Ljuba Jakimcsuk: Donbaszi sárgabarackok

 

Ljuba Jakimcsuk: Donbaszi sárgabarackok – amikor a nyelv is széthullik

– amikor a szavak sem bírják el a valóságot

 

Vannak könyvek, amelyek nem egyszerűen történetet mesélnek, hanem valóságot közvetítenek – nyersen, őszintén, néha szinte elviselhetetlenül közelről. Ljuba Jakimcsuk Donbaszi sárgabarackok című kötete számomra pontosan ilyen olvasmány volt.

Ez a könyv nem kényelmes. Nem simogat, nem ad megnyugtató válaszokat. Inkább szembesít. Azzal, hogy milyen az, amikor egy világ – szó szerint és átvitt értelemben is – darabokra hullik.

A kötet a donbaszi háború tapasztalatából születik, de nem klasszikus értelemben vett „háborús versek”. Sokkal inkább egy belső napló, egy nyelvi kísérlet, egy kapaszkodó keresése egy olyan helyzetben, ahol minden megszokott forma értelmét veszti.

Ami igazán különlegessé teszi ezt a könyvet, az a nyelvhez való viszonya. A versekben a szavak nem stabil egységek. Szétesnek, elcsúsznak, darabokra hullanak. Városnevek törnek meg szótagokra, mondatok akadnak el félúton. Mintha maga a nyelv sem bírná el azt, amit közvetítenie kell.

És talán ez az egyik legerősebb felismerés olvasás közben: hogy vannak helyzetek, amikor már a szavak sem elegendőek. Amikor a nyelv is sérül. Amikor a kimondhatatlan valahogy mégis utat keres – töredezetten, dadogva, de őszintén.

A címben szereplő sárgabarack különös ellentétet teremt. Valami puha, édes, otthonos kép – egy olyan világ emléke, amely már nincs. És mellette ott a valóság: a bányák, a gyárkémények, a harckocsik. Ez a kontraszt végig ott húzódik a kötetben, és ettől válik még fájdalmasabbá minden sor.

A versek hangvétele egyszerre játékos és megrázó. Néha ironikus, néha szinte gyermeki egyszerűségű – aztán hirtelen olyan erővel csapnak le, hogy az olvasó csak megáll egy pillanatra. Nem azért, mert nem érti, hanem mert érzi.

Különösen erős volt számomra az a személyesség, ami átszövi a kötetet. Nem egy távoli konfliktusról olvasunk, hanem egy olyan ember hangját halljuk, aki benne él ebben a valóságban. Aki nem kívülről figyel, hanem belülről próbálja megérteni és túlélni.

Ez a könyv nem a „szép” költészet kategóriája. Nem a klasszikus értelemben vett esztétikai élményt adja. Inkább valami sokkal fontosabbat: jelenlétet. Figyelmet. Empátiát.

A Donbaszi sárgabarackok azoknak szól, akik nem félnek attól, hogy egy könyv kényelmetlen kérdéseket tesz fel. Akik nyitottak arra, hogy a költészet ne csak szépséget, hanem igazságot is közvetítsen.

Ez nem egy könnyű olvasmány.
De talán pont ezért ennyire fontos. 💛

---

 

 

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!