Könyveket kaptam a Prae Kiadótól

 

📦✨ Ma egy igazán izgalmas könyvcsomag érkezett hozzám a Prae Kiadótól, aminek nagyon örültem! 💛📚

Az alábbi könyveket kaptam:

📖 José Maria Eça de Queirós: A Maia család – A romantikus élet epizódjai

📖 Pierre Vasarely és Philippe Dana: Vasarely regényes évszázada

📖 Lichter Péter: A detektív, aki baglyokat filmezett

📖 Veszprémi Szilveszter: Vijjogók

Nagyon kíváncsi vagyok ezekre a kötetekre, hiszen több műfaj és többféle világ találkozik ebben a csomagban – családregény, művészeti témájú kötet, krimi és horror is helyet kapott benne. 📚✨

A könyvek elolvasása után természetesen részletesebben is írok majd az olvasási élményeimről itt a blogon. 💛

👉 Részletek hamarosan!

#konyvetkaptam #praekiado #recenziospeldany #olvassunk #konyvajanlo #josemariaecadequeiros #vasarely #lichterpeter #veszpremiszilveszter #konyvesblog #tortenetekanappalisarkabol

Kovács Edward: A másik éj

Kovács Edward: A másik éj – a kimondhatatlan határán

 – amikor a csend is megszólal

Vannak könyvek, amelyek nem történetet mesélnek, hanem állapotba hoznak. Nem vezetnek, hanem megállítanak. Kovács Edward A másik éj című kötete számomra ilyen olvasmány volt: egy lassú, befelé vezető út, ahol nem a válaszok, hanem a kérdések válnak egyre tisztábbá.

Ez a könyv nem könnyű. Nem azért, mert nehéz lenne érteni, hanem mert figyelmet kér. Jelenlétet. Olyan fajta olvasást, ahol nem lehet sietni. Ahol minden mondatnál érdemes megállni, visszalapozni, újraolvasni. Mintha nem is olvasnánk, hanem valami csendes párbeszédben lennénk.

A kötet egyik legfontosabb témája a „végső sötétség” megközelítése. De ez a sötétség nem ijesztő értelemben jelenik meg. Sokkal inkább valami ismeretlen, megfoghatatlan térként, amely felé a versek közelítenek. Nem akarják teljesen feltárni, inkább körbejárják, megérintik, majd újra eltávolodnak tőle.

Olvasás közben többször volt olyan érzésem, mintha egyfajta beavatás részese lennék. Nem konkrét történeteken keresztül, hanem hangulatokon, képeken, ritmusokon át. A szövegek egyszerre emlékeztetnek imára, meditációra és elmélkedésre. Van bennük valami liturgikus, mégis nagyon személyes.

A nyelvezet különösen erős ebben a kötetben. Egyszerre fegyelmezett és költői, zeneisége pedig szinte észrevétlenül viszi előre az olvasót. A rímek és ritmusok nem tolakodóak, inkább alátámasztják azt a belső mozgást, amit a versek létrehoznak.

A képek sokszor szinte festményszerűek. Absztrakt gondolatokat tesznek érzékelhetővé, megfoghatóvá. És közben ott van az a folyamatos feszültség is: hogy amit megpróbálunk kimondani, az talán soha nem mondható ki teljesen.

És talán ez a könyv egyik legőszintébb felismerése. Hogy a nyelv egyszerre eszköz és korlát. Hogy közel vihet, de nem vihet el egészen. Mégis újra és újra próbálkozunk vele – mert nincs másunk.

A A másik éj nem a hétköznapi értelemben vett olvasmányélményt adja. Inkább egy belső utazás. Olyan, ami után nem feltétlenül tudjuk pontosan megfogalmazni, mit kaptunk – de érezzük, hogy valami megmozdult bennünk.

Ez a kötet azoknak szól, akik nem félnek a csendtől. Akik szeretnek elmélyülni, gondolkodni, és akik nem gyors válaszokat keresnek, hanem tapasztalatokat.

