Marcsák Gergely: Szégyenpiac nagycsütörtökön

 

Marcsák Gergely: Szégyenpiac nagycsütörtökön – versek, amelyek nyomot hagynak

Nem minden verseskötet könnyű olvasmány. Vannak könyvek, amelyek nem simogatják az olvasót, hanem inkább szembesítik valamivel. Fájdalmakkal, történelmi sebekkel, emberi kiszolgáltatottsággal vagy éppen a mindennapok nyers valóságával. Szégyenpiac nagycsütörtökön pontosan ilyen könyv.

Olvasás közben végig azt éreztem, hogy ezek a versek nem akarnak szépek lenni a hagyományos értelemben. Nem finoman díszített sorokkal próbálnak hatni, hanem keményen, őszintén és sokszor szinte fullasztó közelségből mutatják meg azt a világot, amelyben születtek.

Marcsák Gergely verseiben nagyon erősen jelen van a háború árnyéka, a kisebbségi lét bizonytalansága és az a különös kettősség, amikor a hétköznapi élet próbál tovább működni egy széthulló világ közepén.

A kötet egyik legnagyobb ereje számomra a hangulata volt. A kocsmai jelenetek, a piacok világa, a füstös, ragacsos, szinte tapintható helyszínek mind olyan atmoszférát teremtettek, amelyből nem lehetett kívül maradni. Az ember olvasás közben nemcsak látja, hanem szinte érzi is ezt a világot.

Nagyon érdekes volt számomra az is, ahogyan a kötetben keveredik a szakralitás és a profán valóság. A „nagycsütörtök” szimbolikája egyszerre hordoz valami mély lelki tartalmat és valami nagyon emberit, esendőt is. Mintha a hit, a remény és a kiábrándultság egyszerre lenne jelen minden versben.

A könyv nem könnyű olvasmány, és talán nem is az a fajta kötet, amit az ember egy délután alatt „elfogyaszt”. Inkább olyan, amelynél időnként meg kell állni, visszaolvasni egy-egy sort, hagyni ülepedni a gondolatokat.

Számomra különösen erős volt az a nyers őszinteség, ahogyan a szerző a reménytelenségről beszél. Nincs túlmagyarázva semmi, nincs fölösleges pátosz, mégis nagyon mélyen hatnak a sorok.

A Szégyenpiac nagycsütörtökön olyan verseskötet, amely nemcsak olvasmányélményt ad, hanem hangulatot, képeket és érzéseket is magával visz az emberből. Egy világot mutat meg, amely sokszor fájdalmas, mégis nagyon emberi.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a kortárs lírát, a társadalmi és történelmi rétegeket hordozó verseket, és nem riadnak vissza az erősebb, nyersebb hangvételtől sem.

Ez a kötet nem akar megfelelni senkinek. És talán éppen ettől ennyire erős. 🖤

 

Köszönöm a lehetőséget az Orpheusz Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Kovács Edward: A másik éj

Kovács Edward: A másik éj – a kimondhatatlan határán

 – amikor a csend is megszólal

Vannak könyvek, amelyek nem történetet mesélnek, hanem állapotba hoznak. Nem vezetnek, hanem megállítanak. Kovács Edward A másik éj című kötete számomra ilyen olvasmány volt: egy lassú, befelé vezető út, ahol nem a válaszok, hanem a kérdések válnak egyre tisztábbá.

Ez a könyv nem könnyű. Nem azért, mert nehéz lenne érteni, hanem mert figyelmet kér. Jelenlétet. Olyan fajta olvasást, ahol nem lehet sietni. Ahol minden mondatnál érdemes megállni, visszalapozni, újraolvasni. Mintha nem is olvasnánk, hanem valami csendes párbeszédben lennénk.

A kötet egyik legfontosabb témája a „végső sötétség” megközelítése. De ez a sötétség nem ijesztő értelemben jelenik meg. Sokkal inkább valami ismeretlen, megfoghatatlan térként, amely felé a versek közelítenek. Nem akarják teljesen feltárni, inkább körbejárják, megérintik, majd újra eltávolodnak tőle.

Olvasás közben többször volt olyan érzésem, mintha egyfajta beavatás részese lennék. Nem konkrét történeteken keresztül, hanem hangulatokon, képeken, ritmusokon át. A szövegek egyszerre emlékeztetnek imára, meditációra és elmélkedésre. Van bennük valami liturgikus, mégis nagyon személyes.

A nyelvezet különösen erős ebben a kötetben. Egyszerre fegyelmezett és költői, zeneisége pedig szinte észrevétlenül viszi előre az olvasót. A rímek és ritmusok nem tolakodóak, inkább alátámasztják azt a belső mozgást, amit a versek létrehoznak.

A képek sokszor szinte festményszerűek. Absztrakt gondolatokat tesznek érzékelhetővé, megfoghatóvá. És közben ott van az a folyamatos feszültség is: hogy amit megpróbálunk kimondani, az talán soha nem mondható ki teljesen.

És talán ez a könyv egyik legőszintébb felismerése. Hogy a nyelv egyszerre eszköz és korlát. Hogy közel vihet, de nem vihet el egészen. Mégis újra és újra próbálkozunk vele – mert nincs másunk.

