A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képregény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képregény. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 17., szerda

Shannon Eric Denton – David Hartman: Kraken

 


Shannon Eric Denton – David Hartman: Kraken – Amikor Indiana Jones találkozik Cthulhuval

Vannak könyvek és képregények, amelyek arra törekednek, hogy mély filozófiai kérdéseket boncolgassanak, és vannak olyanok, amelyek egyszerűen szórakoztatni szeretnének. A Kraken egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik – és ezt olyan lendülettel teszi, hogy szinte lehetetlen nem élvezni az utazást.

Shannon Eric Denton története egy alternatív, természetfeletti erőkkel átszőtt 1930-as évekbe repíti az olvasót. Ebben a világban a náci okkultizmus nem puszta legenda, hanem nagyon is valós fenyegetés. Ősi szörnyek, más dimenziók és kozmikus borzalmak leselkednek a világra, miközben egy különös hős próbálja megakadályozni a közelgő katasztrófát.

A főszereplő, Dale Watters – vagy ahogy mindenki ismeri, Kraken – már önmagában figyelemfelkeltő karakter. Három évet töltött egy démoni dimenzióban, ahonnan már nem teljesen emberként tér vissza. Testét szörnyű átalakulás formálta át, és félig ember, félig polipszerű lényként kénytelen tovább élni. Ahelyett azonban, hogy elrejtőzne a világ elől, felveszi a harcot azokkal az erőkkel szemben, amelyek az emberiséget fenyegetik.

A történet egyik legnagyobb erőssége a féktelen fantázia. A szerzők láthatóan nem ismerték a „kevesebb néha több” szabályát – és ez ebben az esetben kifejezetten előny. A lapokon egymást követik a kozmikus szörnyek, a misztikus ereklyék, a boszorkányok, a náci összeesküvések és a dimenziókapuk. Ami első hallásra túlzsúfoltnak tűnhet, az a gyakorlatban egy lendületes, szórakoztató kalanddá áll össze.

A Kraken világát legkönnyebben talán úgy lehetne jellemezni, mint Indiana Jones és H. P. Lovecraft találkozását. A klasszikus kalandfilmek hangulata keveredik a kozmikus horror nyugtalanító elemeivel, miközben a történet végig megőrzi könnyedebb, pulp jellegét.

A kötet igazi sztárja azonban David Hartman rajzvilága. Az illusztrációk energikusak, látványosak és rendkívül karakteresek. A szörnyek dizájnja különösen emlékezetes: egyszerre groteszkek, félelmetesek és lenyűgözőek. A képek gyakran önmagukban is elmesélnek egy történetet, és tökéletesen visszaadják a könyv őrült hangulatát.

Nem véletlen, hogy sokan Mike Mignola Hellboy-univerzumához hasonlítják a kötetet. A sötét tónusok, az okkult háttér, a természetfeletti lények és a humorral vegyített horror mind olyan elemek, amelyek a Hellboy rajongóinak ismerősek lehetnek. Ugyanakkor a Kraken megőrzi saját egyéniségét, és nem válik egyszerű utánérzéssé.

A történetnek vannak gyengébb pontjai is. A cselekmény rendkívül gyors tempóban halad, így kevés idő jut a karakterek mélyebb kibontására. Több szereplő inkább látványos archetípusként működik, mint valódi, összetett személyiségként. Emellett kissé hiányérzetet okozott, hogy Kraken hároméves dimenzióbeli kálváriájáról csak keveset tudunk meg, pedig ez a háttértörténet önmagában is izgalmas regényt tölthetne meg.

A kötet lezárása szintén inkább egy nagyobb történet felvezetésének érződik, mint egy teljesen lezárt kalandnak. Az olvasó könnyen azt érezheti, hogy a valódi történet csak most kezdődik.

Mindezek ellenére a Kraken kiváló szórakozást nyújt. Nem akar többnek látszani annál, ami: egy lendületes, látványos és őrült horror-kalandnak. Éppen ezért működik olyan jól.

Aki szereti a pulp kalandokat, a Lovecraft-féle szörnyeket, a természetfeletti összeesküvéseket és a látványos képregényeket, valószínűleg remekül fog szórakozni ezen a köteten. A Kraken nem mély filozófiai olvasmány, hanem egy vad hullámvasút, amelyen érdemes végigutazni.

 

Köszönöm a lehetőséget a Multiverzum Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

 

2026. május 6., szerda

Julien Blondel: Elric – A rubin trónus

 


Elric – A rubin trónus – egy sötét legenda új köntösben

– amikor a hős sem megmentő, hanem átok hordozója

 

Vannak történetek, ahol a hős nem fényben áll. Nem példakép, nem megmentő, nem az, akiben feltétel nélkül hinni akarunk. Hanem valaki, akit egyszerre csodálunk és félünk tőle. A Elric – A rubin trónus pontosan egy ilyen világba vezet – egy olyan történetbe, ahol a hatalom ára mindig túl magas.

Ez a képregény Michael Moorcock legendás Elric-történeteinek adaptációja, de nem egyszerű feldolgozás. Inkább egy erős, vizuálisan is lenyűgöző újraértelmezés, amely képes visszaadni azt a sötét, dekadens hangulatot, ami az eredeti művek egyik legfontosabb sajátja.