Egy különös, emelkedett és nagyon koncentrált könyv.
Olyan, ami nem engedi, hogy csak „átolvassuk”. 💛

---

 

 

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

 

Ljuba Jakimcsuk: Donbaszi sárgabarackok

 

Ljuba Jakimcsuk: Donbaszi sárgabarackok – amikor a nyelv is széthullik

– amikor a szavak sem bírják el a valóságot

 

Vannak könyvek, amelyek nem egyszerűen történetet mesélnek, hanem valóságot közvetítenek – nyersen, őszintén, néha szinte elviselhetetlenül közelről. Ljuba Jakimcsuk Donbaszi sárgabarackok című kötete számomra pontosan ilyen olvasmány volt.

Ez a könyv nem kényelmes. Nem simogat, nem ad megnyugtató válaszokat. Inkább szembesít. Azzal, hogy milyen az, amikor egy világ – szó szerint és átvitt értelemben is – darabokra hullik.

A kötet a donbaszi háború tapasztalatából születik, de nem klasszikus értelemben vett „háborús versek”. Sokkal inkább egy belső napló, egy nyelvi kísérlet, egy kapaszkodó keresése egy olyan helyzetben, ahol minden megszokott forma értelmét veszti.

Ami igazán különlegessé teszi ezt a könyvet, az a nyelvhez való viszonya. A versekben a szavak nem stabil egységek. Szétesnek, elcsúsznak, darabokra hullanak. Városnevek törnek meg szótagokra, mondatok akadnak el félúton. Mintha maga a nyelv sem bírná el azt, amit közvetítenie kell.

És talán ez az egyik legerősebb felismerés olvasás közben: hogy vannak helyzetek, amikor már a szavak sem elegendőek. Amikor a nyelv is sérül. Amikor a kimondhatatlan valahogy mégis utat keres – töredezetten, dadogva, de őszintén.

A címben szereplő sárgabarack különös ellentétet teremt. Valami puha, édes, otthonos kép – egy olyan világ emléke, amely már nincs. És mellette ott a valóság: a bányák, a gyárkémények, a harckocsik. Ez a kontraszt végig ott húzódik a kötetben, és ettől válik még fájdalmasabbá minden sor.

A versek hangvétele egyszerre játékos és megrázó. Néha ironikus, néha szinte gyermeki egyszerűségű – aztán hirtelen olyan erővel csapnak le, hogy az olvasó csak megáll egy pillanatra. Nem azért, mert nem érti, hanem mert érzi.

Különösen erős volt számomra az a személyesség, ami átszövi a kötetet. Nem egy távoli konfliktusról olvasunk, hanem egy olyan ember hangját halljuk, aki benne él ebben a valóságban. Aki nem kívülről figyel, hanem belülről próbálja megérteni és túlélni.

Ez a könyv nem a „szép” költészet kategóriája. Nem a klasszikus értelemben vett esztétikai élményt adja. Inkább valami sokkal fontosabbat: jelenlétet. Figyelmet. Empátiát.

A Donbaszi sárgabarackok azoknak szól, akik nem félnek attól, hogy egy könyv kényelmetlen kérdéseket tesz fel. Akik nyitottak arra, hogy a költészet ne csak szépséget, hanem igazságot is közvetítsen.

Ez nem egy könnyű olvasmány.
De talán pont ezért ennyire fontos. 💛

---

 

 

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Kayla Czaga: Félúton

 

Kayla Czaga: Félúton – az élet két állomás között

– amikor a gyász is mozgásban tart

Vannak könyvek, amelyek nem lezárnak egy érzést, hanem megengedik, hogy benne maradjunk. Nem adnak választ, csak kísérnek. Kayla Czaga Félúton című verseskötete számomra pontosan ilyen volt: egy csendes, mégis hullámzó utazás a gyász, az emlékezés és az identitás határvidékén.

