Jane Austen: Lady Susan

 

Jane Austen: Lady Susan – Egy elbűvölő asszony, aki mindenkit a saját akarata szerint mozgatna

 

Szerelem, számítás, társadalmi elvárások és gondosan megfogalmazott levelek egy olyan történetben, amelynek főszereplője nem feltétlenül szerethető, mégis nehéz figyelmen kívül hagyni különleges személyiségét.

 

Vannak olyan könyvek, amelyek már az első néhány oldalon magukkal ragadnak bennünket, és olyan mély érzelmeket váltanak ki belőlünk, hogy az olvasás befejezése után még hosszú ideig gondolkodunk a szereplők sorsán, döntésein és a történet tanulságain. Ugyanakkor léteznek olyan olvasmányok is, amelyek nem feltétlenül hagynak bennünk maradandó érzelmi nyomot, mégis kellemes kikapcsolódást jelentenek, és lehetőséget adnak arra, hogy néhány órára egy egészen más világba csöppenjünk.

Számomra Jane Austen Lady Susan című műve inkább az utóbbi kategóriába tartozik, hiszen egy rövid, könnyen elolvasható, érdekes történettel találkoztam, amely ugyan nem váltott ki belőlem különösebben nagy érzelmeket, mégis örülök annak, hogy megismerhettem az írónő egyik kevésbé ismert alkotását.

A könyv terjedelme miatt akár egyetlen délután alatt is elolvasható, ami különösen vonzó lehet azok számára, akik szeretnének egy klasszikus irodalmi művet kézbe venni, de éppen nincs idejük vagy lehetőségük egy több száz oldalas regényben elmélyülni. Én kifejezetten szeretem azokat az olvasmányokat is, amelyek rövidebb idő alatt nyújtanak teljes történetet, mert néha egy sűrű hétköznap vagy egy fárasztó időszak után éppen egy ilyen könyv jelentheti a legkellemesebb kikapcsolódást.

Jane Austen neve természetesen elsősorban olyan világhírű regényekkel kapcsolódik össze, mint a Büszkeség és balítélet, az Értelem és érzelem vagy az Emma, amelyekben a szerelem, a társadalmi elvárások, a családi kapcsolatok és a házasság kérdései különösen fontos szerepet kapnak. Az írónő műveiben azonban a romantikus történetszálak mellett mindig jelen van a társadalom finom, sokszor ironikus kritikája is, amelynek segítségével betekintést nyerhetünk a korabeli angol úri társaság életébe.

A Lady Susan ebből a szempontból különleges helyet foglal el Austen életművében, hiszen a történet középpontjában nem egy olyan fiatal nő áll, akinek elsősorban a szerelem és a boldog házasság megtalálása jelenti a legfontosabb kihívást, hanem egy már tapasztalt, özvegy asszony, aki pontosan tudja, hogyan használhatja fel szépségét, intelligenciáját és társasági kapcsolatait saját céljai elérésére.

A mű feltehetően az 1790-es évek közepén született, amikor Jane Austen még fiatal volt, és csak jóval később, az írónő halála után, 1871-ben jelent meg nyomtatásban. Ez a körülmény számomra azért is érdekes, mert a történetben már jól felismerhető az a szellemes, ironikus hangvétel, amely később Austen legismertebb regényeinek is egyik meghatározó sajátosságává vált.

A történet főszereplője Lady Susan Vernon, egy körülbelül harmincöt éves, gyönyörű és frissen megözvegyült asszony, aki a társasági életben rendkívül ügyesen mozog, és pontosan tisztában van azzal, milyen hatást képes gyakorolni a környezetében élő férfiakra. Lady Susan azonban korántsem az a visszafogott, gyászoló özvegy, akit a korabeli társadalmi elvárások alapján elképzelhetnénk, hiszen sokkal inkább saját érdekei, vágyai és tervei foglalkoztatják, mint az, hogy mások mit gondolnak róla.

A nő személyisége már önmagában is érdekes kérdéseket vet fel, mert miközben bizonyos szempontból csodálhatjuk a határozottságát, az eszességét és azt, hogy nem hajlandó teljesen alárendelni magát a társadalmi elvárásoknak, a viselkedése sokszor kifejezetten ellenszenvessé válik. Lady Susan ugyanis nem egyszerűen a saját boldogulásáért küzd, hanem rendszeresen kihasználja mások jóhiszeműségét, manipulálja az érzelmeiket, és akkor sem riad vissza a hazugságtól, amikor ezzel a hozzá legközelebb álló embereknek okoz fájdalmat.

