Ayhan Gökhan: Fotelapa

 

Ayhan Gökhan: Fotelapa – Amikor a hiány válik a legfontosabb szereplővé

 

Vannak verseskötetek, amelyek nem a történeteikkel, hanem a csendjeikkel szólítják meg az olvasót. Ayhan Gökhan Fotelapa című első kötete pontosan ilyen. Nem könnyű olvasmány, nem kínál gyors válaszokat vagy megnyugtató feloldást, mégis különleges erejű mű, mert olyan érzésekről beszél, amelyeket szinte lehetetlen szavakba önteni: a gyászról, az apa elvesztéséről, az emlékek törékenységéről és arról az ürességről, amely egy szeretett ember távozása után marad.

A Fotelapa 2010-ben jelent meg a József Attila Kör és a Prae Kiadó gondozásában, és már első kötetként felhívta magára a kortárs irodalom figyelmét. Ayhan Gökhan nem hagyományos, történetet mesélő verseket ír. Költészete sokkal inkább érzésekből, képekből, töredékekből és szimbólumokból épül fel. Ez a könyv nem azért marad emlékezetes, mert minden sora azonnal érthető, hanem mert hosszú idővel az olvasás után is dolgozik bennünk.

 

Egy apa hiánya köré épülő világ

A kötet középpontjában az apa áll – vagy inkább az apa hiánya. Már a cím is sokat elárul erről a különös világról. A Fotelapa szó első pillantásra szokatlan, mégis beszédes. Mintha a fotel és az apa eggyé válna, mintha egy hétköznapi tárgy venné át annak az embernek a helyét, aki már nincs jelen.

Ez az ötlet végig meghatározza a kötet hangulatát.

Az apa nem beszél, nem cselekszik, nem jelenik meg hús-vér szereplőként. Ehelyett tárgyakban, emlékekben, mozdulatokban és hiányokban él tovább. Egy üres fotel, egy szoba csendje vagy egy régi használati tárgy sokkal többet mond róla, mint egy hosszú visszaemlékezés.

Ez a megközelítés rendkívül emberi. Hiszen amikor elveszítünk valakit, gyakran valóban nem az arcára emlékezünk először, hanem azokra az apró dolgokra, amelyek hozzá tartoztak: egy székre, egy kabátra, egy illatra vagy egy mozdulatra.

 

A gyász nem egyszeri esemény

A kötet egyik legfontosabb felismerése, hogy a gyász nem lezárható folyamat.

Nem arról szól, hogy egyszer megsiratjuk a szerettünket, majd továbblépünk. A veszteség újra és újra felbukkan a mindennapokban, és minden emlék új jelentést kap.

Ayhan Gökhan versei ezt a lassú, hullámzó gyászmunkát mutatják be.

Nincs drámai kitörés, nincsenek könnyfakasztó jelenetek. A fájdalom inkább csendesen szivárog végig a sorokon.

Talán éppen ezért ennyire hiteles.

 

Kevés szó, óriási súly

A Fotelapa nem hosszú, bőbeszédű versekből áll.

A költő rendkívül takarékosan bánik a szavakkal.

Szinte minden sor mögött több jelentés húzódik meg, mint amennyit első olvasásra észreveszünk. A versek nem magyaráznak, nem vezetnek kézen fogva, hanem gondolkodásra késztetnek.

Ez egyszerre a kötet legnagyobb erőssége és egyben a legnagyobb kihívása.

Aki könnyen befogadható, történetmesélő lírára számít, valószínűleg nehezen talál majd kapaszkodót.

Aki viszont szereti a lassan kibomló, rétegzett költészetet, annak igazi felfedezés lehet ez a könyv.

 

A tárgyak emlékeznek

Nagyon tetszett, hogy a szerző milyen különleges szerepet ad a hétköznapi tárgyaknak.

A fotel, a lakás, a szobák vagy a bútorok nem egyszerű kellékek.

Mindegyik emlékezik.

Mindegyik őriz valamit abból az emberből, aki már nincs jelen.

Ez a tárgyias költészet különleges atmoszférát teremt. Az olvasó szinte látja maga előtt az üres lakást, ahol minden ugyanott van, mégis minden megváltozott.