Ez a könyv nem a klasszikus értelemben vett gyászfeldolgozásról szól. Nem lineáris, nem „szakaszokra bontott”. Inkább olyan, mint egy vidámpark – ahogy az eredeti cím (Midway) is sugallja. Egy hely, ahol egyszerre van jelen a nevetés és a félelem, az emelkedés és a zuhanás. És valahol a kettő között találjuk magunkat.

A versek beszélője a szülők elvesztése utáni világban próbál eligazodni. De ez az eligazodás nem egyenes út. Inkább kanyargós, néha abszurd, néha fájdalmasan ismerős. A kötet egyik legnagyobb ereje éppen ebben rejlik: hogy nem próbálja „szépen” elmondani a gyászt. Helyette megmutatja annak töredezettségét, kiszámíthatatlanságát, hétköznapiságát.

Olvasás közben többször is azt éreztem, hogy ezek a versek nagyon közel jönnek. Nem nagy drámai gesztusokkal, hanem apró részletekkel. Egy emlék foszlánya, egy mondat, ami félúton marad, egy kép, ami hirtelen túl sokat jelent. És közben ott van az a különös, finom humor is, ami nem oldja fel a fájdalmat, de elviselhetőbbé teszi.

Különösen izgalmas volt számomra az identitás kérdése, ami végig ott húzódik a kötetben. A magyar gyökerek, az emigráció története, az apa múltja – mind olyan rétegek, amelyek nemcsak a gyászt mélyítik, hanem a „ki vagyok én?” kérdését is újra és újra felteszik. Mintha a veszteség nemcsak egy személy hiányát jelentené, hanem egyfajta kapaszkodó elvesztését is önmagunkban.

A kötet nyelvezete közvetlen, mégis nagyon tudatos. Nem akar „szép” lenni, mégis sokszor az. Nem akar meghatni, mégis megérint. És talán pont ettől válik hitelessé.

A Félúton számomra arról szólt, hogy nincs kész állapot. Hogy az élet nem „továbbmegy” a veszteség után, hanem átalakul. Hogy lehet egyszerre nevetni és gyászolni. Hogy lehetünk félúton – és ez nem feltétlenül rossz hely.

Ez a könyv azoknak szól, akik már megtapasztalták a hiányt. Akik tudják, milyen az, amikor valaki már nincs ott – de mégis mindenhol jelen van. És azoknak is, akik nem félnek attól, hogy a költészet nem mindig ad vigaszt, néha csak tükröt tart.

Egy különös, érzékeny és nagyon emberi kötet.
Olyan, ami nem hagy nyugodni – de talán nem is ez a dolga. 💛

---

 

 

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Grzegorz Musiał: Tamara, a vulkán húga

Grzegorz Musiał: Tamara, a vulkán húga – egy ikon mögötti élet

 – amikor a művészet mögött ott az ember

Vannak könyvek, amelyek nemcsak egy életet mesélnek el, hanem egy egész korszakot. Grzegorz Musiał Tamara, a vulkán húga című regénye számomra ilyen olvasmány volt: egyszerre életrajz, lélektani utazás és egy letűnt világ lenyomata.

A könyv középpontjában Tamara de Lempicka áll – egy nő, aki nemcsak festő volt, hanem jelenség. Egy korszak ikonja, aki a csillogás, a szabadság és a szenvedély megtestesítője lett, miközben belül egyre inkább küzdött önmagával és a világgal.

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol a sikerek már adottak – és talán épp ezért válik igazán érdekessé. Nem a felemelkedést látjuk, hanem azt, mi történik azután. Amikor a hírnév már nem elég. Amikor a külső csillogás mögött egyre nagyobb üresség kezd tátongani.

Tamara menekülése Európából, újrakezdése Amerikában, majd Hollywood felszínes világa mind olyan állomások, amelyek nemcsak földrajzi, hanem lelki utazások is. A könyv nagyon érzékenyen mutatja meg, milyen az, amikor valaki mindent elér, amit akart – és mégsem találja a helyét.

