Tasmina Perry – amikor a csillogás mögött mindig lapul egy titok

 

Van valami különösen jó abban, amikor egy szerző már néhány könyv után úgy marad velünk, hogy rögtön keresni kezdjük, mit olvashatnánk tőle legközelebb. Nem egyszerűen arról van szó, hogy tetszett egy történet, hanem arról az érzésről, hogy ebből a világból még kérek. Nálam Tasmina Perry pontosan ilyen szerző lett.

Még messze nem olvastam el minden könyvét, tulajdonképpen csak most kezdem igazán felfedezni az életművét, de a második elolvasott regénye után már biztosan tudom, hogy szeretnék még több történetet megismerni tőle. Nagyon tetszik a stílusa, főleg az, ahogyan a könnyedebb, szórakoztató történeteket romantikával, családi titkokkal, intrikákkal és bűnügyekkel keveri. Olvasás közben egyszerre lehet kikapcsolódni és közben végig kíváncsinak maradni arra, mi lesz a következő fordulat.

Amikor szerettem volna egy kicsit jobban utánanézni Tasmina Perrynek, meglepődtem, hogy magyarul viszonylag kevés részletes információt találtam róla. Pedig egy olyan írónőről van szó, akinek könyvei világszerte népszerűek, több országban megjelentek, és Magyarországon is jó néhány regényét olvashatjuk. Az egyik könyvének fülszövegében azonban találtam róla néhány sort:

„Tasmina Perry a legsikeresebb női magazinok szerzőjeként kezdte írói pályafutását. Mára világszerte milliók által olvasott bestsellerek írója, akinek regényei új színt hoztak az igényes női irodalomba.”

Ez a rövid bemutatás jól megfogja a lényeget, de közben az életútja ennél sokkal érdekesebb.

Tasmina Perry brit regényíró, újságíró és egykori lapszerkesztő. Érdekes módon eredetileg egyáltalán nem az irodalmi pályán indult el, hanem jogászként végzett, majd egy kereskedelmi ügyvédi irodában kezdett dolgozni. Hamar rájött azonban, hogy a jog világa nem az a közeg, ahol hosszú távon igazán jól érzi magát. Sokkal inkább vonzotta az újságírás, az írás és a magazinok lendületes, változatos világa.

Karrierjében nagy fordulatot jelentett, amikor megnyert egy magazinos versenyt. Nem sokkal később hátat fordított a jogi pályának, és újságíróként kezdett dolgozni. Több ismert nemzetközi magazinhoz is kötődött, köztük az Elle, a Glamour, a Marie Claire és az InStyle világához. Munkája során hírességekkel is készített interjúkat, miközben testközelből láthatta a divat, az utazás, a luxus és a társasági élet közegét.

Ha az ember olvassa a regényeit, valahogy egyáltalán nem meglepő ez a háttér.

Perry könyveinek egyik legnagyobb vonzereje számomra éppen a helyszínekben és a hangulatban rejlik. Elegáns villák, luxusjachtok, egzotikus utazások, előkelő éttermek, fényűző partik, divatos nagyvárosok, gazdag és befolyásos emberek jelennek meg a történeteiben. Szinte minden adott ahhoz, hogy az olvasó pár órára kiszakadjon a hétköznapokból, és egy teljesen más világba csöppenjen.

Csakhogy Perry könyvei nem állnak meg a csillogásnál.

Sőt, talán éppen az a legizgalmasabb bennük, hogy a gyönyörű felszín alatt szinte mindig ott rejtőzik valami sötétebb.

Egy régi családi titok. Egy hazugság. Egy árulás. Féltékenység. Bosszú. Hatalmi játszma. Eltűnés vagy akár gyilkosság.

Ezért is nehéz Tasmina Perry regényeit egyszerűen romantikus vagy könnyed női regényekként meghatározni. A szerelem, a kapcsolatok és a családi drámák fontos részei a történeteknek, de ugyanilyen erősen jelen van bennük a krimi és a thriller hatása is. Nekem éppen ez a keverék az egyik legnagyobb erősségük: tudnak könnyed kikapcsolódást adni úgy, hogy közben végig fenntartják az érdeklődést.

Első regénye, a Daddy's Girls 2006-ban jelent meg. A magyar olvasók Apuci lányai címen ismerhetik. A történetet az írónő állítólag a nászútján kezdte el írni, és nem sokkal kisfia születése előtt fejezte be. A könyv nagy sikert aratott, és Perry pályája innen gyorsan felfelé ívelt. Azóta több mint húsz regényt írt, könyvei világszerte több mint kétmillió példányban keltek el, és számos nyelvre lefordították őket.

Magyarul is meglepően sok kötete jelent meg. Az Apuci lányai mellett olvashatjuk többek között az Örökösnők, a Divatdiktátorok, az Eredendő bűn, a Viszlát, mennyország!, a Sztárok ügyvédje, a Ház medencével, A legutolsó csók, A lánykérés, a Ház a Naplemente-tónál, a Szinglik asztala és a Hét éjszaka Párizsban című regényeit is.

