Könyvvel nőni – Más könyv, más módszer: hogyan neveljünk olvasót bölcsődéstől a kamaszkorig?

 

Amikor olvasóvá nevelésről beszélünk, könnyű abba a hibába esni, hogy egyetlen hosszú folyamatként tekintünk rá, amelyben a gyermek fokozatosan egyre több és egyre nehezebb könyvet olvas. Valójában ennél jóval összetettebb útról van szó, hiszen egészen mást jelent a könyv egy kétéves kisgyermek, egy betűkkel még éppen csak ismerkedő elsős, egy már önállóan olvasó negyedikes vagy egy tizenöt éves kamasz számára. Éppen ezért az olvasóvá nevelés módszereinek is folyamatosan változniuk kell, miközben a legfontosabb cél talán végig ugyanaz marad: olyan kapcsolat kialakítása a könyvekkel és a történetekkel, amely nem kizárólag kötelességre, teljesítményre és számonkérésre épül.

A legkisebb gyermeknek még nem kell olvasnia ahhoz, hogy elkezdődjön az olvasóvá válása, a kisiskolásnak nem feltétlenül az jelenti a legnagyobb segítséget, ha minél hosszabb könyveket adunk a kezébe, a kamasz esetében pedig sokszor éppen azzal tehetünk a legtöbbet, ha egy kicsit hátrébb lépünk, és elfogadjuk, hogy már ő szeretné eldönteni, mi érdekli. Az olvasóvá nevelés tehát nem egyetlen jól bevált módszer következetes alkalmazását jelenti, hanem annak felismerését, hogy minden életkornak megvannak a maga sajátosságai, nehézségei és lehetőségei.

 

Bölcsődéskorban még nem olvasunk, mégis ekkor kezdődik minden

A nulla és három év közötti időszakban természetesen még nem a hagyományos értelemben vett olvasásról beszélünk, hiszen a könyv ebben az életkorban elsősorban érdekes tárgy, játék és közös élmény. A kisgyermek megfogja, forgatja, lapozza, esetleg megkóstolja, rámutat a képekre, újra meg újra ugyanazt az állatot keresi benne, miközben lassan megtanulja azt is, hogyan bánunk egy könyvvel. Mindez kívülről egyszerű játéknak tűnhet, valójában azonban már ekkor elkezd kialakulni a könyvekhez fűződő kapcsolat.

Ebben az életkorban különösen fontosak a mondókák, az ölbeli játékok, a tapsoltatók, a höcögtetők és az egyszerű gyermekdalok, amelyekben a ritmus, az ismétlődés, a mozgás és a szülő hangja egyszerre van jelen. Amikor ugyanazt a rövid mondókát újra és újra elmondjuk, a gyermek nem egyszerűen szavakat hall, hanem fokozatosan felismeri a nyelv ritmusát és hangzását, közben pedig a közösen végzett mozdulatok, az érintés és a szemkontaktus biztonságos, örömteli élménnyel kapcsolják össze számára a beszédet.

A könyvek ebben az időszakban a beszédértés fejlődését is segíthetik, hiszen egy egyszerű képeskönyv nézegetése közben számtalan lehetőségünk van megnevezni a gyermek környezetében előforduló tárgyakat, állatokat és cselekvéseket. Ha megkérdezzük, hol van a cica, hogyan ugat a kutya, mit csinál a kisfiú vagy melyik képen található a labda, akkor a közös könyvnézegetés észrevétlenül válik nyelvi játékká. Ebben az életkorban egyáltalán nem szükséges ragaszkodnunk ahhoz, hogy egy könyvet az első oldaltól az utolsóig „rendesen” végigolvassunk, hiszen sokkal fontosabb, hogy kövessük a gyermek érdeklődését, beszélgessünk a képekről, utánozzuk az állatok hangját, és hagyjuk, hogy akár hosszú percekig ugyanannál az oldalnál időzzön.