Különösen erős számomra az a kettősség, ami végigkíséri a történetet. A fényűző partik, a híres ismerősök – mint például Clark Gable vagy Greta Garbo – és közben az a csendes, egyre mélyülő belső bizonytalanság. Mintha két világ futna párhuzamosan: az, amit mások látnak, és az, amit ő megél.

A regény egyik legszebb és legerősebb rétege számomra az volt, ahogyan a művészet és az identitás kérdését kezeli. Mit jelent alkotni? Mit jelent nőként érvényesülni egy férfiak uralta világban? És mi történik akkor, amikor a világ már nem kíváncsi arra, amit létrehozol?

A Mexikóba költözés és a vulkán motívuma különösen szimbolikus. A Popocatépetl nemcsak egy helyszín, hanem egyfajta lezárás is. Egy élet, amely tele volt szenvedéllyel, lázadással és kereséssel, végül ott talál nyugalmat – ahol a természet ereje emlékeztet arra, mennyire kicsik vagyunk a saját történeteinkben.

A könyv stílusa lírai, néhol szinte festői. Nem rohan, nem akar minden részletet kimondani. Inkább hangulatokat, érzéseket ad át. Néha talán nehezebb követni, de pont ez adja a különlegességét is – olyan, mintha nem egy történetet olvasnánk, hanem egy élet lenyomatát.

Ez a könyv nem a klasszikus értelemben vett életrajz. Nem kronologikus, nem objektív. Inkább egyfajta művészi értelmezés. És talán pont ezért működik ennyire.

A Tamara, a vulkán húga azoknak szól, akik nemcsak a történetekre kíváncsiak, hanem az emberekre mögöttük. Akik szeretnek elmélyülni egy karakter lelkében. És akik nem félnek attól, hogy egy könyv kérdéseket hagy maga után.

Mert ez a könyv nem ad kész válaszokat.
De nagyon sokáig velünk marad. 💛

---

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

 

Méhes Károly: Kezdő vak

 

Méhes Károly: Kezdő vak – amikor a bizonytalanság is tanít

– csendes könyvek, amelyek mélyre mennek

Vannak könyvek, amelyek nem a történetükkel ragadnak meg, hanem azzal a csenddel, amit maguk után hagynak. Amelyek nem sodornak, nem akarnak mindenáron hatni – mégis észrevétlenül beköltöznek az ember gondolataiba. Méhes Károly Kezdő vak című kötete számomra pontosan ilyen olvasmány volt.

Ez a könyv nem kínál könnyű válaszokat. Nem ad kapaszkodókat egyértelmű formában. Inkább kérdez. Csendesen, visszafogottan, mégis nagyon pontosan. Olyan kérdéseket, amelyekkel mindannyian találkozunk – csak talán nem mindig merünk szembenézni velük.

A kötet egyik legerősebb motívuma a bizonytalanság. Az a fajta belső állapot, amikor már nem látunk tisztán – nem feltétlenül a szemünkkel, hanem a gondolatainkkal, az érzéseinkkel. A „kezdő vak” kifejezés számomra nem a fizikai látás elvesztéséről szólt, hanem arról az élethelyzetről, amikor újra kell tanulnunk tájékozódni. Amikor már nem működnek a régi minták, és kénytelenek vagyunk másképp figyelni a világra.

A versek nyelve letisztult, szinte minimalista, mégis rendkívül sűrű. Nincsenek benne felesleges szavak, minden mondatnak súlya van. Olyan, mintha minden gondolat egy-egy pillanatfelvétel lenne – egy érzésről, egy emlékről, egy felismerésről. És ezek a pillanatok lassan összeállnak egy nagyobb képpé: az emberi lét törékenységéről.

Különösen megérintett az, ahogyan a kötet a mulandóságról beszél. Nem drámai módon, nem túlhangsúlyozva, hanem szinte hétköznapi természetességgel. Egy alma életén keresztül, egy apró veszteségen keresztül, egy emlék felvillanásán keresztül. És talán pont ez adja az erejét: hogy nem nagy szavakkal, hanem apró részletekkel mutatja meg azt, amit mindannyian érzünk.