 

Az identitás keresése

A kötet nem csupán az apa elvesztéséről szól.

Legalább ennyire fontos benne az önazonosság keresése.

Mit jelent az apa hiánya a gyermek számára?

Ki vagyok én nélküle?

Mennyit örököltem belőle?

Mit viszek tovább?

A versek ezekre a kérdésekre sem adnak egyértelmű válaszokat.

Inkább megmutatják a keresés folyamatát.

 

Nem könnyű olvasmány

Érdemes felkészülni arra, hogy a Fotelapa nem az a kötet, amelyet egy délután alatt végigolvasunk.

Sok verset többször is érdemes újraolvasni.

Nem azért, mert bonyolultak lennének, hanem mert rendkívül sűrítettek.

Néha egyetlen kép vagy metafora hosszú percekre megállítja az embert.

Ez azonban nem hiba, hanem tudatos költői eszköz.

 

Ami hiányérzetet hagyott bennem

Bár nagyra értékelem a kötet nyelvi igényességét és mélységét, számomra helyenként túlságosan zárt maradt.

Voltak versek, amelyeknek a képi világa annyira tömör és szimbolikus, hogy nehéz volt közel kerülni hozzájuk.

Időnként hiányzott egy-egy érzelmileg közvetlenebb pillanat, amely még jobban bevonhatta volna az olvasót.

Ez természetesen nem feltétlenül negatívum, inkább a kötet sajátos poétikai világából fakad.

 

Kiknek ajánlom?

A Fotelapa elsősorban azoknak szól,

• akik szeretik a kortárs magyar lírát,
• akik nyitottak a szimbolikus, elmélyült költészetre,
• akik nem riadnak vissza a lassú, gondolkodtató olvasmányoktól,
• valamint azoknak, akik valamilyen formában már megtapasztalták a veszteséget.

Ez nem könnyed verseskötet, hanem olyan könyv, amelyhez megfelelő lelkiállapot szükséges.

 

Összegzés

Ayhan Gökhan Fotelapa című első kötete rendkívül erős bemutatkozás. Egyszerre szól a gyászról, az emlékezésről, az identitás kereséséről és az apa alakjának megőrzéséről egy olyan világban, ahol már csak a tárgyak és az emlékek őrzik a jelenlétét.

A költő különleges nyelvi világot teremt, amely nem mindig könnyen megfejthető, de éppen ettől válik izgalmassá. A hiány nála nem pusztán fájdalom, hanem a költészet alapanyaga, amelyből új jelentések születnek.

A Fotelapa nem egyszerűen egy verseskötet az apáról. Sokkal inkább egy érzékeny, mély emberi utazás a veszteség feldolgozásának útján, amely arra emlékeztet bennünket, hogy szeretteink sokszor nem a szavakban, hanem a hétköznapi tárgyakban, emlékekben és csendekben élnek tovább.

 

Nem könnyű olvasmány, de azok számára, akik szeretik a mély, gondolatébresztő kortárs költészetet, maradandó élményt nyújthat.

Köszönöm a lehetőséget Ayhan Gökhan-nak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Ayhan Gökhan: Felhőpárna

 

Ayhan Gökhan (szerk.): Felhőpárna – Amikor a versek segítenek kimondani a kimondhatatlant

 

Vannak könyvek, amelyek elsősorban szórakoztatnak. Vannak, amelyek tudást adnak. És vannak olyanok is, amelyek kapaszkodót nyújtanak a legnehezebb élethelyzetekben. Ayhan Gökhan szerkesztésében megjelent Felhőpárna – Versek léten innen és túl című antológia egy ilyen különleges kötet. Nemcsak gyermekeknek szól, hanem legalább annyira a felnőtteknek is – azoknak a szülőknek, pedagógusoknak, nagyszülőknek és hozzátartozóknak, akik szeretnének őszintén beszélni az elmúlásról, a veszteségről és az emlékezésről, de nem mindig találják hozzá a megfelelő szavakat.