A közös esti mese szokását is érdemes már egészen korán kialakítani, még akkor is, ha eleinte mindössze néhány percig tart. A rendszeresen ismétlődő esti könyvnézegetés vagy mese idővel a nap lezárásának megszokott részévé válhat, amelyhez a gyermek nyugalmat, biztonságot és a szülő osztatlan figyelmét társítja. Ebben rejlik talán az egyik legfontosabb alapja a későbbi olvasási kedvnek, hiszen a gyermek először nem azért szereti meg a könyvet, mert tudja, hogy az fejleszti a szókincsét vagy segíti majd az iskolai teljesítményét, hanem azért, mert valami kellemes élmény kapcsolódik hozzá.

A bölcsődés korosztálynál ezért elsősorban olyan könyveket érdemes választani, amelyek fizikailag is megfelelnek a gyermek életkorának. A textilkönyvek, keménylapos lapozók és leporellók, ujjbábos vagy egyszerű kukucskálós könyvek, valamint a nagy, jól felismerhető képekkel készült böngészők lehetőséget adnak arra, hogy a gyermek szabadon felfedezhesse őket. Ilyenkor még nem a történet bonyolultsága vagy az oldalak száma a meghatározó, hanem az, hogy a könyv kíváncsiságot ébresszen, közös játékra hívjon, és öröm legyen újra elővenni.

 

Kisiskoláskorban a könyv egyszerre válhat sikerélménnyé és kudarccá

Az iskolakezdéssel az olvasóvá nevelés egyik legérzékenyebb időszaka következik, hiszen ekkor történik meg az a különös váltás, amikor az addig elsősorban örömforrásként jelen lévő könyvből részben taneszköz lesz. A gyermeknek meg kell tanulnia felismerni a betűket, összeolvasni a szótagokat, értelmezni a mondatokat, majd fokozatosan egyre hosszabb szövegeket követni, miközben mindez kezdetben komoly koncentrációt igényel.

Felnőttként könnyű elfelejteni, milyen nehéz folyamat ez, mert számunkra egy mondat elolvasása már szinte automatikusan történik. Egy kezdő olvasónak azonban először még annyi figyelmét lekötheti maga a betűzés, hogy a mondat végére érve már alig emlékszik arra, miről szólt az eleje. Az olvasástechnika fejlődésével ez a folyamat fokozatosan automatizálódik, és egyre több figyelem marad a történetre, a szereplőkre, az összefüggésekre, majd arra a bizonyos belső „filmre”, amely miatt az olvasás valódi élménnyé válhat.

Éppen ezért ebben az időszakban különösen sokat segíthet a felváltva történő közös olvasás. Egyik bekezdést vagy oldalt a gyermek olvassa, a következőt pedig a szülő, így az önálló gyakorlás nem válik annyira fárasztóvá, miközben a történet lendülete sem törik meg folyamatosan. Ha egy gyermek húsz percnyi küszködés után jut el egy izgalmas történet következő fordulatához, könnyen elveszítheti az érdeklődését, míg közös olvasással ugyanaz a könyv sikerélményt jelenthet számára.

Ebben az életkorban az illusztrációknak továbbra is fontos szerepük lehet, ezért nem kell siettetni a teljesen kép nélküli könyvekre való áttérést. A képek segíthetnek értelmezni a történetet, támpontokat adhatnak a szereplők és helyszínek elképzeléséhez, valamint vizuálisan is megtörik a hosszú szövegrészeket. A nagyobb betűmérettel, rövidebb fejezetekkel és sok illusztrációval készült első olvasókönyvek, meseregények vagy akár képregények ezért egyáltalán nem valamiféle „könnyített” és kevésbé értékes olvasmányok, hanem fontos átmenetet jelenthetnek a felolvasott történetek és az önálló regényolvasás között.

A kortárs gyermekirodalom ebben az időszakban különösen közel kerülhet a gyerekekhez, mert olyan helyzetekkel találkozhatnak benne, amelyeket saját életükből is ismernek. Az iskolai konfliktusok, barátságok, testvéri viták, félelmek, kudarcok és sikerek könnyen azonosulhatóvá teszik a szereplőket, miközben a humoros vagy kalandos történetek megmutathatják, hogy az olvasás nem kizárólag az iskolai kötelezettségek része.