A múlt és a jelen különös módon fonódik össze a versekben. Mintha a jelen homályában a múlt képei élesebbé válnának. Mintha az emlékezés egyfajta kapaszkodó lenne abban a bizonytalanságban, amit az idő múlása hoz magával.

És mégis, a kötet nem válik nyomasztóvá. Melankolikus, igen – de közben ott van benne valami csendes elfogadás. Valami finom, visszafogott életigenlés. Az a felismerés, hogy a veszteség nemcsak hiány, hanem bizonyíték is: hogy volt mit elveszítenünk. Hogy volt, ami fontos volt.

Ez a könyv nem a gyors olvasások közé tartozik. Nem lehet egy lendülettel végigrohanni rajta. Inkább megállít. Arra késztet, hogy visszalapozzunk, újraolvassunk, elidőzzünk egy-egy soron. És talán közben egy kicsit magunkon is.

A Kezdő vak azoknak szól, akik nem félnek a csendtől. Akik szeretnek elmélyülni, gondolkodni, és akik nem kész válaszokat keresnek, hanem kérdéseket.

Mert néha a kérdések visznek közelebb önmagunkhoz. 💛

---

 

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Könyveket kaptam a Prae Kiadótól

 

Ma egy izgalmas könyvcsomag érkezett hozzám a Prae Kiadótól, amit nagy örömmel bontottam ki! 📦✨

Az alábbi könyvek kerültek most a polcomra:

📖 Grzegorz Musiał: Tamara, a vulkán húga
📖 Kovács Edward: A másik éj
📖 Ljuba Jakimcsuk: Donbaszi sárgabarackok
📖 Kayla Czaga: Félúton
📖 Méhes Károly: Kezdő vak

Első ránézésre is nagyon sokszínű válogatás – már most kíváncsian várom, milyen történeteket rejtenek ezek a kötetek.

Ezúton is köszönöm szépen a lehetőséget a kiadónak! 💛

A könyveket hamarosan elolvasom, és az olvasási élményeimről részletes bejegyzéseket is írok majd a blogomon.

Georg Leß: Az éhségputtók éjszakája

Vannak versek, amelyek nem engedik, hogy kívülről olvasd őket.
Amint kinyitod a könyvet, mintha valami lassan, észrevétlenül beszivárogna a gondolataid közé – ízek, hangok, képek, furcsa illatok, amelyek egyszerre édesek és baljósak.
Georg Leß Az éhségputtók éjszakája pontosan ilyen élményt nyújt. Egy olyan verseskötet, ami nem pusztán olvasásra, hanem érzékelésre hív.

---

🍬 A marcipán és a sötétség

Leß versei különös világot teremtenek: egyszerre finom és groteszk, ismerős és kísérteties. A kötet visszatérő motívuma, a marcipán, az édes, puha anyag, ami egyszerre szimbolizálja az emberi vágyakat és az élet mulandóságát.
Ez az anyag – a cukorba burkolt emberi hiány – végigvonul a sorokon, és közben átalakul: lesz belőle test, álom, szobor, sőt, maga a szó is.

A Megérkezés és a Betérés ciklusok közötti átmenet olyan, mintha egy álomból egy másikba lépnénk. Az első rész a felfedezésről, a kíváncsiságról, a tapintásról és az érzékelésről szól, a második pedig a belépésről: abba a zónába, ahol az ember már nem biztos abban, hogy hol ér véget a test, és hol kezdődik a vágy.

---

🕯️ Puttók és éhség

De kik is azok az „éhségputtók”?
A puttó – a barokk mennyezetekről ismerős, pufók angyalkép – Leß keze alatt groteszk figurává válik. Nem a tisztaság vagy a mennyország képe, hanem az éhségé, a vágyakozásé, az örök hiányé. Ezek a puttók nem énekelnek: csámcsognak, keresnek, mohón figyelnek.

A cím (és az egész kötet) ennek az ellentmondásnak a lenyomata: a gyermeki és az állati, a szakrális és a testies találkozása.
Az éhség Leß-nél nem csupán testi, hanem metafizikai állapot – a költészet, a megértés, a megérintés utáni vágy formája.