A A másik éj nem a hétköznapi értelemben vett olvasmányélményt adja. Inkább egy belső utazás. Olyan, ami után nem feltétlenül tudjuk pontosan megfogalmazni, mit kaptunk – de érezzük, hogy valami megmozdult bennünk.

Ez a kötet azoknak szól, akik nem félnek a csendtől. Akik szeretnek elmélyülni, gondolkodni, és akik nem gyors válaszokat keresnek, hanem tapasztalatokat.

Egy különös, emelkedett és nagyon koncentrált könyv.
Olyan, ami nem engedi, hogy csak „átolvassuk”. 💛

---

 

 

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

 

Ljuba Jakimcsuk: Donbaszi sárgabarackok

 

Ljuba Jakimcsuk: Donbaszi sárgabarackok – amikor a nyelv is széthullik

– amikor a szavak sem bírják el a valóságot

 

Vannak könyvek, amelyek nem egyszerűen történetet mesélnek, hanem valóságot közvetítenek – nyersen, őszintén, néha szinte elviselhetetlenül közelről. Ljuba Jakimcsuk Donbaszi sárgabarackok című kötete számomra pontosan ilyen olvasmány volt.

Ez a könyv nem kényelmes. Nem simogat, nem ad megnyugtató válaszokat. Inkább szembesít. Azzal, hogy milyen az, amikor egy világ – szó szerint és átvitt értelemben is – darabokra hullik.

A kötet a donbaszi háború tapasztalatából születik, de nem klasszikus értelemben vett „háborús versek”. Sokkal inkább egy belső napló, egy nyelvi kísérlet, egy kapaszkodó keresése egy olyan helyzetben, ahol minden megszokott forma értelmét veszti.

Ami igazán különlegessé teszi ezt a könyvet, az a nyelvhez való viszonya. A versekben a szavak nem stabil egységek. Szétesnek, elcsúsznak, darabokra hullanak. Városnevek törnek meg szótagokra, mondatok akadnak el félúton. Mintha maga a nyelv sem bírná el azt, amit közvetítenie kell.

És talán ez az egyik legerősebb felismerés olvasás közben: hogy vannak helyzetek, amikor már a szavak sem elegendőek. Amikor a nyelv is sérül. Amikor a kimondhatatlan valahogy mégis utat keres – töredezetten, dadogva, de őszintén.

A címben szereplő sárgabarack különös ellentétet teremt. Valami puha, édes, otthonos kép – egy olyan világ emléke, amely már nincs. És mellette ott a valóság: a bányák, a gyárkémények, a harckocsik. Ez a kontraszt végig ott húzódik a kötetben, és ettől válik még fájdalmasabbá minden sor.

A versek hangvétele egyszerre játékos és megrázó. Néha ironikus, néha szinte gyermeki egyszerűségű – aztán hirtelen olyan erővel csapnak le, hogy az olvasó csak megáll egy pillanatra. Nem azért, mert nem érti, hanem mert érzi.

Különösen erős volt számomra az a személyesség, ami átszövi a kötetet. Nem egy távoli konfliktusról olvasunk, hanem egy olyan ember hangját halljuk, aki benne él ebben a valóságban. Aki nem kívülről figyel, hanem belülről próbálja megérteni és túlélni.

Ez a könyv nem a „szép” költészet kategóriája. Nem a klasszikus értelemben vett esztétikai élményt adja. Inkább valami sokkal fontosabbat: jelenlétet. Figyelmet. Empátiát.

A Donbaszi sárgabarackok azoknak szól, akik nem félnek attól, hogy egy könyv kényelmetlen kérdéseket tesz fel. Akik nyitottak arra, hogy a költészet ne csak szépséget, hanem igazságot is közvetítsen.

Ez nem egy könnyű olvasmány.
De talán pont ezért ennyire fontos. 💛

---

 

 

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Kayla Czaga: Félúton

 

Kayla Czaga: Félúton – az élet két állomás között

– amikor a gyász is mozgásban tart

Vannak könyvek, amelyek nem lezárnak egy érzést, hanem megengedik, hogy benne maradjunk. Nem adnak választ, csak kísérnek. Kayla Czaga Félúton című verseskötete számomra pontosan ilyen volt: egy csendes, mégis hullámzó utazás a gyász, az emlékezés és az identitás határvidékén.

Ez a könyv nem a klasszikus értelemben vett gyászfeldolgozásról szól. Nem lineáris, nem „szakaszokra bontott”. Inkább olyan, mint egy vidámpark – ahogy az eredeti cím (Midway) is sugallja. Egy hely, ahol egyszerre van jelen a nevetés és a félelem, az emelkedés és a zuhanás. És valahol a kettő között találjuk magunkat.

A versek beszélője a szülők elvesztése utáni világban próbál eligazodni. De ez az eligazodás nem egyenes út. Inkább kanyargós, néha abszurd, néha fájdalmasan ismerős. A kötet egyik legnagyobb ereje éppen ebben rejlik: hogy nem próbálja „szépen” elmondani a gyászt. Helyette megmutatja annak töredezettségét, kiszámíthatatlanságát, hétköznapiságát.