Természetesen a klasszikus gyermekirodalomnak is megvan a maga helye, ugyanakkor fontos figyelembe venni, hogy egy régebbi mű nyelvezete, szókincse vagy világa a kezdő olvasó számára önmagában is komoly kihívást jelenthet. Ha egy gyermek nem lelkesedik egy adott klasszikusért, abból nem következik, hogy általában nem szeret olvasni, ahogyan mi, felnőttek sem szeretünk automatikusan minden könyvet csak azért, mert irodalmi értéket képvisel.

Az egyik legfontosabb feladatunk ebben az időszakban ezért talán az, hogy segítsünk megtalálni azt a könyvet, amely miatt a gyermek önként szeretné elolvasni a következő oldalt. Lehet ez humoros történet, focis könyv, állatos kaland, fantasy, képregény, ismeretterjesztő kötet vagy bármilyen más téma, amely valóban érdekli, mert az olvasási rutin kialakulásához sokszor először az érdeklődésen keresztül vezet az út.

 

Kamaszkorban néha azzal segítünk a legtöbbet, ha nem mi választunk

A kamaszkor újabb jelentős fordulópontot hozhat, mert még az a gyermek is eltávolodhat egy időre a könyvektől, aki korábban sokat olvasott. Megjelennek új érdeklődési területek, egyre fontosabbá válnak a kortárs kapcsolatok, a közösségi média és más szabadidős tevékenységek, miközben az iskolai terhek is növekednek. Ilyenkor könnyű azt gondolni, hogy minden korábbi próbálkozásunk hiábavaló volt, pedig az olvasási kedv hullámzása önmagában nem feltétlenül jelenti a könyvekkel való kapcsolat végét.

Ebben az életkorban egyre fontosabbá válik az autonómia, ezért a kamasz számára különösen lényeges lehet, hogy maga dönthesse el, mit szeretne olvasni. Ha minden könyvválasztását felülírjuk azzal, hogy szerintünk mi lenne hasznosabb, értékesebb vagy megfelelőbb, könnyen éppen az olvasás egyik legfontosabb örömét vesszük el tőle, vagyis a szabad választás lehetőségét.

A Young Adult irodalom népszerűsége részben abból is fakadhat, hogy számos olyan kérdéssel foglalkozik, amely közvetlenül érinti a fiatalokat. Az identitás, a szerelem és szexualitás, a testkép, a családi konfliktusok, a veszteség, a mentális egészség vagy a függőségek olyan témák lehetnek, amelyekről nem mindig könnyű közvetlenül beszélni. Egy regény azonban lehetőséget adhat arra, hogy a fiatal egy szereplő történetén keresztül találkozzon velük, végiggondolja saját érzéseit, és akár később beszélgetést is kezdeményezzen róluk.

A fantasy, a sci-fi és a disztópikus történetek szintén jóval többet jelenthetnek egyszerű menekülésnél a valóság elől. Egy kitalált társadalom vagy fantasztikus világ biztonságos távolságból tehet fel kérdéseket hatalomról, szabadságról, igazságosságról, közösségről, előítéletekről és személyes felelősségről, miközben az olvasó saját következtetéseket vonhat le. Ebben az életkorban az olvasás már egyre inkább kapcsolódhat a kritikai gondolkodáshoz is, hiszen a fiatal nem csupán követi a történetet, hanem vitatkozhat vele, megkérdőjelezheti a szereplők döntéseit, összevetheti saját értékrendjével, és felismerheti ugyanannak a helyzetnek a különböző nézőpontjait.

Érdekes módon éppen a sokat hibáztatott digitális világ teremthet új utakat is a könyvekhez. A könyves közösségi oldalak, bloggerek, videós tartalomkészítők, valamint a BookTube és a BookTok közösségei olyan könyveket tehetnek népszerűvé a fiatalok körében, amelyekkel egyébként talán soha nem találkoznának. Egy kortárs ajánlása ebben az életkorban gyakran erősebb motivációt jelenthet, mint amikor egy felnőtt közli, hogy melyik könyvet „kellene” elolvasni.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy minden interneten népszerű könyv automatikusan megfelelő minden kamasz számára, ezért a szülői jelenlét továbbra is fontos marad. Ennek azonban már kevésbé az ellenőrzésről, sokkal inkább a nyitottságról és a beszélgetés lehetőségéről érdemes szólnia, különösen akkor, ha egy könyv nehéz vagy érzékeny témákat dolgoz fel.