Már a könyv címe is megnyugtató képet idéz fel. A „felhőpárna” egyszerre könnyed, puha és vigasztaló. Nem ijesztő, nem komor, hanem olyan metafora, amely segít közelebb hozni egy olyan témát, amelytől a legtöbb ember ösztönösen fél. Ez a kötet pontosan ezt teszi: nem elvenni akarja a fájdalmat, hanem segít megérteni és kimondani azt.

 

Egy tabutéma, amelyről beszélni kell

A halálról beszélni soha nem könnyű. Különösen akkor nem, amikor egy gyermek kérdez. Sokan ilyenkor megpróbálják elterelni a figyelmet, egyszerű válaszokat adnak, vagy úgy érzik, jobb, ha a gyerek még nem találkozik ezekkel a kérdésekkel.

Pedig a gyermekek kíváncsiak. Érzik a veszteséget, észreveszik a változásokat, megélik a hiányt. Ha pedig nem kapnak őszinte válaszokat, saját fantáziájukkal töltik ki az üres helyeket – ami sokszor sokkal félelmetesebb lehet, mint maga a valóság.

A Felhőpárna ebből a szempontból hiánypótló vállalkozás. Nem akar kész válaszokat adni. Nem akarja megmondani, miben kell hinnünk. Ehelyett lehetőséget kínál arra, hogy együtt gondolkodjunk a gyerekekkel az élet nagy kérdéseiről.

 

Kortárs költők közös hangja

A kötet egyik legnagyobb értéke, hogy számos kortárs magyar költő verse kapott benne helyet. Minden szerző más nézőpontból közelíti meg az elmúlást, az emlékezést vagy éppen a túlvilág gondolatát.

Ez a sokszínűség különösen értékessé teszi az antológiát. Nincsen benne egyetlen kizárólagos igazság. Megférnek egymás mellett a vallásos, a spirituális, a természetközeli és a filozofikus megközelítések is. Éppen ettől válik hitelessé: megmutatja, hogy ugyanarra a kérdésre többféle válasz is létezhet.

Olvasás közben az volt az érzésem, hogy ezek a versek nem vitatkoznak egymással, hanem párbeszédet folytatnak. Ahogyan az emberek is különbözőképpen dolgozzák fel a veszteségeiket, úgy ezek a költemények is más-más kapaszkodót nyújtanak.

 

A versek, amelyek nem félnek csendben maradni

A kötet különlegessége számomra az volt, hogy nem próbálja mindenáron feloldani a fájdalmat. Nem ígér gyors megnyugvást, és nem mondja azt, hogy minden rendben lesz.

Inkább teret hagy az érzéseknek.

Vannak versek, amelyek kérdeznek. Mások emlékeznek. Némelyik vigasztal, mások egyszerűen csak ott ülnek mellettünk csendben.

Ez a fajta őszinteség ritka a gyermekirodalomban.

Ugyanakkor éppen emiatt érzem úgy, hogy a könyv nem kizárólag gyerekeknek szól. Sok vers mély szimbolikája, elvontsága inkább a felnőtt olvasóban rezonál igazán. Egy gyermek természetesen élvezheti a ritmust, a képeket és a hangulatot, de számos költemény jelentésrétege talán csak később nyílik meg előtte.

Ez azonban nem hibája a könyvnek. Inkább azt mutatja, hogy olyan mű született, amely együtt tud növekedni az olvasójával.

 

Gyönyörű vizuális világ

Nem lehet szó nélkül elmenni Orosz Annabella illusztrációi mellett.

Minden oldal műalkotás.

A finom színek, a lágy formák és a lebegő alakok tökéletesen illeszkednek a versek hangulatához. Az illusztrációk nem egyszerűen díszítik a könyvet, hanem tovább mesélik a történeteket.

Sokszor azon kaptam magam, hogy hosszú percekig nézegetem egy-egy rajz részleteit, mielőtt tovább olvastam volna.

Ritkán találkozni olyan kötettel, ahol szöveg és kép ennyire harmonikusan egészíti ki egymást.

 

Kinek szól valójában?

Ez volt az a kérdés, amely olvasás közben végig foglalkoztatott.

A kiadó nyolcéves kortól ajánlja a kötetet, és valóban vannak benne olyan versek, amelyeket már egy kisiskolás is befogadhat.