Számomra éppen ez a kettősség teszi különlegessé a karakterét, hiszen az írónő nem próbál mindenáron szerethető főszereplőt teremteni, hanem egy olyan asszonyt mutat be, akinek intelligenciája és vonzereje mellett a hibái, az önzése és a számító természete is meghatározó szerepet kapnak.

Lady Susan a Vernon család vidéki otthonába érkezik, ahol sógora, Charles Vernon és annak felesége, Catherine fogadja, bár Catherine már korábban is fenntartásokkal viseltetett az asszony iránt. A történet során hamar kiderül, hogy ezek az aggodalmak nem teljesen alaptalanok, hiszen Lady Susan korábbi társasági kapcsolatai, flörtjei és viselkedése miatt több emberben is bizalmatlanságot ébresztett.

A nő azonban rendkívül ügyesen képes alkalmazkodni a különböző helyzetekhez, és pontosan tudja, hogy kinek mit kell mondania ahhoz, hogy a lehető legkedvezőbb benyomást keltse. Amikor szükségesnek látja, kedvesnek, megértőnek és ártatlannak mutatkozik, máskor pedig határozottan, sőt kíméletlenül próbálja érvényesíteni az akaratát, miközben a környezetében élők gyakran csak később ismerik fel valódi szándékait.

A történet egyik legfontosabb sajátossága, hogy a cselekmény szinte teljes egészében levelezés formájában bontakozik ki, így az eseményeket nem egy hagyományos, mindentudó elbeszélő segítségével ismerjük meg, hanem a szereplők egymásnak írt üzeneteiből. Ez a megoldás számomra kifejezetten érdekes volt, mert lehetőséget ad arra, hogy ugyanazokat az eseményeket több különböző nézőpontból lássuk, és közben megfigyelhessük, mennyire eltérően gondolkodnak egymásról a szereplők.

A levelekben gyakran egészen más arcát mutatja Lady Susan, mint a társasági életben, hiszen bizalmas barátnőjének, Alicia Johnsonnak sokkal őszintébben beszél a terveiről, a férfiakkal kapcsolatos elképzeléseiről és arról, hogyan szeretné irányítani a körülötte zajló eseményeket.

Ez a kettősség különösen jól érzékelteti a nő manipulatív természetét, hiszen miközben a külvilág felé igyekszik kedvező képet kialakítani magáról, a bizalmas levelezésből egy egészen más személyiség rajzolódik ki. Austen ezzel a megoldással rendkívül ügyesen mutatja meg, hogy a társasági életben elhangzó udvarias mondatok, kedves gesztusok és látszólag őszinte megnyilvánulások mögött sokszor egészen más szándékok húzódhatnak meg.

Úgy gondolom, hogy ez a jelenség egyáltalán nem kizárólag a tizennyolcadik század végének angol társadalmára volt jellemző, hiszen napjainkban is találkozhatunk olyan emberekkel, akik mások előtt egészen másként viselkednek, mint amikor a valódi gondolataikat és terveiket osztják meg valakivel. Éppen ezért Lady Susan személyisége bizonyos szempontból ma is ismerős lehet, még akkor is, ha a történet társadalmi környezete és a szereplők életmódja jelentősen különbözik a mai világtól.

A könyv egyik legfontosabb konfliktusa Lady Susan és lánya, Frederica kapcsolatából bontakozik ki, amely számomra talán az egész történet leginkább elgondolkodtató része volt. Frederica fiatal, félénk, bizonytalan lány, aki édesanyja mellett gyakran kiszolgáltatott helyzetbe kerül, hiszen Lady Susan nem elsősorban a gyermeke érzéseit és boldogságát tartja szem előtt, hanem azt, hogy a lány házassága miként szolgálhatná a saját érdekeit.

Az asszony szeretné Fredericát hozzáadni a jómódú Sir James Martinhoz, akinek vagyona és társadalmi helyzete kedvező lehetőséget jelentene, ugyanakkor a fiatal lány egyáltalán nem vágyik erre a kapcsolatra. Frederica számára a házasság nem egy boldog közös élet ígéretét hordozza, hanem inkább olyan kényszerű döntésnek tűnik, amelyben saját érzéseinek és véleményének alig jut szerep.

Édesanyaként különösen nehéz megértenem Lady Susan viselkedését, hiszen számomra a gyermeknevelés egyik legfontosabb része éppen az, hogy a gyermekeink biztonságban érezzék magukat mellettünk, és tudják, hogy a szeretetünk nem attól függ, mennyire képesek megfelelni az elvárásainknak. Természetesen a történet egy egészen más korszakban játszódik, amikor a házasság társadalmi és anyagi jelentősége jóval nagyobb volt, mégis úgy gondolom, hogy a szülői szeretet és a gyermek érdekeinek figyelembevétele olyan kérdés, amely a történelmi különbségeken túl is elgondolkodtató.

Lady Susan és Frederica kapcsolatában különösen fájdalmasnak érzem, hogy a fiatal lány nem találja meg édesanyjában azt az érzelmi biztonságot és támogatást, amelyre szüksége lenne, miközben a nő láthatóan sokkal nagyobb figyelmet fordít saját társasági sikereire és személyes terveire.

A történet ezen a ponton számomra már nem csupán egy ravasz, kacér özvegy mesterkedéseiről szól, hanem arról is, milyen következményei lehetnek annak, amikor egy szülő a saját érdekeit következetesen a gyermeke szükségletei elé helyezi.

Frederica személyisége ugyanakkor érdekes ellenpontja édesanyjáénak, hiszen míg Lady Susan magabiztosan, sokszor gátlástalanul igyekszik irányítani a környezetét, addig a fiatal lány visszahúzódó, érzékeny és bizonytalan természetű. Ez az ellentét még hangsúlyosabbá teszi a két nő közötti kapcsolat problémáit, és arra is ráirányítja a figyelmet, hogy ugyanabban a családban mennyire különböző személyiségek élhetnek egymás mellett.

A történet másik fontos szereplője Reginald De Courcy, Catherine Vernon öccse, aki kezdetben maga is hallott Lady Susan kétes hírnevéről, ám a nő személyes varázsának hatására fokozatosan megváltozik a véleménye. Lady Susan rendkívül ügyesen használja ki Reginald érdeklődését, és szinte észrevétlenül éri el, hogy a fiatalember egyre kedvezőbb színben lássa őt, miközben mások figyelmeztetéseit egyre kevésbé veszi komolyan.

Ez a kapcsolat különösen jól bemutatja, mennyire könnyen befolyásolhatja az ember ítélőképességét a vonzalom, hiszen amikor valakit elbűvöl egy másik személy, sokszor hajlamos figyelmen kívül hagyni azokat a jeleket, amelyek egyébként óvatosságra intenék.

Austen ebben a történetszálban is finom iróniával mutatja be az emberi gyengeségeket, és azt, hogy a társadalmi műveltség, az intelligencia vagy a jó neveltetés önmagában még nem jelenti azt, hogy valaki minden helyzetben képes helyesen megítélni mások szándékait.

Lady Susan barátnője, Alicia Johnson szintén érdekes szereplő, hiszen a közöttük zajló levelezés segítségével még közelebb kerülhetünk a főszereplő gondolkodásához. Alicia nem egyszerűen meghallgatja Lady Susan történeteit, hanem sok esetben megértéssel, sőt bizonyos mértékű elismeréssel fogadja a nő mesterkedéseit, így a leveleikből egy olyan bizalmas kapcsolat bontakozik ki, amelyben a társadalmi erkölcs szabályai egészen más megvilágításba kerülnek.

A történet olvasása közben többször is elgondolkodtam azon, hogy vajon Lady Susan mennyire tekinthető a saját korának áldozatának, és mennyiben felelős azokért a helyzetekért, amelyeket maga idéz elő. A korabeli társadalomban egy nő anyagi biztonsága gyakran szorosan összekapcsolódott a házasságával, ezért egy özvegy asszony számára valóban fontos kérdés lehetett, hogyan teremthet megfelelő egzisztenciát saját maga és családja számára.

Ebből a szempontból Lady Susan törekvései bizonyos mértékig érthetők, hiszen nem szeretne kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, és igyekszik kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyek a rendelkezésére állnak. Ugyanakkor számomra ez nem jelenti azt, hogy minden cselekedete elfogadható lenne, hiszen a saját boldogulásáért folytatott küzdelem nem adhat felmentést mások érzelmeinek tudatos kihasználására vagy a saját gyermeke akaratának semmibevételére.

Éppen ezért tartom Lady Susant érdekes, ugyanakkor nehezen szerethető főszereplőnek, hiszen személyiségében egyszerre van jelen az önállóság iránti vágy, a társadalmi ügyesség, az intelligencia és az a fajta önzés, amely miatt az olvasó sokszor inkább a környezetében élőkért aggódik, mint érte magáért.

Jane Austen művének egyik legnagyobb erőssége szerintem az, hogy ilyen rövid terjedelemben is képes összetett emberi viszonyokat bemutatni, miközben a szereplők közötti konfliktusokat nem hosszadalmas leírásokkal, hanem levelek, megjegyzések és egymásnak ellentmondó vélemények segítségével érzékelteti.