Elric karaktere már első pillantásra is különleges. Albínó császár, aki fizikailag gyenge, és csak mágia, gyógyszerek és démoni erők segítségével képes életben maradni. Ez az alaphelyzet már önmagában megkérdőjelezi a klasszikus fantasy hős képét. Itt nincs tiszta jó és rossz – csak döntések vannak, és azok következményei.

A történet középpontjában a hatalomért folytatott harc áll, de ennél sokkal többről szól. Elric és unokatestvére, Yyrkoon konfliktusa nem csupán politikai játszma, hanem egy belső küzdelem kivetülése is. Egy világé, amely már önmaga árnyékává vált, és egy uralkodóé, aki érzi, hogy nem illik bele ebbe a rendszerbe.

A képregény hangulata kifejezetten sötét és nyomasztó – de pont ettől működik. Melniboné világa nem szép, nem barátságos, hanem romló, kegyetlen és túlzó. A dekadencia szinte minden képkockában jelen van, és az olvasó folyamatosan érzi, hogy itt nincs igazi menekvés.

A vizuális megvalósítás kiemelkedő. A rajzok részletgazdagok, erőteljesek, és tökéletesen illeszkednek a történet világához. A színek használata különösen hatásos: egyszerre hideg és vibráló, mintha folyamatosan egy másik valóság határán mozognánk.

Ami igazán különlegessé teszi ezt a kötetet, az az, hogy nem próbál könnyen befogadható lenni. Nem akar mindenáron szimpatikus hőst adni. Nem kínál megnyugtató megoldásokat. Ehelyett egy olyan világot mutat meg, ahol a hatalom, a mágia és az istenek játéka között az ember könnyen elveszíti önmagát.

És talán pont ez benne a legerősebb.

Az Elric – A rubin trónus nem egy könnyed fantasy. Inkább egy sötét, filozofikus utazás. Egy történet arról, hogy mit jelent uralkodni – és mit jelent közben embernek maradni.

Egy különleges, erős hangulatú képregény, amely nem mindenkinek szól –
de aki belép ebbe a világba, azt nem hagyja érintetlenül.
💛


 

 




Köszönöm a lehetőséget a Multiverzum Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

 

Life is Strange – Por – visszatérés egy döntés következményeihez

 


Life is Strange – Por – visszatérés egy döntés következményeihez

– amikor egy történet nem ér véget, csak átalakul

 

Vannak történetek, amelyek nem engednek el akkor sem, amikor már véget értek. Amikor becsukjuk a könyvet, vagy lekapcsoljuk a játékot, és még órákkal később is ott motoszkálnak bennünk a kérdések: „Mi lett volna, ha…?” A Life is Strange – Por pontosan ezt a gondolatot viszi tovább – és teszi még fájdalmasabbá, még emberibbé.

Ez a képregény nem egy egyszerű folytatás. Inkább egy visszatérés. Egy olyan történethez, amely már eleve súlyos döntésekre épült. Max és Chloe története sosem volt könnyű, és itt sem válik azzá. Sőt – talán még inkább szembesít minket azzal, hogy a döntéseinknek ára van.

A történet egy évvel a vihar után játszódik. A lányok próbálnak új életet kezdeni, de a múlt nem hagyja őket. És talán nem is hagyhatja. Max különleges képességei ismét megjelennek, de ezúttal nem úgy, ahogy korábban. Nem kontrolláltak, nem kiszámíthatóak – inkább széteső, zavaros villanásokként törnek rá. Mintha az idő maga is tiltakozna.

Ez a bizonytalanság végigkíséri az egész történetet. Nemcsak a cselekményben, hanem érzelmileg is. A bűntudat, a veszteség, a gyász mind ott van a sorok között. Max és Chloe kapcsolata mélyebb, törékenyebb és valóságosabb, mint valaha. Nem idealizált, nem tökéletes – hanem őszinte.

A képregény egyik legerősebb pontja a hangulat. Az illusztrációk – Claudia Leonardi rajzai és Andrea Izzo színei – tökéletesen visszaadják azt a melankolikus, kicsit álomszerű világot, amit már a történetből is ismerhetünk. A pasztellszínek mögött ott húzódik valami sötétebb, valami kimondatlan.

És talán pont ez az, ami miatt ennyire működik.

A történet nem ad egyértelmű válaszokat. Inkább kérdez. Mi történik, ha egy döntés nem zár le mindent? Mi van akkor, ha az univerzum nem fogadja el azt, amit mi már eldöntöttünk? És mit kezdünk a következményekkel?

Ez a kötet különösen azoknak ad sokat, akik már ismerik Max és Chloe történetét. De még azok számára is érdekes lehet, akik egy érzelmileg mély, különleges hangulatú történetet keresnek.

A Life is Strange – Por nemcsak egy képregény.

Hanem egy érzés. Egy emlék. Egy kérdés, ami velünk marad.

Egy történet, ami megmutatja: néha a legnehezebb nem dönteni… hanem együtt élni a döntéseinkkel. 💛


 




Köszönöm a lehetőséget a Multiverzum Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!