A Pacsiták az a fajta mesekönyv, amely már az első pillanatban megfogja az embert – nem is feltétlenül a szokványos értelemben vett történettel, hanem azzal a különleges hangulattal, ami csak akkor születik meg, ha valódi gyermeki fantázia kerül papírra. A könyv egyik legszebb erőssége éppen az, hogy nem felnőtt írók szűrik át a világot, hanem két kislány – Mia és Lola – mesél, rajzol, álmodik, míg Nyanyi figyel, jegyez, és megőrzi a pillanat varázsát.
A Pacsitákról szóló
történetek bája éppen ebben az őszinte gyermeki látásmódban rejlik.
Egyszerre játékos, szertelen, néhol szürreális, de mindig tele van szeretettel
és humorral. A 16 Pacsita – már önmagában is mosolyra fakasztó ötlet – olyan
mesebeli családot formál, amelyben a lehetetlen is természetes: itt a fantázia
szabja a szabályokat.
A kötetben gyönyörűen
összefonódik:
- a gyerekek szabad mesélőkedve,
- a rajzok kedves esetlegessége,
- és a felnőtt figyelem,
amely óvja, de nem formálja át a gyermeki világot.
Ez a hármas adja a
könyv igazi esszenciáját: olyan, mintha egy hangfelvételen keresztül hallanánk
vissza egy délutáni mesélést, ahol minden mondat mögött ott a spontaneitás és a
csillogó szemű lelkesedés.
Ez a könyv nem a
klasszikus értelemben vett „tanulságos mese” – és éppen ettől különleges. A
gyerekek saját történeteinek lenyomata arról szól, milyen csodálatos, amikor a
fantázia akadályok nélkül működik. Minden Pacsita-kaland egy kicsit játék, egy
kicsit káosz, de közben annyira tiszta és kedves, hogy könnyű szeretni.
Összességében:
A Pacsiták egy szerethetően különös, kedves és egyedi mesekönyv, amely
megmutatja, milyen az, amikor egy kötet valóban a gyerekekből születik. Igazi
kuriózum: egyszerre mosolyt fakasztó, megindító és nagyon emberi. Tökéletes
választás közös felolvasáshoz, beszélgetésekhez, vagy csak ahhoz, hogy együtt
csodálkozzunk rá a gyermeki kreativitás határtalanságára.
Köszönöm a lehetőséget a Könyvudvarnak!
Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a
kötetet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése