A következő címkéjű bejegyzések mutatása: „Szerző mögött”. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: „Szerző mögött”. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 8., péntek

Nem vagyok egyedül, csak egyedül vagyok – gondolatok egy anya naplójából



Nem tudom pontosan, mikor kezdtem érezni ezt. Talán egy esős délutánon, amikor a gyerekek aludtak, és a házban csak a hűtő zúgása maradt társaságnak. Vagy amikor egyszerre három kérdés záporozott rám reggelinél, de egyet sem tehettem fel visszafelé. Vagy amikor este magamra húztam a takarót, és rájöttem: egész nap senki sem kérdezte meg, hogy én hogy vagyok.

Nem vagyok egyedül. Körülvesznek. Mégis… egyedül vagyok.

Ez az anyaság egyik csendes paradoxona. A folyamatos jelenlét – és mégis, az elszigeteltség. Az a fáradtság, amit nem a testben, hanem a lelked legmélyén érzel. Amikor szeretetből adsz mindent, és észre sem veszed, hogy közben önmagadból mennyi tűnt el.

De ahogy naponta beírok néhány sort a naplómba – vagy csak egy-egy szófoszlányt –, lassan kirajzolódik valami. Nem panaszkodás, nem hősi eposz. Csak egy emberi történet. Az enyém. Azé az anyáé, aki néha csendes, néha elveszett, de mindig ott van. És próbál visszatalálni magához.

A csend nem mindig magány. Néha épp benne hallom meg újra a saját hangomat.


🖋️ Írd le te is. Egy sort. Egy érzést. Mert a csendből néha a legfontosabb mondatok születnek.


2025. augusztus 6., szerda

Anna Godbersen – aki megtanította, hogy a csillogásnak mindig ára van


Van valami különösen vonzó a régmúlt idők New Yorkjában.

Abban a világban, ahol a fűzők szorosabbra voltak húzva, mint a titkok,
és ahol egy női pillantás vagy egy férfi döntés egész családokat emelhetett fel vagy dönthetett romba.

Anna Godbersen pontosan ezt a világot idézi meg The Luxe című sorozatában –
és teszi ezt olyan magabiztos, fiatalos hangon, mintha ő maga is akkor élt volna.


Godbersen huszonévesen írta meg első könyvét, mégis olyan érzékenységgel és részletességgel idézte meg az 1899-es New York elitjét, mintha a viktoriánus korba született volna.
Ahelyett, hogy a mai gimis életet írta volna meg, ahol a „ciki” vagy a „DM-ben küldött üzenet” a konfliktus forrása, visszalépett több mint száz évet – egy olyan korszakba, ahol a botrány egy balul sikerült bálon dőlt el, és a látszat sokkal fontosabb volt, mint az igazság.

Ez a választás nem véletlen.
Ahogy ő maga is mondta: „A valódi luxusról akartam írni – arról, ami a mai korban már elérhetetlen.”


De Anna nemcsak álmodott egy korszakot – utána is járt.
Hónapokat töltött kutatással:
– hogyan beszéltek a XIX. század végén,
– mit jelentett akkor az illem,
– hogyan öltözködtek,
– hogyan írtak levelet,
– és mitől számított valaki botrányhősnek vagy példaképnek.


A hitelességért cserébe lemondott a modern nyelvről, a szlengről, és a mai világ reflexeinek könnyebb útjáról – és ezzel megalkotta azt a nosztalgikus, romantikus, mégis drámai világot, ami annyi tinédzsert és felnőttet is megfogott.
Egy világot, ami ma már csak a könyvek lapjain létezik, mégis annyira valósnak hat, mintha a szereplők azonnal kiléphetnének egy selyemfüggöny mögül.


És hogy ő maga kire hasonlít leginkább a könyvből?
Saját bevallása szerint Linára és Dianára, a történet két erős, mégis nagyon különböző nőalakjára.
És persze, hogy Henry lenne a választottja – hiszen őt azokról a fiúkról mintázta, akik tetszettek neki a gimiben.
Így lesz a történetből nemcsak regény, hanem önismereti tükör, az író számára is.


Anna Godbersen stílusa valami ritkán megtalálható egyensúly:
✨ fiatal, de nem felületes
✨ részletgazdag, de nem túlírt
✨ romantikus, de nem szirupos
✨ történelmi, de nem poros

Ő az az írónő, aki képes arra, hogy egy bálterem sarkában állva feszültséget teremtsen –
csak egy félrebillentett kalappal, egy elsuttogott szóval vagy egy eltűnt gyűrűvel.

És ha egyszer elmerültél ebben a világban, utána másként nézel a ma csillogására is.

Mert ő megmutatja:
a múlt nemcsak díszlet, hanem tükör is.