Olvasás közben többször is azt éreztem, hogy ezek a versek nagyon közel jönnek. Nem nagy drámai gesztusokkal, hanem apró részletekkel. Egy emlék foszlánya, egy mondat, ami félúton marad, egy kép, ami hirtelen túl sokat jelent. És közben ott van az a különös, finom humor is, ami nem oldja fel a fájdalmat, de elviselhetőbbé teszi.

Különösen izgalmas volt számomra az identitás kérdése, ami végig ott húzódik a kötetben. A magyar gyökerek, az emigráció története, az apa múltja – mind olyan rétegek, amelyek nemcsak a gyászt mélyítik, hanem a „ki vagyok én?” kérdését is újra és újra felteszik. Mintha a veszteség nemcsak egy személy hiányát jelentené, hanem egyfajta kapaszkodó elvesztését is önmagunkban.

A kötet nyelvezete közvetlen, mégis nagyon tudatos. Nem akar „szép” lenni, mégis sokszor az. Nem akar meghatni, mégis megérint. És talán pont ettől válik hitelessé.

A Félúton számomra arról szólt, hogy nincs kész állapot. Hogy az élet nem „továbbmegy” a veszteség után, hanem átalakul. Hogy lehet egyszerre nevetni és gyászolni. Hogy lehetünk félúton – és ez nem feltétlenül rossz hely.

Ez a könyv azoknak szól, akik már megtapasztalták a hiányt. Akik tudják, milyen az, amikor valaki már nincs ott – de mégis mindenhol jelen van. És azoknak is, akik nem félnek attól, hogy a költészet nem mindig ad vigaszt, néha csak tükröt tart.

Egy különös, érzékeny és nagyon emberi kötet.
Olyan, ami nem hagy nyugodni – de talán nem is ez a dolga. 💛

---

 

 

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Méhes Károly: Kezdő vak

 

Méhes Károly: Kezdő vak – amikor a bizonytalanság is tanít

– csendes könyvek, amelyek mélyre mennek

Vannak könyvek, amelyek nem a történetükkel ragadnak meg, hanem azzal a csenddel, amit maguk után hagynak. Amelyek nem sodornak, nem akarnak mindenáron hatni – mégis észrevétlenül beköltöznek az ember gondolataiba. Méhes Károly Kezdő vak című kötete számomra pontosan ilyen olvasmány volt.

Ez a könyv nem kínál könnyű válaszokat. Nem ad kapaszkodókat egyértelmű formában. Inkább kérdez. Csendesen, visszafogottan, mégis nagyon pontosan. Olyan kérdéseket, amelyekkel mindannyian találkozunk – csak talán nem mindig merünk szembenézni velük.

A kötet egyik legerősebb motívuma a bizonytalanság. Az a fajta belső állapot, amikor már nem látunk tisztán – nem feltétlenül a szemünkkel, hanem a gondolatainkkal, az érzéseinkkel. A „kezdő vak” kifejezés számomra nem a fizikai látás elvesztéséről szólt, hanem arról az élethelyzetről, amikor újra kell tanulnunk tájékozódni. Amikor már nem működnek a régi minták, és kénytelenek vagyunk másképp figyelni a világra.

A versek nyelve letisztult, szinte minimalista, mégis rendkívül sűrű. Nincsenek benne felesleges szavak, minden mondatnak súlya van. Olyan, mintha minden gondolat egy-egy pillanatfelvétel lenne – egy érzésről, egy emlékről, egy felismerésről. És ezek a pillanatok lassan összeállnak egy nagyobb képpé: az emberi lét törékenységéről.

Különösen megérintett az, ahogyan a kötet a mulandóságról beszél. Nem drámai módon, nem túlhangsúlyozva, hanem szinte hétköznapi természetességgel. Egy alma életén keresztül, egy apró veszteségen keresztül, egy emlék felvillanásán keresztül. És talán pont ez adja az erejét: hogy nem nagy szavakkal, hanem apró részletekkel mutatja meg azt, amit mindannyian érzünk.

A múlt és a jelen különös módon fonódik össze a versekben. Mintha a jelen homályában a múlt képei élesebbé válnának. Mintha az emlékezés egyfajta kapaszkodó lenne abban a bizonytalanságban, amit az idő múlása hoz magával.

És mégis, a kötet nem válik nyomasztóvá. Melankolikus, igen – de közben ott van benne valami csendes elfogadás. Valami finom, visszafogott életigenlés. Az a felismerés, hogy a veszteség nemcsak hiány, hanem bizonyíték is: hogy volt mit elveszítenünk. Hogy volt, ami fontos volt.

Ez a könyv nem a gyors olvasások közé tartozik. Nem lehet egy lendülettel végigrohanni rajta. Inkább megállít. Arra késztet, hogy visszalapozzunk, újraolvassunk, elidőzzünk egy-egy soron. És talán közben egy kicsit magunkon is.

A Kezdő vak azoknak szól, akik nem félnek a csendtől. Akik szeretnek elmélyülni, gondolkodni, és akik nem kész válaszokat keresnek, hanem kérdéseket.

Mert néha a kérdések visznek közelebb önmagunkhoz. 💛

---

 

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Torma István: Okosak, szépek

 

Okosak, szépek – Emlékek, történelem és személyes történetek találkozása

 

Torma István Okosak, szépek című kötete egy különleges időutazás a múltba. A szerző harmadik könyvében ismét saját emlékeihez, megélt tapasztalataihoz nyúl vissza, és ezekből építi fel írásainak világát. A kötet nemcsak történeteket mesél, hanem egy korszak hangulatát is képes felidézni – azt a világot, amelyet ma már leginkább csak elbeszélésekből és történelemkönyvekből ismerünk.