---

🌀 A nyelv és a forma játéka

Georg Leß költészete nem „klasszikus értelemben szép”.
Inkább zavarba ejtően eleven. A sorai széttörik a megszokott logikát, a képei szokatlanul asszociatívak, a nyelve gyakran ironikus, mégis tele van érzelemmel.
A kötetben szereplő AI-illusztrációk különös vizuális kísérletként működnek: mintha a versek képei egy másik dimenzióban születnének újjá, megerősítve azt az érzést, hogy ez a könyv egyszerre irodalmi és képzőművészeti élmény.

A fordítás (melyet a magyar kiadásban külön érdemes méltatni) megőrzi ezt a többrétegűséget – a hang, a ritmus és a képek egymásra torlódását –, és ezáltal az olvasó is részese lesz annak a folyamatnak, amit Leß szövegei elindítanak: a jelentés szétbomlása és újraépülése.

---

🌒 Egy éjszaka, ami után másként látod a szavakat

Az Éhségputtók éjszakája nem való gyors olvasásra.
Ez a kötet lelassít, majd bekebelez – és miközben próbálod megérteni, valahol belül átformál.
Az olvasás közben úgy érzed, mintha valaki gyertyafénynél suttogna a szemedbe furcsa, mégis gyönyörű képeket: egyszerre vagy zavarban, és közben mélyen megérintve.

Georg Leß neve valószínűleg egyre több olvasóhoz jut el – és nem véletlenül.
Az Éhségputtók éjszakája nemcsak a német kortárs költészet egyik legerősebb kötete, hanem egy új érzékelési nyelv manifesztuma.
Egy olyan könyv, amit nem olvasni, hanem átélni kell.

---

📖 Georg Leß: Az éhségputtók éjszakája
Prae Kiadó, 2024

#georgless #azéhségputtókéjszakája #praekiadó #kortársköltészet #németlíra #vers #irodalom #poetrylovers #könyvajánló #történetekanappalisarkából #kortársirodalom #művészet #bookstagramhungary

Köszönöm a lehetőséget a Prea Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Lapis József: Túl a fedélen

Túl a fedélen – ahol a gyerekirodalom valódi mélységei kezdődnek

---

A gyerekirodalomról beszélni – vagy írni – mindig különleges feladat. Talán azért, mert a gyerekkönyvekben ott rejtőzik minden, ami felnőttként is formál minket: az első félelmek, az első rácsodálkozások, az első történetek, amikben magunkra ismerünk.

Lapis József Túl a fedélen című kötete épp ezt a láthatatlan, mégis nagyon is létező világot tárja fel — nem pusztán olvasóként, hanem kutatóként, tanárként és kritikusként.

Ez a könyv nem egy könnyed áttekintés, hanem szakmai és szellemi kalandozás a gyerekirodalom mélyrétegeiben. A szerző közel húsz év munkáját foglalja össze benne: gondolatokat, kérdéseket, kritikákat és elemzéseket, amelyek mind arra keresik a választ, mi van túl a fedélen.

---

🌿 A cím mögött – több mint egy metafora

A cím egyszerre gyönyörű és pontos.

„Túl a fedélen” – azaz túl azon, amit elsőre látunk, amit a gyerekkönyv színes borítója, játékos illusztrációja mutat.

Lapis József szerint a gyerekirodalom nem pusztán kedves vagy tanító célzatú műfaj, hanem komoly, önálló esztétikai és gondolati tér, amelyben ugyanúgy helyet kap a nyelvi játék, a filozófia, a társadalomkritika és az érzelmi mélység.

A bevezető tanulmányok azt vizsgálják, hogyan értelmezi a gyermeki befogadás a szövegeket – hogyan olvas a gyerek másképp, és mit jelent ez nekünk, felnőtteknek, akik gyerekkönyveket írunk, olvasunk vagy ajánlunk.

