A Borisz, a szuperhős két rövid, kedves történetet mesél el egy tüneményes kiskutyáról, Boriszról, aki pont olyan csibészen szerethető figura, akibe a legkisebb olvasók is könnyen beleszerethetnek.
Az első mese játékosan
megmutatja, milyen lenne, ha egy kutya álmodozna arról, hogy szuperhős legyen.
Bár az ember néha elmosolyodik a gondolaton, hiszen tudjuk, hogy egy kutyus
fejében valószínűleg nem így fogalmazódnak meg ezek a vágyak, a mesés logika
mégis működik: Borisz kívánságai kedvesek, gyermeki fantáziára hangoltak, és
mosolyfakasztóan bájosak. Ez a rész kerek, aranyos, és pont azt nyújtja, amit
egy ovisoknak szánt kutyusos történettől várunk: könnyedséget és szerethető
humort.
A második mese, a Borisz
a parkban már erősebben tanító jellegű: a különböző kutyák külsejét
hasonlítja össze, újra és újra hangsúlyozva, hogy bár másként néznek ki, mégis
sok mindenben hasonlítanak. Maga az üzenet – hogy a különbözőség természetes,
és mégis lehetünk egyformák valamiben – fontos, de a megfogalmazás talán túl
egyszerűre sikerült. Egy idő után repetitív lehet, főként felnőtt olvasó
szemmel. Ugyanakkor a kisebb gyerekek számára pont ez a fajta ismétlés az, ami
biztonságot ad, érthetővé teszi az üzenetet, és könnyen megjegyezhetővé teszi a
történetet.
Borisz karaktere
viszont végig szerethető: jólelkű, kíváncsi, olyan, mintha egy igazi óvodás
személyiségét formázták volna meg egy kutyus testében. A történetek egyszerűek,
tiszták, gyereknyelven mondják el, hogy jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk,
és hogy mindenkinek lehetnek álmai, még ha szuperhősös is.
Összességében:
A Borisz, a szuperhős egy könnyen befogadható, bájos mesekönyv, amit
leginkább kisovisoknak vagy épp olvasni tanuló gyerekeknek ajánlok. A
kedves illusztrációk, a kutyás téma és Borisz csillogó személyisége garantáltan
megnyeri a gyerekek tetszését. Szülőként pedig jó kiindulópont lehet
beszélgetésekhez: vágyakról, különbözőségről, barátságról, felelősségről – és
arról, hogy mi tesz bennünket „szuperhőssé” a mindennapokban.
Köszönöm a lehetőséget a Könyvudvarnak!
Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a
kötetet!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése