Kapinya Viktória: Szívkikötők

 

Szívkikötők – Amikor a legnagyobb utazás önmagunk felé vezet

 

Vannak könyvek, amelyek már az alapötletükkel is megszólítják az olvasót. Egy középkorú nő, aki egy fájdalmas válás után úgy dönt, hogy maga mögött hagyja addigi életét, és egy horvátországi világítótorony magányában próbálja újra megtalálni önmagát – ez a felütés számomra kifejezetten ígéretesnek tűnt. Kapinya Viktória Szívkikötők című regénye nemcsak romantikus történetet ígér, hanem egy önismereti utazást is, amely a veszteségekről, az újrakezdésről és a második esélyekről szól.

A történet főszereplője az ötvenes évei végén járó Éva, aki Pécs egyik hangulatos antikváriumát vezeti. Élete azonban korántsem olyan idilli, mint amilyennek első pillantásra tűnhet. Egy hosszú, nárcisztikus férj mellett töltött házasság és egy nehéz válás után fokozatosan beszűkülnek a mindennapjai. A könyvesbolt, a szeretett kutyája és a felnőtt lányai jelentik számára a kapaszkodót, miközben egyre inkább úgy érzi, hogy elveszítette önmagát. Amikor rádöbben, hogy a depresszió már a küszöbén áll, bátor döntést hoz: néhány hónapra maga mögött hagyja az otthonát, és egy horvátországi világítótoronyba költözik.

Ez a döntés nem csupán földrajzi értelemben jelent hatalmas változást. Éva valójában saját életét próbálja újragondolni. Vajon érdemes-e tovább működtetni az antikváriumot? Hogyan lehet végleg lezárni egy mérgező kapcsolatot? Létezhet-e új szerelem közel hatvanévesen? Ezek azok a kérdések, amelyek végigkísérik a történetet.

A horvát tengerpart kétségkívül a regény egyik legnagyobb erőssége. A világítótorony, a tenger morajlása, a sziklák, a kikötők és a mediterrán hangulat olyan atmoszférát teremtenek, amely miatt az embernek azonnal kedve támadna útra kelni. A természet itt nem egyszerű háttérként szolgál, hanem Éva lelkiállapotának tükreként működik. Ahogy a tenger hol nyugodt, hol viharos, úgy hullámzik a főszereplő lelke is.

A regény másik fontos helyszíne Pécs, amely szintén szerethetően jelenik meg. Az antikvárium különösen közel állt hozzám. Egy könyvesbolt mindig különleges hangulatot áraszt, és jó volt látni, hogy a szerző milyen szeretettel ír erről a világról. Millinek, Éva lányának az ötletei, amelyekkel szeretné modernebbé tenni az üzletet, érdekes generációs különbségeket is megmutatnak.

A történet központi témája egyértelműen az újrakezdés. Ritkán találkozni olyan romantikus regénnyel, amelynek főszereplője nem húszas vagy harmincas éveiben jár, hanem már egy teljes életet maga mögött tudó nő. Éppen ezért üdítő volt olyan karakterről olvasni, aki már rengeteg csalódást megélt, mégis képes nyitni egy új élet felé.

Éva karaktere szerethető, bár számomra nem minden döntése volt teljesen hiteles. Például kissé furcsának éreztem, hogy egy mindössze néhány hónapra bérelt lakást elkezd berendezni és bútorokkal otthonossá tenni. Ez számomra nehezen volt összeegyeztethető a történet realitásával, hiszen egy ilyen döntés komoly anyagi ráfordítást jelent, miközben a regény nem sugallja, hogy Éva különösebben tehetős lenne.

A romantikus szál kellemesen bontakozik ki. A murteri piacon megismert férfi kezdetben kifejezetten bosszantja Évát, így kapcsolatuk klasszikus „ellenségekből társak” dinamikával indul. A csipkelődések és szócsaták több alkalommal mosolyt csaltak az arcomra, és jó volt látni, hogy a szerelem ezúttal nem a fiatalok kiváltsága. A regény egyik legszebb üzenete éppen az, hogy az életkor nem akadálya sem az újrakezdésnek, sem az érzelmeknek.

Ugyanakkor számomra a történet nem indult könnyen. Az első száz oldal környékén többször is azt éreztem, hogy nehezen találja meg a saját ritmusát. Bár érdekes volt Éva múltja és lelkiállapota, a cselekmény lassan haladt, ezért eleinte nem igazán tudott magával ragadni.

A másik dolog, ami többször kizökkentett az olvasásból, a nézőpont- és helyszínváltások kezelése volt. Előfordult, hogy minden különösebb jelzés nélkül, akár egy oldalon belül is más szereplőnél vagy más országban találtam magam. Többször vissza kellett lapoznom, hogy újra felvegyem a fonalat. Úgy érzem, néhány egyszerű fejezetelválasztás vagy egyértelműbb szerkesztés sokat segített volna az olvasói élményen.

Ennek ellenére voltak kifejezetten erős részei a könyvnek. Különösen tetszettek azok a jelenetek, amikor Éva végre elkezdte elengedni a múltját, illetve amikor fokozatosan visszanyerte az önbizalmát. Ezek a pillanatok hitelesek és érzelmesek voltak, és jól érzékeltették, milyen hosszú folyamat egy bántalmazó kapcsolatból való lelki felépülés.

A könyv több fontos témát is érint: a nárcisztikus kapcsolatok következményeit, a depressziót, az anya–lánya kapcsolatot, az önismeretet és azt, hogy soha nincs késő változtatni az életünkön. Ezek mind olyan kérdések, amelyek sok olvasót megszólíthatnak.

A befejezés számomra kiszámítható volt. Bár egészen más fordulatban reménykedtem, végül a történet egy olyan lezárást kapott, amely illeszkedett a romantikus regények hagyományaihoz. Emiatt ugyan nem ért meglepetésként a végkifejlet, de összességében elégedetten tettem le a könyvet.

Összességében a Szívkikötők számomra egy kellemes, szerethető történet volt, amely ugyan nem lett hibátlan olvasmányélmény, mégis sok értékes gondolatot hordoz. A lassabb kezdés és a nézőpontváltások olykor megnehezítették az olvasást, viszont a horvát tengerpart hangulata, a főszereplő lelki fejlődése és az újrakezdésről szóló üzenet bőven kárpótolt ezekért.

Ha szereted az érettebb főszereplőkkel dolgozó romantikus történeteket, a mediterrán környezetet, valamint azokat a regényeket, amelyek a szerelem mellett az önismeretről és a lelki gyógyulásról is szólnak, akkor érdemes esélyt adni ennek a kötetnek. Nem tökéletes regény, de képes emlékeztetni arra, hogy bármelyik életszakaszban dönthetünk úgy: új irányt veszünk, és megkeressük a saját szívkikötőnket.

 

Köszönöm a lehetőséget Kapinya Viktóriának!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!