A levélregény formája ugyanakkor bizonyos szempontból távolságot is teremthet az olvasó és a szereplők között, hiszen a cselekményt nem közvetlenül követjük végig, hanem utólag, az egyes szereplők beszámolóiból ismerjük meg. Elképzelhetőnek tartom, hogy részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy a történet nem váltott ki belőlem olyan mély érzelmeket, mint más, részletesebben kidolgozott regények.

Bár érdekesnek találtam Lady Susan mesterkedéseit, és kíváncsi voltam arra, hogyan alakulnak a szereplők közötti kapcsolatok, mégsem éreztem azt, hogy különösebben erős érzelmi kötődés alakult volna ki bennem bármelyik szereplő iránt. A történetet inkább kívülálló szemlélőként követtem, miközben a főszereplő viselkedése és a társadalmi helyzetek iróniája kötötte le a figyelmemet.

Úgy gondolom, hogy ezzel önmagában nincs semmi probléma, hiszen nem minden könyvnek kell megrendítenie vagy hosszú időre megváltoztatnia az olvasó gondolkodását ahhoz, hogy kellemes élményt nyújtson. Vannak olyan művek, amelyek elsősorban a hangulatukkal, a szellemességükkel vagy a különleges elbeszélésmódjukkal válnak érdekessé, és számomra a Lady Susan inkább ilyen olvasmány volt.

A kötet különlegességét tovább növeli, hogy a Lady Susan mellett Jane Austen egyik ifjúkori írását, a Női levelek című művet is tartalmazza, amely szintén a levelezés segítségével mutat be különböző élethelyzeteket és női sorsokat.

Ebben az írásban olyan szereplőkkel találkozhatunk, akiknek életét a társasági elvárások, a szerelem, a házasság és az anyagi helyzetükből fakadó lehetőségek határozzák meg. Megjelenik az aggódó édesanya, aki szeretné megfelelően bevezetni lányait a társasági életbe, a szerelmi csalódással küzdő fiatal nő, valamint az a helyzet is, amikor egy jómódú hölgy iránt egy vagyontalan fiatalember érdeklődik.

Ezek a rövid életképek számomra azért érdekesek, mert jól érzékeltetik, hogy Jane Austen már fiatalon is foglalkozott azokkal a kérdésekkel, amelyek későbbi regényeiben is meghatározó szerepet kaptak. A társadalmi különbségek, a házasság anyagi vonatkozásai, a nőkkel szembeni elvárások és az emberi kapcsolatokban megjelenő félreértések mind olyan témák, amelyek az írónő munkásságának fontos részét képezik.

A Női levelek jelenléte ezért kellemes kiegészítése a kötetnek, hiszen lehetőséget ad arra, hogy ne csupán egyetlen történeten keresztül ismerkedjünk Austen korai írói világával, hanem több rövidebb élethelyzetben is felismerjük jellegzetes megfigyeléseit.

A könyv kapcsán számomra különösen érdekes volt az is, hogy a levélírás milyen fontos szerepet töltött be a korabeli emberek életében, hiszen a személyes kapcsolatok fenntartásának, az érzelmek kifejezésének és az információk továbbadásának egyik legfontosabb eszköze volt. Ma már természetesnek tekintjük, hogy néhány másodperc alatt üzenetet küldhetünk bárkinek, a történet szereplői azonban levelek segítségével tartották a kapcsolatot egymással, és sokszor hosszabb idő telt el egy-egy fontos információ megérkezéséig.

Egy ilyen levél nem csupán egyszerű üzenet volt, hanem a személyes gondolatok, érzések és társadalmi kapcsolatok fontos dokumentuma is, amelynek megfogalmazására az emberek gyakran különös figyelmet fordítottak.

Austen történetében azonban a levelek nem mindig az őszinteséget szolgálják, hiszen Lady Susan pontosan tudja, hogyan használhatja fel az írott szavakat saját érdekei érvényesítésére. Ez a megoldás számomra különösen találó, mert arra emlékeztet, hogy a kommunikáció eszközei önmagukban nem garantálják az igazságot, és egy gondosan megfogalmazott levél mögött éppen úgy rejtőzhet manipuláció, mint egy személyes beszélgetésben.

A Lady Susan kulturális utóélete szintén érdekes, hiszen a műből 2016-ban Love & Friendship, magyarul Szerelem és barátság címmel filmadaptáció készült, amelyben Kate Beckinsale alakítja a főszereplőt. A kosztümös filmvígjáték lehetőséget ad arra, hogy a történetet egy másik művészeti formában is megismerjük, és különösen érdekes lehet azok számára, akik kíváncsiak arra, hogyan jeleníthető meg a levelekben kibontakozó irónia és a szereplők közötti feszültség a filmvásznon.

A könyv olvasása után számomra leginkább az a kérdés maradt meg, hogy vajon Lady Susan mennyire tekinthető erős, önálló nőnek, és hol húzódik a határ az önérvényesítés és mások tudatos kihasználása között. Úgy gondolom, hogy az embernek természetesen joga van a saját boldogságáért és biztonságáért küzdeni, ugyanakkor az önállóság és a határozottság nem jelentheti azt, hogy mások érzéseit vagy érdekeit következmények nélkül figyelmen kívül hagyhatjuk.

Lady Susan személyisége éppen azért érdekes, mert ezt a határt újra és újra átlépi, miközben a társasági ügyességének köszönhetően sokáig képes fenntartani a róla kialakított kedvező képet.

A könyvet elsősorban azoknak ajánlanám, akik szeretik Jane Austen műveit, érdeklődnek a klasszikus angol irodalom iránt, és szívesen olvasnak olyan történeteket, amelyekben a romantika mellett a társadalmi szatíra és az emberi jellemek bemutatása is fontos szerepet kap.

Ugyanakkor azok számára is kellemes választás lehet, akik egy rövid, néhány óra alatt elolvasható klasszikust keresnek, és nem feltétlenül egy nagy érzelmi megrázkódtatást okozó történetre vágynak, hanem inkább egy szellemes, kissé csípős hangvételű, különleges formában megírt művet szeretnének megismerni.

Aki azonban Jane Austen legismertebb regényeinek romantikus hangulatát, részletesen kidolgozott szerelmi történeteit és könnyebben megszerethető hősnőit keresi, annak érdemes felkészülnie arra, hogy a Lady Susan egészen más élményt nyújthat.

Számomra ez a könyv nem tartozik azok közé az olvasmányok közé, amelyeknek minden szereplőjére és fordulatára hosszú évekkel később is élénken emlékezni fogok, ugyanakkor kellemes délutáni kikapcsolódást jelentett, és örülök annak, hogy Jane Austen életművének egy kevésbé ismert oldalát is megismerhettem.

 

A Lady Susan legnagyobb érdekességét számomra nem a romantikus történet vagy az érzelmi mélység jelenti, hanem az a különleges női főszereplő, aki intelligenciájával, vonzerejével és manipulatív természetével képes szinte mindenkit megmozgatni maga körül, miközben a saját érdekeit következetesen mások érzései elé helyezi.

 

Úgy gondolom, hogy az írónő ebben a rövid művében is nagyon pontosan mutatja be az emberi természet bizonyos gyengeségeit, a társadalmi látszat fontosságát és azt, hogy a kedvesség vagy a kifogástalan modor mögött nem feltétlenül őszinte szándékok húzódnak meg.

A történet ugyan nem váltott ki belőlem különösebben erős érzelmeket, mégis érdekes olvasmány volt, amelynek segítségével egy kis időre betekintést nyerhettem a korabeli angol úri társaság világába, és megismerhettem egy olyan asszonyt, aki talán nem tartozik az irodalom legszerethetőbb hősnői közé, de a személyisége mindenképpen figyelemre méltó.

 

Jane Austen Lady Susan című műve számomra annak a bizonyítéka, hogy egy rövid történet is képes érdekes emberi jellemeket és társadalmi viszonyokat bemutatni, még akkor is, ha az olvasás végén nem feltétlenül érezzük azt, hogy egy életre szóló könyvélménnyel gazdagodtunk.

 

És talán éppen ez a legfontosabb gondolat, amellyel lezárnám ezt a könyvértékelést, hiszen az olvasás öröme nem kizárólag a nagy érzelmekben vagy a felejthetetlen történetekben rejlik, hanem abban is, hogy minden könyv egy újabb lehetőséget ad más emberek gondolatainak, döntéseinek és életének megismerésére.

Számomra a Lady Susan egy kellemes, rövid, szellemes és kissé különc olvasmány marad, amelyet elsősorban azoknak ajánlok, akik szeretnének egy kevésbé ismert Jane Austen-művel megismerkedni, és kíváncsiak arra, hogyan mutatja be az írónő egy olyan nő történetét, aki a társasági élet szabályait nem feltétlenül betartani, hanem inkább a saját javára fordítani szeretné.

---