 

Ugyanaz az út, mégis minden életkorban más

Ha egymás mellé tesszük a bölcsődés, kisiskolás és kamasz életkor sajátosságait, jól látható, hogy az olvasóvá nevelés során folyamatosan változik a felnőtt szerepe. A legkisebb gyermeknek még mi adjuk a könyvet a kezébe, mi mondjuk a mondókát, mi mutatjuk meg a képeket és mi teremtjük meg a közös meseolvasás szokását. A kisiskolás mellett már segítőként vagyunk jelen, amikor felváltva olvasunk, türelmesen kivárjuk a nehezebb mondatokat, és megpróbálunk olyan történeteket találni, amelyekért érdemes megküzdenie a betűkkel. A kamasznál pedig egyre inkább az lehet a feladatunk, hogy teret adjunk az önálló választásnak, miközben továbbra is elérhetők maradunk, ha beszélgetni szeretne arról, amit olvasott.

Talán éppen ez az olvasóvá nevelés egyik legszebb része, hiszen miközben a gyermek növekszik, a könyvekhez fűződő kapcsolata is vele együtt változik. A keménylapos állatos könyvet felváltja az esti mese, azt az első önálló olvasmány, később pedig egy olyan regény, amelyről már lehet, hogy mi csak azért hallunk, mert ő mesél róla nekünk.

Nem az a cél, hogy minden gyermekből megszállott könyvmoly váljon, és talán az sem, hogy bizonyos életkorra meghatározott számú könyvet olvasson el. Sokkal fontosabb lehet, hogy megismerje az olvasás lehetőségét, megtapasztalja annak örömét, és legyen szabadsága megtalálni benne a saját útját. Ha pedig egyszer felnőttként levesz egy könyvet a polcról pusztán azért, mert kíváncsi rá, talán ott lesz abban a mozdulatban az összes korábbi mondóka, századszor felolvasott esti mese, közösen kibetűzött mondat és könyvtárban töltött délután.

Mert olvasóvá válni valójában nem egyetlen pillanat, hanem hosszú történet, amely jó esetben már jóval az első elolvasott szó előtt elkezdődik, és az utolsó iskolai kötelező olvasmánnyal sem ér véget.

Olvasóvá nevelés – amikor a könyv nem feladat, hanem az életünk természetes része

Sokszor halljuk, hogy a gyerekek ma már nem szeretnek olvasni, mert sokkal érdekesebb számukra a telefon, a tablet, a videojáték vagy a néhány másodperces videók folyamatosan változó világa, miközben talán ritkábban beszélünk arról, hogy az olvasás szeretete nem egyik napról a másikra születik meg. Az olvasóvá nevelés ugyanis nem akkor kezdődik, amikor egy kisgyermek az iskolában megtanulja az első betűket összeolvasni, hanem sokkal korábban, akár már csecsemőkorban, amikor először hall mondókákat, verseket, énekeket és meséket a szüleitől. Hosszú folyamat ez, amelyben a családi élmények, az óvoda és az iskola, a pedagógusok, a kortársak, valamint később a gyermek saját érdeklődése egyaránt meghatározó szerepet kaphat.

Talán éppen ezért érdemes az olvasóvá nevelésre nem teljesítendő pedagógiai feladatként, hanem egy közösen bejárt útként gondolni, amelynek során először még mi lapozzuk a könyvet, mi mondjuk a mondókát és mi olvassuk fel a történetet, később azonban a gyermek már maga választja ki, milyen világba szeretne belépni. Ennek az útnak természetesen lehetnek megtorpanásai is, hiszen előfordulhat, hogy egy kisiskolásnak nehézséget okoz az olvasástechnika elsajátítása, egy nagyobb gyermek egy időre elveszíti az érdeklődését a könyvek iránt, egy kamasz pedig szívesebben választ másfajta kikapcsolódást. Ettől még nem feltétlenül veszett el az, amit korábban felépítettünk, mert a könyvekhez kapcsolódó pozitív emlékek később is visszavezethetik őt az olvasáshoz.