A könyv legfőbb erénye, hogy nem akar mindent leegyszerűsíteni: komolyan veszi a gyerekirodalmat, mint az irodalmi diskurzus egyik legélőbb, legizgalmasabb területét.

---

📖 A gyereklíra újraolvasása

A kötet egyik legizgalmasabb része a gyereklírával foglalkozik.
Ez a terület sokáig háttérbe szorult a prózai gyerekkönyvekkel szemben, Lapis azonban megmutatja, milyen gazdag hagyomány és mennyi kortárs kísérlet rejlik benne.
A versekben a zeneiség, a ritmus, a képalkotás, a nyelv játékossága új jelentést nyer — nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is.
A gyereklíra nála nem "egyszerűsített költészet", hanem a nyelv tiszta öröme.

---

🪶 Kritika és párbeszéd

A könyv másik erőssége, hogy láthatóvá teszi a gyerekkönyvkritika hiányzó világát.
A magyar gyerekirodalomban sokáig nem alakult ki valódi, elemző párbeszéd — Lapis írásai viszont épp ezt pótolják.
Nem bírálatként, hanem értelmezésként közelít: mitől működik jól egy gyerekkönyv, hogyan formálja az olvasót, miként segít eligazodni a világban.

A kritikai szemlélet mellett azonban mindig jelen van valami más is: a szeretet a szavak iránt. Érezni, hogy az író nemcsak kutatja, hanem éli is azt, amiről ír.

---

✨ A könyv, ami hidat épít

A Túl a fedélen nemcsak irodalomtudósoknak szól.
Ez a könyv hidat épít a kutatók, tanárok, szülők, könyvtárosok, és minden gyerekkönyv-rajongó között, aki érzi, hogy a gyerekirodalom sokkal több annál, mint amit elsőre látunk.

Ahogy Lapis József munkássága is mutatja: a gyerekeknek szóló irodalom nem kis irodalom.
Sőt — gyakran éppen ott kezdődik a legőszintébb, legtisztább irodalmi tapasztalat.

---

📖 Lapis József: Túl a fedélen – Tanulmányok és kritikák a gyerekirodalomról
Prae Kiadó, 2024
Szerkesztette: L. Varga Péter
Borító: Szabó Imola Julianna
Fotó: Nagy Péter

#túlafedélen #lapisjózsef #gyerekirodalom #praekiadó #kortársmagyarirodalom #gyerekkönyv #irodalomkritika #tanulmány #történetekanappalisarkából #bookstagramhungary #olvasnijo

Köszönöm a lehetőséget a Prea Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Vicent Andrés Estellés: Szemüvegben temessetek

 „Nem vagyunk semmi, ha nem vagyunk nép” – Vicent Andrés Estellés: Szemüvegben temessetek

---

Vannak költők, akik nemcsak verseket írnak, hanem egy egész nép hangját őrzik meg.

Vicent Andrés Estellés pontosan ilyen költő volt. A valenciai katalán irodalom egyik legnagyobb alakja, aki élete során nem csupán a szerelemről, az életről és az elmúlásról írt, hanem arról is, mit jelent hűnek maradni a nyelvhez, a szülőföldhöz – és önmagunkhoz.

Éppen ezért öröm, hogy a Prae Kiadó idén ősszel megjelentette a Szemüvegben temessetek című kötetet, amely Estellés életművéből válogat, sőt, egy alapos életrajzi összefoglalót is kínál az olvasónak. Ez a könyv nem csupán egy versgyűjtemény – inkább egy lírai utazás a 20. századi Spanyolország lelke felé, ahol a diktatúra árnyékában is megmaradt az élet és a nyelv szeretete.

---

🌿 Egy élet a szavakban

Estellés költészete mélyen gyökerezik a mindennapok valóságában. Pékként dolgozó édesapja, a szegényebb sorsú család, az üldöztetés évei – mind ott pulzálnak a sorokban. A „legyőzöttek” költője volt, aki mégis az életet ünnepelte.
Verseiben a hétköznapi örömök – a kenyér illata, a gyermeknevetés, a délutáni napfény – keverednek a háború, a halál és a veszteség súlyával.