Ugyanakkor több szöveg olyan mély, szimbolikus és filozofikus, hogy inkább kamaszoknak vagy felnőtteknek szól.

Éppen ezért azt gondolom, hogy a Felhőpárna nem olyan könyv, amelyet egyszerűen odaadhatunk egy gyermek kezébe azzal, hogy „olvasd el”.

Ez közös könyv.

Olyan kötet, amelyet érdemes együtt lapozgatni, együtt felolvasni, és hagyni, hogy a versek beszélgetéseket indítsanak el.

Talán nem is az a legfontosabb, hogy minden verset teljesen megértsünk.

Sokkal fontosabb, hogy merjünk kérdezni.

 

A veszteség mellett az élet szeretetéről is szól

Bár első pillantásra a könyv az elmúlásról szól, számomra mégis inkább az életről mesél.

Arról, hogy mennyire fontos szeretni.

Emlékezni.

Megölelni azt, aki még velünk van.

Kimondani az érzéseinket.

A versek újra és újra emlékeztetnek arra, hogy az élet törékeny, ezért minden közösen eltöltött pillanat felbecsülhetetlen érték.

Nem a halált ünneplik, hanem az életet.

 

Egy könyv, amely kapaszkodót ad

Kevés olyan könyvet olvastam az utóbbi években, amely ennyire finoman és mégis ilyen bátor őszinteséggel mert volna hozzányúlni ehhez a témához.

A Felhőpárna nem könnyű olvasmány.

Nem is annak készült.

Inkább olyan könyv, amelyet időnként leveszünk a polcról, amikor szükségünk van rá. Amikor elveszítünk valakit. Amikor egy gyermek kérdez. Vagy amikor mi magunk keressük a megfelelő szavakat.

Úgy érzem, ez a kötet nem csupán gyermekvers-antológia, hanem egyfajta lelki útitárs is.

Nem kínál egyszerű válaszokat.

Viszont megtanít arra, hogy nem kell félnünk a kérdésektől.

És talán ez az egyik legnagyobb ajándék, amit egy könyv adhat.

 

Összességében a Felhőpárna különleges, érzékeny és rendkívül igényes antológia, amely egyszerre szól gyermekekhez és felnőttekhez. Segít beszélni az elmúlásról, miközben nem elveszi a reményt, hanem csendesen továbbadja azt. Olyan könyv, amelyhez újra és újra érdemes visszatérni – nemcsak a gyönyörű versek, hanem a bennük rejlő emberi bölcsesség miatt is.

 

Köszönöm a lehetőséget Ayhan Gökhannak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Könyvet kaptam Ayhan Gökhan-től

 

Ma egy igazán különleges meglepetés ért: megérkezett hozzám Ayhan Gökhan-től a Fotelapa című könyve. Nagyon köszönöm ezt a bizalmat!

😊

Már alig várom, hogy belevethessem magam az olvasásba. Az első benyomásaim alapján ismét egy olyan kötet került a kezembe, amely elgondolkodtató, érzékeny és mély témákat érint.

Természetesen az olvasás után részletesen is megosztom veletek a véleményemet, és hamarosan érkezik a blogra a könyvajánló is. 📖✍️

Addig is kíváncsian várom, hogy milyen élményeket tartogat számomra a Fotelapa.

#Fotelapa #AyhanGökhan #ÚjKönyv #MostOlvasom #Könyvajánló #MagyarSzerző #Olvasás #BookstagramHungary #Könyvmoly #TörténetekANappaliSarkából

Könyvet kaptam Ayhan Gökhan-tól

 

Ma örömmel vettem át Ayhan Gökhan recenziós példányát:

📖 Felhőpárna

Az olvasás után természetesen részletesen megosztom majd a véleményemet és az olvasási élményeimet a blogomon, valamint itt, a közösségi oldalaimon is. Kíváncsian várom, milyen gondolatokat, érzéseket és élményeket tartogat számomra a Felhőpárna.

Hamarosan érkezem a könyvajánlóval! 📚✨

#AyhanGökhan #Felhőpárna #RecenziósPéldány #ÚjKönyv #Olvasás #Könyvmoly #Könyvblog #Könyvajánló #TörténetekANappaliSarkából