 

Minden a mondókákkal és az első mesékkel kezdődik

Az olvasóvá nevelés egyik legkorábbi állomását az ölbeli játékok, mondókák, gyermekdalok és rövid versek jelentik, amelyek jóval többet adnak annál, mint amit első pillantásra gondolnánk. A ritmus, az ismétlődés és a rímek segítik a beszédhangok felismerését, gazdagítják a gyermek szókincsét, miközben az együtt töltött idő érzelmi biztonságot is teremt. A kisgyermek számára ilyenkor természetesen még nem maga az „olvasás” a lényeg, hanem az élmény, amely a szülő hangjához, közelségéhez és figyelméhez kapcsolódik.

Hasonló szerepe lehet az esti mesének is, amely sok családban a nap egyik legmeghittebb közös pillanatává válhat. Amikor egy gyermek este odabújik valamelyik szülőjéhez, kiválaszt egy könyvet, majd együtt elmerülnek egy történetben, akkor nem csupán új szavakat tanul vagy történetekkel ismerkedik, hanem fokozatosan kialakul benne az az érzés, hogy a könyvhöz valami kellemes és biztonságos dolog kapcsolódik. Ezekből az ismétlődő élményekből épülhet fel az a pozitív érzelmi kapcsolat, amely később sokkal fontosabb lehet az olvasási kedv szempontjából, mint bármilyen kötelezően elolvasandó könyvlista.

A szülői példamutatás szerepét sem lehet figyelmen kívül hagyni, mert a gyermekek nagyon sok mindent utánzás útján sajátítanak el. Ha azt látják, hogy a könyv természetes része az otthonnak, a szülők időnként leülnek olvasni, beszélnek az olvasmányaikról, könyvtárba vagy könyvesboltba járnak, akkor az olvasás számukra sem feltétlenül valamiféle kizárólag iskolai tevékenységet jelent majd. Ehhez természetesen nincs szükség hatalmas házi könyvtárra vagy folyamatos könyvvásárlásra, hiszen néhány szeretett könyv, a könyvtár rendszeres használata és a közös olvasás ugyanúgy kialakíthatja azt a környezetet, amelyben a könyvnek helye és értéke van.

 

A képek nézegetésétől az első önálló könyvig

Ahogyan a gyermek fejlődik, úgy változnak azok a könyvek is, amelyek igazán közel kerülhetnek hozzá. A legkisebbek számára a strapabíró lapozók, a rövid szövegekkel kísért képeskönyvek és a böngészők jelenthetik az első találkozást a könyvek világával, és egyáltalán nem probléma, ha ilyenkor még sokkal érdekesebb számukra egy képen megkeresni a kutyát, az autót vagy a katicabogarat, mint végighallgatni egy történetet. A képek közös nézegetése, a tárgyak megnevezése és az ezekhez kapcsolódó beszélgetések ugyanis szintén az olvasóvá válás alapjait építik.

Később megjelenhetnek a hosszabb, gazdagon illusztrált mesék, majd azok a történetek, amelyekben már egyre nagyobb szerepet kap a szöveg, miközben a képek lassan háttérbe szorulnak. Ebben az időszakban különösen értékes lehet az interaktív meseolvasás, amikor nem egyszerűen felolvassuk a történetet, hanem időnként beszélgetünk is róla. Megkérdezhetjük például, vajon mit gondol a gyermek egy szereplő döntéséről, szerinte mi fog történni a következő oldalon, ő hogyan oldaná meg az adott problémát, vagy melyik szereplővel tud leginkább azonosulni. Nem szükséges azonban minden történetet kérdések sorozatává alakítani, mert a mese varázsának éppen az is része, hogy időnként egyszerűen csak meghallgatjuk és hagyjuk, hogy hasson ránk.

Az iskolakezdéssel aztán egészen új szakasz kezdődik, mert a gyermeknek meg kell tanulnia azt a technikát, amely később lehetővé teszi az önálló olvasást. Ez az időszak különösen érzékeny lehet, hiszen a felnőttek számára természetesnek tűnő olvasás a kezdő olvasónak még komoly szellemi erőfeszítést jelenthet. Amíg minden figyelmét leköti a betűk felismerése, a szótagok összeolvasása és a mondatok követése, addig nehéz ugyanazt az élményt átélnie, amelyet korábban egy felolvasott mesénél megtapasztalt.