A kötet hat ciklusra tagolódik, melyek mintha Estellés életének állomásai lennének:

• Költői hitvallás – a szó felelősségéről és a művészet igazságáról,

• Élet – a mindennapi örömök és apró szépségek felmagasztalása,

• Halál – az elmúlás csendes elfogadása,

• Háború és a háború után – a diktatúra és a fájdalom kollektív emlékezete,

• Szerelem – testiség, vágy és szenvedély, ahogy csak a mediterrán költők tudják,

• Szülőföld és nyelv – az identitás és a kultúra iránti rendíthetetlen hűség.

Minden ciklusban ott van az a belső kettősség, ami Estellés költészetének esszenciája: az élet szeretete és a veszteség tudata, a föld illata és a történelem pora, a szerelem gyengédsége és az elmúlás árnya.

---

💭 Miért fontos ma?

Estellés versei nem csak múltidézők – időtlenek.
Ma, amikor sokszor érezzük, hogy a hangunk elveszik a zajban, az ő szavai emlékeztetnek: az irodalom nem csupán művészet, hanem önazonosság, ellenállás és életigenlés.
Ahogy ő írja:

„Nem vagyunk semmi, ha nem vagyunk nép.”

A Szemüvegben temessetek nemcsak a költészet kedvelőinek ajánlható, hanem mindenkinek, aki hisz abban, hogy a szavaknak ereje van – hogy a nyelv, a múlt és a szeretet képes megőrizni mindazt, amit sem idő, sem hatalom nem tud elvenni.

---

✨ Ez a kötet nem pusztán versgyűjtemény, hanem örökség.
Egy hang, amely túlélte a cenzúrát, a háborút és a feledést, és most magyarul is megszólal, hogy emlékeztessen: az élet mindig több, mint amit elmondhatunk róla – de néha elég, ha valaki mégis megpróbálja.

---

📖 Vicent Andrés Estellés: Szemüvegben temessetek
Prae Kiadó, 2024
Fordította és szerkesztette: Bakucz Dóra
Borító: Szabó Imola Julianna

#szemüvegbentemessetek #vicentandresestelles #praekiadó #kortársköltészet #katalánirodalom #vers #irodalmiutazás #könyvajánló #történetekanappalisarkából #olvasnijo #költészetmindennap

Köszönöm a lehetőséget a Prea Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

 

Könyveket kaptam a Prae Kiadótól

 

Ma a Prae Kiadó jóvoltából három különleges kötet érkezett hozzám, amelyek mind más-más műfajban és hangulatban ígérnek elmélyülést és felfedezést.

 

✨ Vicent Andrés Estellés: Szemüvegben temessetek

Egy költői világ, amelyben a személyes és történelmi emlékezet fonódik össze – érzékeny, mély, gondolatébresztő. Már a címe is sejteti, hogy nem mindennapi hangvételű mű vár rám.

 

📖 Lapis József: Túl a fedélen – Tanulmányok és kritikák a gyerekirodalomról

Ezt a kötetet különösen várom: tanulmányai és kritikái a gyerekirodalom mélységeibe vezetnek, ami nemcsak szakmai, hanem szívből jövő érdeklődésem is. Hiszen az olvasóvá nevelés, a gyerekekhez szóló történetek világa mindig közel áll hozzám.

 

🌙 Georg Leß: Az éhségputtók éjszakája

Már a cím is különleges atmoszférát ígér — finom, talán kissé melankolikus irodalmi utazás, ahol a líra és a képzelet kéz a kézben járnak.

 

Hálásan köszönöm a Prae Kiadónak ezt a csodás könyvcsomagot!

💛 Hamarosan elmerülök az olvasásban, és megosztom majd Veletek az élményeimet, gondolataimat is róluk.

 

📦 #KönyvetKapok #PraeKiadó #KönyvekÉsOlvasás #RecenzióÉrkezik #TörténetekANappaliSarkából