert.

Számomra ez a könyv nemcsak a traumáról szólt, hanem az emberi méltóságról is. Arról, hogy még a legnagyobb veszteségek után is lehet valamit továbbvinni magunkból. Hogy a fájdalom nem feltétlenül az út vége.

A Miért pont én? egy mély, őszinte és nagyon emberi könyv. Nem könnyű olvasmány, de fontos. Olyan kötet, amely mellett időnként meg kell állni, elcsendesedni – és talán egy kicsit önmagunkra is másképp nézni.

Mert néha nem az a legfontosabb kérdés, hogy „miért történt meg?”, hanem az, hogy hogyan tudunk tovább élni utána. 💛

 

 

Köszönöm a lehetőséget Al Ghaoui Hesnának!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!