---

🕰️ Egy korszak személyes nézőpontból

A könyv egyik legérdekesebb vonása, hogy a szerző saját emlékein keresztül mutatja be a magyar történelem bizonyos időszakait, különösen az 1956-os eseményeket és az azt követő éveket. Ezek az írások nem történelmi elemzések, hanem személyes, emberi nézőpontból született történetek.

A kötet egyik idézete különösen jól érzékelteti ezt a hangulatot:

„Tőlünk vagy száz méterre egy tank állt keresztben az utcában, csövét egy földszintes ház ablakán bedugva. Hogyan került oda, nem tudni, mint ahogy azt sem, hogyan ment el.”

Az ilyen pillanatok teszik a könyvet igazán hitelessé: a történelem nem elvont eseményként jelenik meg, hanem megélt tapasztalatként.

---

✍️ Sokféle műfaj egy kötetben

Az Okosak, szépek többféle irodalmi formát ötvöz. A hat ciklusba rendezett írások között találunk:

• novellákat
• filozofikus gondolatmeneteket
• párbeszédes, szinte színpadszerű jeleneteket
• nőkről szóló történeteket
• valamint egy különleges színdarabot is.

Ez a műfaji változatosság izgalmassá teszi az olvasást, hiszen minden új írás más hangulatot és nézőpontot hoz.

Külön érdekesség, hogy a kötetben helyet kapott a szerző legelső prózai írása is, amely bepillantást enged abba, honnan indult az írói pálya.

---

🎭 Filmszerű jelenetek és őszinte emlékek

A könyv egyik legnagyobb erőssége a szerző stílusa. Torma István nem próbál irodalmi pózok mögé bújni – írásai inkább őszinte, személyes vallomásokként hatnak.

A történetek gyakran a múlt fontos állomásait idézik fel:

• a háborús időszakot,
• a katonaság élményeit,
• a munkavállalás nehézségeit,
• és az emberi kapcsolatok, különösen a nőkhöz való viszony kérdéseit.

Mindezt klisék és sablonok nélkül, természetes hangon meséli el. Az olvasó szinte filmszerűen látja maga előtt a jeleneteket.

---

📚 Összegzés

Az Okosak, szépek olyan kötet, amely egyszerre személyes emlékgyűjtemény és irodalmi időutazás. A szerző írásai közelebb hozzák a múltat, miközben az emberi érzések és tapasztalatok időtlen kérdéseit is felvetik.

Aki szereti az emlékezésekkel, gondolatokkal és történelmi hangulattal átszőtt irodalmat, annak ez a kötet különleges olvasmány lehet. Torma István sajátos, könnyen felismerhető stílusa pedig még inkább emlékezetessé teszi ezt az utazást az elmúlt évtizedek világába. 📖✨

 

Köszönöm a lehetőséget Torma Istvánnak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Torma István: Remittenda

 

Remittenda – Gondolatok, emlékek és a lélek csendes rezdülései

 

Vannak könyvek, amelyek történeteket mesélnek el. És vannak olyanok is, amelyek inkább gondolatokat, érzéseket, életélményeket adnak át – csendesen, elmélyülten, szinte beszélgetésként az olvasóval. Torma István kötete, a Remittenda, pontosan ilyen olvasmány.

A könyv tulajdonképpen egy sokszínű irodalmi gyűjtemény: novellák, versek és rövidebb-hosszabb elmélkedések váltják egymást benne. Ezek az írások a szerző élettapasztalataiból, emlékeiből és belső gondolataiból születnek, és egy különleges, személyes hangulatot teremtenek.

---

✍️ Egy mesélő hangja

Torma István valóban mesélőnek született. Írásaiban érződik az a fajta élettapasztalat, amely csak hosszú évek, élmények és megélt történetek után formálódik ki. A szövegekben gyakran találkozunk múltbeli emlékekkel, történelmi utalásokkal vagy olyan apró epizódokkal, amelyek elsőre hétköznapinak tűnnek – mégis mélyebb jelentést hordoznak.

A szerző különleges képessége, hogy az olvasó szinte látja és érzi mindazt, amiről ír. A történetek szereplői, a felidézett emlékek vagy akár egy-egy gondolatfoszlány is élővé válik a sorok között.

---

🪶 A versek csendes mélysége

A kötetben található versek többnyire szabadversek, amelyek inkább gondolati és érzelmi világot közvetítenek, mintsem kötött formát követnek. Ezek a költemények a lélek finom rezdüléseit próbálják megragadni: az elmúlást, az emlékezést, a szeretetet és az emberi élet törékenységét.

A kötet egyik különösen szép gondolata így fogalmaz:

„A lélek vagy kis gyémántszemcsékké, vagy korommá alakul. Olyan aprókká, hogy szabad szemmel nem is látni. Ezért sokan azt hiszik, ha valaki meghal, eltűnik a lelke. Nem. Csak egyre több korom és gyémánt lesz a Földön.”

Ez a kép jól mutatja a szerző gondolkodásmódját: filozofikus, mégis egyszerűen megfogalmazott gondolatokkal próbálja közelebb hozni az olvasót az élet nagy kérdéseihez.

---

📚 Egy élet története mozaikokból

A Remittenda nyolc ciklusba rendezett írásai egymást kiegészítve alkotnak egyfajta gondolati ívet. A kötet több ponton kapcsolódik a szerző korábbi könyvéhez, az Örökmozgó című műhöz, mintha annak egyfajta folytatása vagy kiegészítése lenne.

A cím – amely szó szerint „kimaradtakat” jelent – kissé megtévesztő, hiszen ezek az írások egyáltalán nem tűnnek mellékesnek. Inkább olyan gondolatok, amelyek egy hosszú élet során születnek meg, és végül egy kötetben találnak egymásra.

---

💛 Összegzés

A Remittenda nem egy pörgős történetvezetésű könyv, hanem inkább egy elmélyülésre hívó olvasmány. Olyan kötet, amelyet érdemes lassan, apránként olvasni, időt hagyva arra, hogy a gondolatok valóban leülepedjenek.

Torma István írásai egyszerre személyesek és általános érvényűek: az élet apró pillanatairól, az emlékekről és az emberi lélek mélységeiről szólnak.

Ez a könyv azoknak lehet igazán értékes, akik szeretik az elmélkedő, érzelmekben gazdag irodalmat, és szívesen merülnek el egy sokat megélt ember gondolatainak világában. 📚

 

 

Köszönöm a lehetőséget Torma Istvánnak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Torma István: Örökmozgó

 

Örökmozgó – Egy különleges utazás gondolatok, emlékek és kérdések világába

 

Torma István Örökmozgó című kötete egy különleges, nehezen besorolható könyv: egyszerre filozofikus elmélkedés, személyes visszaemlékezés és irodalmi játék az emberi érzésekkel és gondolatokkal. Bár elsőre akár önéletrajznak is gondolhatnánk, olvasás közben hamar kiderül, hogy ennél jóval több rejlik a sorok között.

---

🤖 Amikor egy „gép” próbálja megérteni az embert

A könyv első része, az Örökmozgó, egy rendhagyó gondolati kísérletre épül. A főszereplő egy gép – egy örökmozgó –, aki párbeszédet folytat az emberekkel az élet nagy kérdéseiről.

Beszélgetnek többek között:

• a szeretetről
• a barátságról
• a hatalomról
• a versekről
• az életről és a halálról.

A különös nézőpont izgalmas kérdéseket vet fel. Hogyan lehet elmagyarázni egy gépnek a szerelmet, a párválasztást vagy egy érintés gyengédségét? Mit jelent a gyász vagy az emlékek súlya valaki számára, akinek nincs múltja vagy családja?

Ahogy a történet halad előre, az „örökmozgó” lassan egyre emberibbé válik – mintha a gondolatok és érzések átszivárognának a gép világába is.

---

🕰️ Valódi történetek és emlékek

A kötet második része, Velem történt, már egészen más hangulatú: itt a szerző saját életének eseményeit idézi fel rövid történetek formájában.

Ezek az írások gyakran nosztalgikusak, személyesek és őszinték. Nemcsak egy ember életének pillanatait villantják fel, hanem egy egész korszak hangulatát is.

---

✍️ Hogyan lesz valakiből író?

A harmadik rész, Én nem az vagyok, aki ír, egy sajátos önéletrajzi vallomás. A szerző arról mesél, hogyan lett belőle író – vagy inkább arról, hogyan alakult az élete úgy, hogy végül írásban találta meg a saját hangját.

Érdekesség, hogy Torma István hosszú ideig „a fióknak” írt, és csak később jelentek meg művei. Ez a háttér különleges hitelességet ad a könyvnek: a sorok mögött valódi élettapasztalat áll.

---

🧠 Az alkotás folyamata

A kötet utolsó része, az Alkotásleírás, betekintést enged az írás folyamatába. A szerző arról mesél, hogyan születnek meg a történetei, honnan jönnek az ötletek, és hogyan formálódnak végül irodalmi szöveggé.

Ez a rész különösen érdekes lehet azoknak, akiket az alkotás folyamata is foglalkoztat.

---

💭 Összegzés

Az Örökmozgó nem egy klasszikus történetvezetésű könyv, hanem inkább egy gondolati utazás. A filozofikus kérdések, személyes emlékek és irodalmi játékok különleges elegyet alkotnak benne.

A kötet azoknak az olvasóknak lehet igazán izgalmas, akik szeretik az elmélkedő, mélyebb tartalmú irodalmat, és szívesen gondolkodnak el az élet nagy kérdésein.

Ez a könyv nemcsak történeteket mesél el – hanem kérdéseket is feltesz. És néha talán éppen ez az, ami a legfontosabb az irodalomban. 📚✨

Köszönöm a lehetőséget Torma Istvánnak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

 

Pajor Tamás: Emberhátrány

 

Pajor Tamás: Emberhátrány

(Vers, zene, hit és nyelv határán – egy kötet, ami nem csupán olvasmány, hanem szellemi küzdőtér)

Vannak kötetek, amelyek halkan, finoman szólnak az olvasóhoz – és vannak olyanok, amelyek belekiáltanak a csendbe, hogy felrázzanak, provokáljanak, gondolkodásra kényszerítsenek. Pajor Tamás Emberhátrány című könyve ez utóbbi.
Nem szelíd verseskötet, hanem hangzó, lüktető, ütközésekkel teli világ, ahol a szavak nemcsak jelentést hordoznak, hanem ritmust, dalt, hitet, dühöt és reményt is.