Éppen ezért szerintem az egyik legfontosabb dolog, hogy az önálló olvasás megtanulása ne jelentse automatikusan a közös felolvasás végét. Attól, hogy egy gyermek már képes elolvasni néhány mondatot vagy akár egy rövidebb történetet, továbbra is szüksége lehet arra, hogy olyan könyveket hallgasson, amelyek nyelvezete és története jóval összetettebb annál, mint amit egyedül még könnyedén el tud olvasni. Így az olvasástechnika gyakorlása mellett megmaradhat a történetekhez kapcsolódó öröm is, és kisebb az esélye annak, hogy a könyv kizárólag a gyakorlással, hibajavítással és teljesítménnyel kapcsolódjon össze.

 

 

Nem mindegy, milyen könyvet adunk a gyermek kezébe

Az olvasás megszerettetésének egyik kulcsa az életkornak és az érdeklődésnek megfelelő könyv kiválasztása, miközben könnyű abba a hibába esni, hogy felnőttként elsősorban azt szeretnénk meghatározni, mit „kellene” olvasnia egy gyermeknek. Pedig ahogyan a felnőttek ízlése különbözik, úgy a gyerekeké sem egyforma, ezért van, aki az állatokról szóló történetekért rajong, más a fociról, járművekről vagy dinoszauruszokról szóló könyveket választja, megint más a humort, a fantasyt, az ismeretterjesztő köteteket vagy éppen a képregényeket szereti.

Az első önálló olvasmányoknál különösen fontos lehet, hogy a sikerélmény kerüljön előtérbe. Egy rövidebb, nagyobb betűkkel nyomtatott, sok képet tartalmazó könyv sokszor jobb választás lehet, mint egy olyan klasszikus történet, amelynek terjedelme és nyelvezete még túl nagy kihívást jelent. Az olvasás szeretetéhez ugyanis nem feltétlenül azon keresztül vezet az út, hogy minél hamarabb minél nehezebb könyveket adjunk a gyermek kezébe, hanem azon keresztül, hogy megtapasztalhassa: képes végigolvasni egy könyvet, érti a történetet, és kíváncsi arra, mi történik a következő oldalon.

 

Az óvoda, az iskola és a könyvtár is sokat adhat

Bár a család meghatározó szerepet játszik, az olvasóvá nevelés nem kizárólag a szülők feladata, hiszen az óvoda, az iskola és a könyvtár olyan élményeket kínálhat, amelyekkel otthon nem feltétlenül találkozik a gyermek. Egy mesélni szerető óvodapedagógus, egy lelkes tanító vagy magyartanár, egy jól működő iskolai könyvtár, illetve egy érdekes könyvtári foglalkozás akár egyetlen alkalommal is képes lehet felkelteni az érdeklődést egy szerző, műfaj vagy téma iránt.

Különösen izgalmasak lehetnek a rendhagyó irodalomórák, az író-olvasó találkozók és azok a könyvtári programok, amelyek során a gyermek megtapasztalja, hogy az irodalom nem kizárólag tankönyvi fogalmak és számonkérések összessége. Hasonlóan fontos lehet a kortársak hatása, hiszen egy barát lelkes ajánlása sokszor többet ér bármely felnőtt javaslatánál. Egy osztályon belüli könyvajánló, közös olvasási kihívás vagy kötetlen könyvklub az olvasást közösségi élménnyé teheti, miközben arra is lehetőséget teremt, hogy a gyerekek egymástól kapjanak ötleteket.

 

Könyvek a digitális világban

Az olvasóvá nevelésről ma már nem lehet úgy beszélni, mintha a digitális világ nem létezne. A gyerekeket egészen kicsi kortól rengeteg gyorsan változó vizuális inger veszi körül, a rövid videók, játékok és közösségi platformok pedig egészen másfajta figyelmet igényelnek, mint egy hosszabb történet követése. Egy könyv nem villog, nem küld értesítést, nem jutalmaz néhány másodpercenként újabb ingerrel, ezért a tartós figyelem kialakítása valóban egyre nagyobb kihívást jelenthet.

