Sarah Crossan: A lány, akinek nyoma veszett

 

Vannak könyvek, amelyek nemcsak egy izgalmas történetet mesélnek el, hanem olyan kérdéseket is feltesznek, amelyek még jóval az utolsó oldal elolvasása után is velünk maradnak. Sarah Crossan A lány, akinek nyoma veszett című regénye pontosan ilyen. Egy feszült ifjúsági thriller, amely első pillantásra egy eltűnt lány rejtélyéről szól, valójában azonban sokkal többet mesél: a gyászról, a bizalom elvesztéséről, a hatalommal való visszaélésről és arról, hogy milyen könnyen elveszíthetjük a szabadságunkat azok kezében, akik elvileg a javunkat akarják.

A történet már az első oldalakon sokkolóan indul. Connie Rydert az éjszaka közepén idegenek rángatják ki az ágyából, és akarata ellenére elszállítják. Az olvasó ugyanúgy nem érti, mi történik, mint maga Connie. Először emberrablásnak tűnik az egész, de hamar kiderül az ennél is fájdalmasabb igazság: a lányt a saját édesapja és nevelőanyja küldette el egy szigorúan őrzött bentlakásos intézetbe, amely problémás tinédzserek „megjavítását” tűzte ki célul.

Ez a felismerés már önmagában is rendkívül megrázó. A regény egyik legerősebb érzelmi pillére éppen az a kérdés, hogyan élheti meg egy kamasz azt, hogy a saját szülei mondanak le róla. Connie nem bűnöző, nem erőszakos fiatal, hanem egy lány, aki még mindig édesanyja halálát próbálja feldolgozni, és képtelen elfogadni apja új kapcsolatát. A viselkedése valóban nehéz, de a történet folyamatosan arra készteti az olvasót, hogy feltegye a kérdést: vajon tényleg ez volt az egyetlen megoldás?

A Silver Lake Akadémia már első pillantásra nyugtalanító hely. Magas kerítések, szigorú szabályok, teljes elszigeteltség és egy olyan rendszer, amelynek egyetlen célja a feltétlen engedelmesség kikényszerítése. Connie azonban hamar rájön, hogy valami nincs rendben. Az ágy, amelyet megkap, korábban egy Belle nevű lányé volt, aki nyomtalanul eltűnt. A hivatalos magyarázat szerint megszökött, de Connie egyre kevésbé hisz ebben. Innentől kezdve a történet egyszerre válik túlélőtörténetté és nyomozássá.

Nagyon tetszett, hogy a szerző nemcsak a rejtélyre koncentrál, hanem arra is, hogyan működik egy elnyomó intézmény. A Silver Lake nem csupán egy thriller helyszíne, hanem egy olyan rendszer szimbóluma, ahol a szabályok fontosabbak az embereknél. A fiatalok fokozatosan elveszítik önállóságukat, döntési szabadságukat, sőt lassan saját identitásukat is. A könyv remekül mutatja be, milyen könnyen válhat a „nevelés” a kontroll és a manipuláció eszközévé.

A történet egyik legkülönlegesebb vonása a prózaverses forma. Korábban mindig kíváncsian, de némi fenntartással álltam ehhez a stílushoz, itt azonban tökéletesen működött. A rövid sorok, a kevés szó és a szellős tördelés elképesztően gyors olvasási élményt adnak, ugyanakkor minden mondatnak súlya van. Sarah Crossan néhány sorban is képes átadni azt a félelmet, kiszolgáltatottságot és reménytelenséget, amit Connie átél. Emiatt a könyv szinte letehetetlen, hiszen az ember újra és újra csak még egy oldalt szeretne elolvasni.

Connie karaktere szerintem nagyon hiteles. Nem tökéletes főszereplő, nem mindig kedves vagy könnyen szerethető. Dühös, makacs és sokszor bezárkózó, de pontosan ezek miatt éreztem valóságosnak. A gyász, az elárultság és a bizonytalanság teljesen érthetővé teszi a viselkedését. Jó volt látni, hogy a szerző nem próbál belőle idealizált hőst faragni, hanem hagyja hibázni, kételkedni és fejlődni.

A mellékszereplők is sokat hozzátesznek a történethez. Az intézet lakói mind saját történetet hordoznak, és fokozatosan derül ki, hogy nagyon sokan közülük valójában nem rossz gyerekek, hanem olyan fiatalok, akik valamilyen trauma vagy családi probléma miatt kerültek ide. Ez még erősebben kiemeli a könyv egyik legfontosabb mondanivalóját: nem minden viselkedési probléma oldható meg büntetéssel vagy szigorral.

A regény legerősebb témája számomra mégis a hatalommal való visszaélés volt. Sarah Crossan egy valós jelenségből indul ki: az Egyesült Államokban valóban léteznek olyan bentlakásos intézmények és viselkedésjavító programok, amelyek működését az elmúlt években komoly kritikák érték. Bár a Silver Lake fiktív helyszín, a történet könnyen hihetővé válik, és ettől különösen nyomasztó. Az olvasó folyamatosan azt érzi, hogy ez akár meg is történhetne.

A könyv ugyanakkor nem csupán thriller. Legalább ennyire szól a gyászról, a családi kapcsolatok sérülékenységéről, a bizalomról és arról, hogy milyen fontos meghallgatni a fiatalokat, mielőtt döntünk a sorsukról. Ezek a témák teszik igazán emlékezetessé a történetet.

Ha egyetlen apró kritikát kellene megfogalmaznom, az a befejezés tempója lenne. A könyv végén a cselekmény nagyon felgyorsul, és úgy éreztem, néhány kérdés még kapott volna egy kis plusz kibontást. A prózaverses forma miatt azonban valószínűleg tudatos döntés volt ez a tömörség.

Összességében A lány, akinek nyoma veszett egy rendkívül erős, feszült és elgondolkodtató ifjúsági thriller. Sarah Crossan ismét bebizonyította, hogy a kevés szó is lehet rendkívül hatásos. A prózaverses forma különleges olvasási élményt nyújt, miközben a történet fontos társadalmi kérdéseket feszeget anélkül, hogy elveszítené izgalmas thrillerjellegét.

Ha szereted a pszichológiai mélységű, komoly mondanivalóval rendelkező YA-regényeket, amelyek egyszerre szólnak a szabadságról, a családi kapcsolatokról és a túlélésről, akkor ezt a könyvet mindenképpen érdemes elolvasni. Nem könnyű történet, de éppen ezért marad sokáig az olvasó gondolataiban.

 

Köszönöm a lehetőséget a General Press Könyvkiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!