Veszprémi Szilveszter: Vijjogók

 

Veszprémi Szilveszter: Vijjogók – Hangok a hallgatás mögül

Vannak verseskötetek, amelyek szépen megfogalmazott gondolatokat kínálnak, és vannak olyanok, amelyek szinte belénk markolnak. Veszprémi Szilveszter Vijjogók című bemutatkozó kötete számomra az utóbbi kategóriába tartozik. Nem könnyű olvasmány, nem is akar az lenni. Inkább olyan könyv, amely arra kér bennünket, hogy figyeljünk. Figyeljünk a hangokra, a történetekre és azokra a fájdalmakra, amelyeket túl sokáig hagytunk néma csendben maradni.

A kötet középpontjában a cigány identitás, a családi emlékezet és a generációkon át öröklődő sebek állnak. Ezek azonban nem egyszerű témák vagy motívumok a versekben, hanem a lírai világ alapjai. A kötet beszélője nem kívülről szemléli ezt a világot, hanem annak részeként szólal meg. Éppen ezért a versek különös hitelességgel és erővel hatnak.

Olvasás közben az volt az érzésem, mintha egy olyan történetfolyam részese lennék, amely jóval régebben kezdődött, mint maga a könyv. A versekből előlépnek az ősök, az anyák és apák alakjai, a közösség emlékei és a múlt árnyai. Nem mindig teljes történeteket kapunk, inkább töredékeket, villanásokat, hangokat. Ezekből a darabokból azonban fokozatosan összeáll egy egész világ.

A Vijjogók egyik legkülönlegesebb sajátossága a nyelve. A versek ismétlésekre, ritmusokra, ráolvasásszerű fordulatokra épülnek. Sokszor olyan érzés olvasni őket, mintha egy ősi szertartás részesei lennénk. A szavak nem csupán jelentést hordoznak, hanem hangzást, lüktetést és emlékezetet is. Ebben a világban a nyelv nem egyszerű kommunikációs eszköz, hanem élő anyag.

Különösen erősen jelenik meg a kötetben az otthon és az elvágyódás kettőssége. A közösség egyszerre jelent védelmet és korlátot. A gyökerek megtartanak, ugyanakkor néha meg is kötnek. Ez a feszültség végig ott húzódik a versek mélyén, és talán ez adja a kötet egyik legfontosabb kérdését: hogyan lehet egyszerre hűnek maradni a múltunkhoz és mégis saját utat találni?

A családi alakok különösen hangsúlyos szerepet kapnak. Az anya, az apa és az ősök nem pusztán személyek, hanem emlékezeti pontok, amelyek köré egész történetek szerveződnek. A kötetben a család nem idilli menedék, hanem olyan tér, ahol a szeretet, a hiány, a veszteség és a remény egyszerre van jelen.

A versek hangulata sokszor sötét, helyenként szinte apokaliptikus. Mégsem éreztem reménytelennek ezt a világot. A kötet mélyén ugyanis folyamatosan ott munkál valami elemi életigenlés. A tűz, a test, a vágy és az emlékezés motívumai azt sugallják, hogy a hiányok és veszteségek ellenére az élet továbbra is jelen van.

Nagyon tetszett, hogy a kötet nem akar együttérzést kicsikarni az olvasóból. Nem magyaráz és nem tanít. Ehelyett megmutat. Teret ad azoknak a hangoknak, amelyek sokszor nem jutnak szóhoz a nyilvánosságban. A versek nem válaszokat kínálnak, hanem lehetőséget arra, hogy meghalljuk azt, amit korábban talán nem akartunk meghallani.

A mindössze nyolcvan oldalas kötet meglepően sűrű olvasmány. Nem az a könyv, amelyet egy ültő helyben végigrohan az ember. Sokkal inkább olyan, amelyhez érdemes visszatérni, újraolvasni egy-egy verset, hagyni, hogy a sorok lassan dolgozzanak bennünk.

A Vijjogók számomra elsősorban az emlékezés könyve volt. Egy olyan kötet, amely a nyelv segítségével próbálja visszahozni mindazt, ami elveszni látszik: történeteket, hangokat, arcokat és érzéseket. Olyan bemutatkozás, amely nemcsak figyelmet érdemel, hanem hosszú ideig velünk is marad.

Ha szereted a sűrű, erőteljes kortárs lírát, amely egyszerre személyes és közösségi tapasztalatokat szólaltat meg, akkor érdemes kézbe venned Veszprémi Szilveszter első verseskötetét.

A Vijjogók különleges hangú, erőteljes bemutatkozó kötet, amely a közösségi emlékezet, az identitás és a generációs tapasztalatok kérdéseit vizsgálja. Nem könnyű olvasmány, de annál emlékezetesebb.

 

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!