Mindez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a digitális technológiát az olvasás ellenségének kell tekintenünk. Az e-könyvek és hangoskönyvek szintén történetekhez vezethetnek, és bizonyos élethelyzetekben kifejezetten hasznosak lehetnek. Egy hosszabb autóút alatt hallgatott hangoskönyv, egy elektronikus olvasón magunkkal vitt regény vagy egy mese hangváltozata ugyanúgy felkeltheti a kíváncsiságot egy történet iránt. A kérdés talán kevésbé az, hogy papíron vagy képernyőn találkozik-e a gyermek egy szöveggel, sokkal inkább az, hogy képes-e elmélyülni benne, megérteni, továbbgondolni és élményt szerezni általa.

 

A történetek nemcsak szórakoztatnak

A mesék és regények különleges lehetőséget adnak arra is, hogy a gyermek olyan érzésekkel, konfliktusokkal és élethelyzetekkel találkozzon, amelyekről a hétköznapokban esetleg nehezebb beszélni. Egy szereplő történetén keresztül szóba kerülhet a félelem, a veszteség, a testvérféltékenység, a barátság, a kirekesztés, az iskolakezdés vagy akár egy családi változás, miközben a gyermek biztonságos távolságból gondolkodhat az adott problémáról. Erre épít többek között a biblioterápiás szemlélet is, amely az irodalmi történetekben rejlő önismereti és érzelmi lehetőségeket használja fel.

Az olvasás emellett segítheti az empátia fejlődését, hiszen egy történet során olyan szereplők gondolataiba és érzéseibe is bepillanthatunk, akik egészen másként látják a világot, mint mi. A gyermek megtapasztalhatja, hogy ugyanazt a helyzetet többféleképpen lehet megélni, a másik ember viselkedése mögött pedig olyan érzések és motivációk állhatnak, amelyeket kívülről nem feltétlenül veszünk észre.

Mindeközben folyamatosan gazdagodik a szókincs, fejlődik a szövegértés és a kifejezőkészség, a hosszabb történetek követése pedig arra készteti az olvasót, hogy összefüggéseket keressen, emlékezzen korábbi eseményekre, következtetéseket vonjon le és megpróbálja megérteni a szereplők döntéseit. Ezek a képességek messze túlmutatnak az irodalomórán, hiszen a rengeteg információval körülvett világban egyre fontosabb, hogy képesek legyünk értelmezni, összevetni és kritikusan megvizsgálni mindazt, amit olvasunk.

 

Talán nem is az a legfontosabb, mennyit olvas

Az olvasóvá nevelés hosszú folyamat, amelyben szerintem nem érdemes állandóan azt számolni, hány oldalt vagy hány könyvet olvasott el egy gyermek. Sokkal fontosabb lehet, hogy legyen lehetősége megtalálni azokat a történeteket, amelyek valóban érdeklik, legyen körülötte olyan felnőtt, akivel beszélgethet róluk, és ne érezze azt, hogy minden elolvasott könyvhöz teljesítménykényszer kapcsolódik.

Nem biztos, hogy minden gyermekből olyan felnőtt lesz, aki évente ötven regényt olvas, ahogyan az sem biztos, hogy egész életében ugyanazokat a műfajokat fogja szeretni. Az olvasóvá nevelés célja talán nem is egy meghatározott mennyiség elérése, hanem annak megmutatása, hogy a könyv lehet társ, kikapcsolódás, menedék, tudásforrás és közös élmény. Lehet egy történet, amelyen együtt nevetünk, egy mese, amelyet századszor is fel kell olvasnunk, egy könyv, amely segít kimondani valamit, amire addig nem találtunk szavakat, vagy egy regény, amely évekkel később is velünk marad.

Éppen ezért az egyik legnagyobb ajándék, amit egy gyermeknek adhatunk, talán nem maga a könyv, hanem annak az élménye, hogy a könyvek között mindig találhat valamit, ami hozzá szól. Ha pedig ezt már a mondókáktól, az első lapozgatástól és a közösen elmesélt esti történetektől kezdve megtapasztalhatja, akkor jó esély van arra, hogy később is tudja majd, merre keresse azt a bizonyos ajtót, amelyen keresztül újra és újra beléphet a történetek világába.