Leslie Lampard: Nap és Napraforgó

 

Amikor a Nap mindig visszamosolyog – Gondolatok Leslie Lampard: Nap és Napraforgó című könyvéről

 

Vannak könyvek, amelyek izgalmas történettel, fordulatokkal vagy látványos cselekménnyel ragadják meg az olvasót. És vannak olyanok is, amelyek egészen más utat választanak. Nem rohannak, nem akarnak mindenáron meglepni vagy sokkolni. Inkább csendesen leülnek mellénk, és arra hívnak, hogy egy kis időre megálljunk. Leslie Lampard Nap és Napraforgó című kötete pontosan ilyen olvasmány.

Már a cím is különleges hangulatot áraszt. A napraforgó szinte mindenki számára ismerős növény: egész életében a Nap felé fordul, követi a fényt, mintha csak abból merítené az erejét. Leslie Lampard ezt az egyszerű természeti jelenséget emeli át egy mélyebb, szimbolikus történetté, amely egyszerre szól a szerelemről, a reményről, a hűségről, az emberi létezésről és arról az örök vágyunkról, hogy megtaláljuk azt a fényt, amely értelmet ad az életünknek.

A Nap és napraforgó nem hagyományos mese. Sokkal inkább egy allegória, amely minden olvasónak mást jelenthet. Éppen ez benne a legszebb. Nincsenek egyértelmű válaszok, nincsenek kész megoldások. A történet inkább kérdéseket tesz fel, és arra ösztönöz, hogy saját magunk keressük meg rájuk a választ.

Olvasás közben többször is az az érzésem támadt, hogy ez a könyv nem csupán a Napról és egy napraforgóról szól. Sokkal inkább rólunk, emberekről. Arról, hogy mindannyian keresünk valamit vagy valakit, aki felé fordulhatunk. Azt a személyt, azt az álmot vagy azt a célt, amely irányt mutat akkor is, amikor körülöttünk minden bizonytalanná válik.

A napraforgó alakja számomra a kitartást jelképezte. Azt az embert, aki akkor sem adja fel, amikor a fény távolinak tűnik. Aki újra és újra képes remélni, még akkor is, ha nem tudja, mi vár rá. Ebben a szimbólumban sokan magukra ismerhetnek. Hiszen mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor úgy érezzük, hogy csak egyetlen apró fénysugárra van szükségünk ahhoz, hogy újra elinduljunk.

A Nap pedig nem csupán egy égitestként jelenik meg a történetben. Inkább egy olyan állandó, biztos pontként, amely egyszerre jelenthet szerelmet, hitet, reményt vagy akár életcélt. Olyan valamit, ami mindig ott van előttünk, még ha néha felhők is takarják el.

Nagyon tetszett, hogy Leslie Lampard nem magyarázza túl a történetet. Bízik az olvasóban. Hagyja, hogy mindenki a saját élményeit, emlékeit és érzéseit vigye bele a mesébe. Ezért is gondolom, hogy ezt a könyvet nem lehet ugyanúgy olvasni húszévesen, mint negyven- vagy hatvanévesen. Az életkorral, a tapasztalatokkal együtt maga a történet jelentése is folyamatosan változhat.

Az író stílusa különösen költői. A mondatok finoman hömpölyögnek, szinte dallamuk van. Nem a gyors olvasásra ösztönöznek, hanem arra, hogy időnként megálljunk egy-egy gondolatnál. Olyan ez a könyv, amelyből nem feltétlenül több fejezetet szeretne egyszerre elolvasni az ember, hanem inkább hagyja, hogy a sorok leülepedjenek benne.

Éppen emiatt a Nap és Napraforgó nem tipikus esti kikapcsolódás. Nem olyan könyv, amelyet a fordulatok miatt nem lehet letenni. Sokkal inkább olyan olvasmány, amelyet érdemes csendben, nyugalomban kézbe venni, amikor van időnk figyelni önmagunkra is.

Nagyon szeretem azokat a történeteket, amelyek egyszerre szólnak a szívről és az értelemről. Ez a kötet pontosan ilyen. Első olvasásra talán egy egyszerű mesének tűnik, de minél mélyebbre ásunk benne, annál több réteget fedezhetünk fel. Szól a szerelemről, de nem csupán két ember kapcsolatáról. Beszél az elfogadásról, a hűségről, a kitartásról, az önazonosságról és arról is, hogy néha az igazi boldogság nem abban rejlik, hogy elérjük a vágyainkat, hanem abban, hogy útközben megtaláljuk önmagunkat.

Különösen szépnek találtam azt a gondolatot, hogy minden élőlénynek megvan a maga helye a világban. A könyv finoman arra emlékeztet, hogy egyikünk sem véletlenül létezik. Mindannyiunknak megvan a saját feladata, még akkor is, ha ezt sokszor csak hosszú keresés után ismerjük fel.

A történet romantikus vonulata is egészen különleges. Nem a hagyományos értelemben vett szerelmi történetről van szó. Inkább egy olyan mély, tiszta ragaszkodásról, amely túlmutat a hétköznapi érzéseken. A Napraforgó szeretete nem birtokolni akar, hanem egyszerűen létezni a fény közelében. Ez a fajta önzetlenség ritkán jelenik meg ilyen szépen megfogalmazva.

Olvasás közben többször is eszembe jutott, hogy mennyire rohanó világban élünk. Folyamatosan teljesítünk, terveket készítünk, határidőket tartunk, és közben sokszor elfelejtünk felnézni az égre vagy megcsodálni egy napraforgómezőt. Leslie Lampard könyve arra emlékeztet, hogy néha érdemes lelassítani, mert a legfontosabb felismerések gyakran a csendben születnek meg.

A könyv hangulata végig nyugodt és meditatív. Nem próbál drámai eszközökkel hatni az olvasóra. Inkább finoman vezet végig egy lelki utazáson, amelynek végére talán egy kicsit más szemmel nézünk a világra.

A Nap és Napraforgó különlegessége éppen abban rejlik, hogy nem akar mindenkinek ugyanazt mondani. Ahány olvasó, annyi értelmezés születhet belőle. Valaki a reményt fogja benne meglátni, más a szerelem történetét, megint más pedig az önismeret útját. Ritka az olyan könyv, amely ennyire nyitott marad az olvasó gondolatai előtt.

Összességében úgy érzem, hogy Leslie Lampard egy nagyon érzékeny, lírai és gondolatébresztő mesét alkotott. Nem a cselekmény sodrása miatt marad emlékezetes, hanem azért, mert olvasás közben valami megmozdul bennünk. Egy-egy mondat még napokkal később is visszatérhet, és új jelentést kaphat.

A Nap és Napraforgó elsősorban azoknak szól, akik szeretik a szimbolikus történeteket, a költői nyelvezetet és az olyan könyveket, amelyek nemcsak szórakoztatnak, hanem el is gondolkodtatnak. Olyan olvasóknak ajánlom, akik hisznek abban, hogy a mesék nem csupán gyerekeknek szólnak, hanem felnőttként is képesek tükröt tartani elénk.

Ez a könyv arra emlékeztetett, hogy mindannyiunk életében szükség van egy Napra – egy célra, egy álomra, egy emberre vagy egy hitre –, amely felé újra és újra fordulhatunk. És talán éppen ettől válik igazán széppé ez a történet: mert a Nap és a Napraforgó meséje valójában a saját történetünk is.

 

 

 

Köszönöm a lehetőséget a Publio Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!