---

⚡ Egy ember, aki mindig hátrányból indult – és mégis győzött

A cím – Emberhátrány – már önmagában is program.
A futballból ismert kifejezés itt metaforává válik: az ember mindig hátrányból indul, korlátokkal, esendőséggel, hibákkal. De éppen ebből a hátrányból születhet valami több – a küzdelem, a hit és az önreflexió ereje.

Pajor Tamás nem a távolból szemléli ezt, hanem belülről beszél róla. Ő maga is végigélte a bukást, a megtérést, az újrakezdést.
A költészete ebből a belső harcból táplálkozik: a hit és a szkepszis, a szó és a csend, a nyelv és az ima örök feszültségéből.

---

🧩 A szózene mint műfaj – ritmusba csomagolt vallomás

Pajor nem csupán költő – ő „szózenész”. A Neurotic és az Amen frontembereként a magyar underground egyik legkarakteresebb alakja volt, és ezt a zenei ritmust viszi tovább a költészetbe is.
Versei nemcsak olvashatók, hanem hallhatók. A ritmus, a szóképek, a rímek zenei dinamizmusa húzza előre a sorokat – mintha a mondatok dobolnának, pulzálnának.

De ez nem játék: ez a lélek üteme.
A slam, a dal és a klasszikus líra határán mozogva Pajor új formát ad a magyar költészetnek. A nyelv nála nem eszköz, hanem élő anyag, amit újra és újra megformál, kiforgat, átszab – néha groteszk módon, néha áhítattal.

---

✝️ Isten és ember között – a hit paradoxonai

Az Emberhátrány egyik legerősebb rétege a spiritualitás. Pajor Tamás hite nem kényelmes, nem prédikál, hanem kérdez.
Mi az ember szerepe? Hol van Isten a zajban, a közéletben, a nyelvben? Lehet-e hinni úgy, hogy közben kételkedünk?

A kötet Tudni istenül című ciklusa pontosan erről szól: arról a törékeny határvonalról, ahol a ráció és a hit találkozik, és az ember egyszerre akar hinni és megérteni.
Pajor itt nem tanít, hanem vall – őszintén, fájdalmasan, néha szinte dacosan.
Ahogy egy helyen írja:

„Nem vagyok próféta, csak szólok, hogy halljátok, mit hallok én is.”

Ez az ő költői hitvallása: a közvetítésé, az összekapcsolásé.

---

💥 Közélet, groteszk, felelősség

A kötet nemcsak belső, hanem külső tükröt is tart: a társadalom, a politika, a kultúra, a média – mind jelen vannak, de nem direkt módon.
Pajor nem agitál, hanem kérdez és szembesít.
A Az Emberfa ciklus például egyszerre közéleti és egzisztenciális: az emberi felelősségről szól a közösségben, arról, hogy mit jelent „jól” élni, „jól” szólni.
A groteszk és a humor eszközével világít rá arra, amit a komolyság már nem tud elmondani.

---

🎭 A szó mint erkölcsi tett

A ráció pimasz riválisa ciklusban Pajor a nyelvvel kísérletezik.
Játszik, torzít, új szavakat teremt, miközben a szó erkölcsi felelősségét vizsgálja.
Nála a szó nem puszta forma, hanem tett – sőt, erkölcsi döntés.
Minden szóval valamit kimondunk, és ezzel valamit a világban is megváltoztatunk.

Ez a szemlélet egyszerre költői és filozofikus: a nyelv nála nem díszlet, hanem létállapot.

---

🧠 Közéleti, de nem politikai

Bár a kötet bővelkedik társadalmi utalásokban, Pajor nem akar „oldalt foglalni”.
Az ő szava mindig az emberé – nem a pártoké, nem az ideológiáké.
Verseiben a politika inkább tükör, mint üzenet: abban látszik meg, mennyire elveszítettük a kapcsolatot önmagunkkal és a másikkal.

A költészet célja nála nem a lázítás, hanem a felébresztés.

---

🕊️ Emberhátrány – de van remény

A kötet végére az olvasó is érzi: ez nem pesszimista könyv, hanem reményköltészet.
Nem a vereségről, hanem a felállásról szól.
Az ember hátrányból indul, de a hátrányban ott a lehetőség: a fejlődés, a hit, az újrakezdés, a kegyelem.

Pajor Tamás költészete nem könnyű, de éppen ezért szükséges.
Mert nem fél szembenézni azzal, hogy a hátrány is lehet előny, ha megtanulunk belőle embernek lenni.

---

🎤 Összegzés

Az Emberhátrány egy ritka, erőteljes, modern kötet, ahol a líra találkozik a színpaddal, a hit az iróniával, a zene a nyelvvel.
Egyszerre társadalmi és személyes, intellektuális és érzelmi, slam és ima.
Pajor Tamás nemcsak ír, hanem szól – és a szavai rezegnek még akkor is, amikor már becsuktuk a könyvet.

„A hátrány nem végzet, hanem kezdő sípszó. Az emberélet mérkőzés, ahol a szív a bíró.”

---

 

 

Köszönöm a lehetőséget az Európa Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

 

Georg Leß: Az éhségputtók éjszakája

Vannak versek, amelyek nem engedik, hogy kívülről olvasd őket.
Amint kinyitod a könyvet, mintha valami lassan, észrevétlenül beszivárogna a gondolataid közé – ízek, hangok, képek, furcsa illatok, amelyek egyszerre édesek és baljósak.
Georg Leß Az éhségputtók éjszakája pontosan ilyen élményt nyújt. Egy olyan verseskötet, ami nem pusztán olvasásra, hanem érzékelésre hív.

---

🍬 A marcipán és a sötétség

Leß versei különös világot teremtenek: egyszerre finom és groteszk, ismerős és kísérteties. A kötet visszatérő motívuma, a marcipán, az édes, puha anyag, ami egyszerre szimbolizálja az emberi vágyakat és az élet mulandóságát.
Ez az anyag – a cukorba burkolt emberi hiány – végigvonul a sorokon, és közben átalakul: lesz belőle test, álom, szobor, sőt, maga a szó is.

A Megérkezés és a Betérés ciklusok közötti átmenet olyan, mintha egy álomból egy másikba lépnénk. Az első rész a felfedezésről, a kíváncsiságról, a tapintásról és az érzékelésről szól, a második pedig a belépésről: abba a zónába, ahol az ember már nem biztos abban, hogy hol ér véget a test, és hol kezdődik a vágy.

---

🕯️ Puttók és éhség

De kik is azok az „éhségputtók”?
A puttó – a barokk mennyezetekről ismerős, pufók angyalkép – Leß keze alatt groteszk figurává válik. Nem a tisztaság vagy a mennyország képe, hanem az éhségé, a vágyakozásé, az örök hiányé. Ezek a puttók nem énekelnek: csámcsognak, keresnek, mohón figyelnek.

A cím (és az egész kötet) ennek az ellentmondásnak a lenyomata: a gyermeki és az állati, a szakrális és a testies találkozása.
Az éhség Leß-nél nem csupán testi, hanem metafizikai állapot – a költészet, a megértés, a megérintés utáni vágy formája.

---

🌀 A nyelv és a forma játéka

Georg Leß költészete nem „klasszikus értelemben szép”.
Inkább zavarba ejtően eleven. A sorai széttörik a megszokott logikát, a képei szokatlanul asszociatívak, a nyelve gyakran ironikus, mégis tele van érzelemmel.
A kötetben szereplő AI-illusztrációk különös vizuális kísérletként működnek: mintha a versek képei egy másik dimenzióban születnének újjá, megerősítve azt az érzést, hogy ez a könyv egyszerre irodalmi és képzőművészeti élmény.

A fordítás (melyet a magyar kiadásban külön érdemes méltatni) megőrzi ezt a többrétegűséget – a hang, a ritmus és a képek egymásra torlódását –, és ezáltal az olvasó is részese lesz annak a folyamatnak, amit Leß szövegei elindítanak: a jelentés szétbomlása és újraépülése.

---

🌒 Egy éjszaka, ami után másként látod a szavakat

Az Éhségputtók éjszakája nem való gyors olvasásra.
Ez a kötet lelassít, majd bekebelez – és miközben próbálod megérteni, valahol belül átformál.
Az olvasás közben úgy érzed, mintha valaki gyertyafénynél suttogna a szemedbe furcsa, mégis gyönyörű képeket: egyszerre vagy zavarban, és közben mélyen megérintve.

Georg Leß neve valószínűleg egyre több olvasóhoz jut el – és nem véletlenül.
Az Éhségputtók éjszakája nemcsak a német kortárs költészet egyik legerősebb kötete, hanem egy új érzékelési nyelv manifesztuma.
Egy olyan könyv, amit nem olvasni, hanem átélni kell.

---

📖 Georg Leß: Az éhségputtók éjszakája
Prae Kiadó, 2024

#georgless #azéhségputtókéjszakája #praekiadó #kortársköltészet #németlíra #vers #irodalom #poetrylovers #könyvajánló #történetekanappalisarkából #kortársirodalom #művészet #bookstagramhungary

Köszönöm a lehetőséget a Prea Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

Vicent Andrés Estellés: Szemüvegben temessetek

 „Nem vagyunk semmi, ha nem vagyunk nép” – Vicent Andrés Estellés: Szemüvegben temessetek

---

Vannak költők, akik nemcsak verseket írnak, hanem egy egész nép hangját őrzik meg.

Vicent Andrés Estellés pontosan ilyen költő volt. A valenciai katalán irodalom egyik legnagyobb alakja, aki élete során nem csupán a szerelemről, az életről és az elmúlásról írt, hanem arról is, mit jelent hűnek maradni a nyelvhez, a szülőföldhöz – és önmagunkhoz.

Éppen ezért öröm, hogy a Prae Kiadó idén ősszel megjelentette a Szemüvegben temessetek című kötetet, amely Estellés életművéből válogat, sőt, egy alapos életrajzi összefoglalót is kínál az olvasónak. Ez a könyv nem csupán egy versgyűjtemény – inkább egy lírai utazás a 20. századi Spanyolország lelke felé, ahol a diktatúra árnyékában is megmaradt az élet és a nyelv szeretete.

---

🌿 Egy élet a szavakban

Estellés költészete mélyen gyökerezik a mindennapok valóságában. Pékként dolgozó édesapja, a szegényebb sorsú család, az üldöztetés évei – mind ott pulzálnak a sorokban. A „legyőzöttek” költője volt, aki mégis az életet ünnepelte.
Verseiben a hétköznapi örömök – a kenyér illata, a gyermeknevetés, a délutáni napfény – keverednek a háború, a halál és a veszteség súlyával.

A kötet hat ciklusra tagolódik, melyek mintha Estellés életének állomásai lennének:

• Költői hitvallás – a szó felelősségéről és a művészet igazságáról,

• Élet – a mindennapi örömök és apró szépségek felmagasztalása,

• Halál – az elmúlás csendes elfogadása,

• Háború és a háború után – a diktatúra és a fájdalom kollektív emlékezete,

• Szerelem – testiség, vágy és szenvedély, ahogy csak a mediterrán költők tudják,

• Szülőföld és nyelv – az identitás és a kultúra iránti rendíthetetlen hűség.

Minden ciklusban ott van az a belső kettősség, ami Estellés költészetének esszenciája: az élet szeretete és a veszteség tudata, a föld illata és a történelem pora, a szerelem gyengédsége és az elmúlás árnya.

---

💭 Miért fontos ma?

Estellés versei nem csak múltidézők – időtlenek.
Ma, amikor sokszor érezzük, hogy a hangunk elveszik a zajban, az ő szavai emlékeztetnek: az irodalom nem csupán művészet, hanem önazonosság, ellenállás és életigenlés.
Ahogy ő írja:

„Nem vagyunk semmi, ha nem vagyunk nép.”

A Szemüvegben temessetek nemcsak a költészet kedvelőinek ajánlható, hanem mindenkinek, aki hisz abban, hogy a szavaknak ereje van – hogy a nyelv, a múlt és a szeretet képes megőrizni mindazt, amit sem idő, sem hatalom nem tud elvenni.

---

✨ Ez a kötet nem pusztán versgyűjtemény, hanem örökség.
Egy hang, amely túlélte a cenzúrát, a háborút és a feledést, és most magyarul is megszólal, hogy emlékeztessen: az élet mindig több, mint amit elmondhatunk róla – de néha elég, ha valaki mégis megpróbálja.

---

📖 Vicent Andrés Estellés: Szemüvegben temessetek
Prae Kiadó, 2024
Fordította és szerkesztette: Bakucz Dóra
Borító: Szabó Imola Julianna

#szemüvegbentemessetek #vicentandresestelles #praekiadó #kortársköltészet #katalánirodalom #vers #irodalmiutazás #könyvajánló #történetekanappalisarkából #olvasnijo #költészetmindennap

Köszönöm a lehetőséget a Prea Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!

 

Naszvadi Judit: Verscsere – Kulcsképek

 

„Verscsere – Kulcsképek”

Naszvadi Judit és Dylan közös költői játéka – ahol a képek szavakká, a szavak érzésekké válnak

---

Vannak könyvek, amelyek nemcsak olvasásra, hanem átélésre hívnak.

Naszvadi Judit és Dylan közös kötete, a „Verscsere – Kulcsképek” pontosan ilyen.
Ez a kötet egy különleges, finoman megkomponált párbeszéd két lélek között, ahol ugyanaz a kép két teljesen eltérő világot szül.

A játék, amit a két költő elindított, egyszerre szórakoztató és mély:

választanak egy képet, majd mindketten megírják, mit látnak benne — vagy inkább: mit éreznek benne.
És ez a különbség, ez a „szemüvegcserés” kísérlet az, ami igazán izgalmassá teszi a könyvet.

Ahogy lapról lapra haladunk, nemcsak a képek, hanem a gondolatok, érzések és látásmódok is kibontakoznak.
Van, amikor a két vers kiegészíti egymást, máskor szinte szembenéz — mint két tükör, amelyek ugyanazt a fényt más szögből verik vissza.

A „Verscsere” nemcsak egy versgyűjtemény:

ez egy kísérlet a megértésre, a másik ember nézőpontjának elfogadására, és arra, hogy meglássuk: ugyanaz a világ mennyire más arcot mutathat, attól függően, honnan nézzük.

---

💬 „Mintha nem is azt a képet látnák mind a ketten – és éppen ez a lényeg.”

Ebben a mondatban ott rejlik az egész kötet esszenciája.

A különbözőség nem távolít el egymástól — éppen ellenkezőleg: összeköt.

---

💛 Zárszó:

Hálás vagyok, hogy kezemben tarthattam ezt a nem mindennapi könyvet.
Olyan, mint egy finom beszélgetés, ahol két költő egymás szavaiból épít hidat a lélek felé.
Ha szereted a művészetet, a gondolatébresztő verseket, és ha nyitott vagy arra, hogy más szemmel lásd a világot — ezt a kötetet érdemes megismerni.

 

Köszönöm a lehetőséget Naszvadi Juditnak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!