20 éves osztálytalálkozó – hova tűnt el ez az idő?

 

Ma délután egy különleges eseményre készülök: a 20 éves osztálytalálkozónkra. Hirtelen kimondva is szinte hihetetlen, hogy két évtized telt el azóta, hogy kiléptünk a középiskola kapuján. Hova lett ez a húsz év? Mintha csak tegnap lett volna az érettségi…

Az összes eddigi találkozót én szerveztem: az 5, 10, 15 és most a 20 évest is. Néha magam sem értem, honnan van bennem ez a lelkesedés, de talán azért, mert fontosnak tartom, hogy legyenek kapaszkodóink a múltból. Egy-egy találkozó olyan, mint egy időutazás: visszalépünk oda, ahol minden kezdődött, miközben már mindannyiunk története más irányba kanyarodott.

Érdekes látni, hogy mennyire másképp állunk hozzá. Van olyan, aki még egyszer sem volt, és most sem jön. Van, aki most érkezik először. És olyan is akad, aki eddig minden egyes alkalommal ott volt, most viszont kihagyja. Az élet ilyen – ki-ki a maga útját járja.

Én pedig most is megszerveztem, még ha nem is könnyű: 100 kilométerre lakom az iskolától, két telefonhívással elintéztem, és itt vagyunk. Néha elgondolkodom, vajon miért nincs másban ennyi kezdeményezés – hiszen három osztálytársam is pont ebben az iskolában tanít, mégsem mozdultak. De talán ez az én szerepem, az én szívügyem.

Kíváncsi vagyok, kivel mi van, hová sodorta őket az élet, és milyen történetekkel ülünk ma egy asztalhoz. Remélem, jó lesz a délután és a kora este – mert végső soron ezek a pillanatok adnak értelmet annak, hogy újra és újra összehozzuk a régi osztálytársakat.