Már ezeket a címeket végigolvasva is az az érzés, hogy bőven van még mit felfedezni tőle. És ez szerintem az egyik legjobb része annak, amikor új szerzőre találunk. Nem egyetlen történet marad utánunk, hanem ott van előttünk egy egész életmű, tele ismeretlen szereplőkkel, titkokkal, helyszínekkel és fordulatokkal.

Különösen érdekes számomra a Lara Stone-sorozat, amely még hangsúlyosabban épít a krimire és a nyomozásra. Lara Stone oknyomozó újságíró, aki a gazdagok és befolyásosak világának sötét titkait kutatja. A magyarul megjelent kötetek között ott találjuk A jachtparti, Az utolsó vacsora és a Patinás egyetem című regényeket.

Már maga Lara karaktere is nagyon jól illeszkedik Perry világához. Intelligens, kíváncsi, elszánt nő, aki nem egyszerűen szemléli az eseményeket, hanem utána akar járni annak, mi történt valójában. Közben természetesen megmarad az a jellegzetes Perry-hangulat is, amelyben a gazdagság és a kifinomultság szinte mindig valamilyen veszéllyel vagy titokkal társul.

A jachtparti esetében például már maga a környezet is ezt sugallja. Egy luxusjacht, Monte-Carlo, gazdag és hatalmas emberek világa – és mindezek mögött egy haláleset és egy nyomozás. Az utolsó vacsora egy különleges, exkluzív éttermi eseménnyel indul, amely hamar egészen más irányt vesz, míg a Patinás egyetem egy elit oktatási intézmény zárt világába kalauzol bennünket.

Ezek a helyszínek azért működnek olyan jól, mert Perry nemcsak háttérként használja őket. A történeteiben gyakran az az érzésünk, hogy minél tökéletesebbnek látszik egy hely, egy család vagy egy élet, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy a felszín alatt valami nincs rendben.

Az írónő sokoldalúságát mutatja az is, hogy nemcsak Tasmina Perry néven publikál. J. L. Butler álnéven sötétebb hangulatú pszichológiai thrillereket is ír. Ez azért is érdekes, mert Perry saját nevén megjelent könyveiben is jól érezhető a thriller iránti vonzalma. Lehet, hogy az egyik történetben több a romantika, a másikban több a családi dráma vagy a bűnügyi szál, de a feszültség valamilyen formában szinte mindig jelen van.

Talán ez az egyik legfontosabb oka annak is, hogy ennyire megszerettem a stílusát.

Szeretem azokat a könyveket, amelyek könnyen olvashatók és valódi kikapcsolódást jelentenek, ugyanakkor nem érzem azt közben, hogy semmi sem történik bennük. Jó néha képzeletben elutazni Párizsba, a francia Riviérára vagy egy fényűző villába. Jó néhány órára belecsöppenni egy olyan világba, amely távol áll a hétköznapi élettől. De ehhez nekem kell egy erős történet is.

Perrynél pedig ezt megkapom.

Mindig van valamilyen titok, amely fokozatosan kerül felszínre. Mindig van valaki, akiről kiderülhet, hogy nem pontosan az, akinek első pillantásra látszik. A szereplők múltjában gyakran lapul valami, amit sokáig próbáltak elrejteni, és ezek a titkok előbb-utóbb óhatatlanul hatással lesznek a jelenre.

A női szereplőit is szeretem. Sokszor erős, intelligens, önálló karakterek, akik nem csupán elszenvedői az eseményeknek. Döntéseket hoznak, keresik a válaszokat, hibáznak, újrakezdik, és közben próbálják megtalálni a saját helyüket egy sokszor kemény világban.

Az is tetszik, hogy Perry regényeiben a luxus nem feltétlenül jelent boldogságot. Sőt, sokszor éppen ezek a történetek mutatják meg a legjobban, hogy a pénz, a siker és a társadalmi státusz önmagában semmit sem old meg. A gyönyörű házak falai között ugyanúgy ott vannak a félelmek, az irigység, a csalódások és a fájdalmak.

A magyar olvasók körében különösen kedvelt Perry-regények közé tartozik például az Örökösnők és az Eredendő bűn is. Mindig érdekes látni, mely könyveket szerették leginkább más olvasók, még akkor is, ha egy értékelés természetesen soha nem dönti el előre, hogy nekünk is ugyanaz lesz-e a kedvencünk. Sokszor éppen az a szép az olvasásban, hogy ugyanaz a történet mindenkinek egészen mást jelenthet.

Tasmina Perryvel kapcsolatban én még egy hosszú út elején járok. Két könyv természetesen kevés ahhoz, hogy az egész életművéről véleményt mondjak. Még nem tudom, melyik regénye lesz majd az abszolút kedvencem, melyik történet marad meg bennem a legtovább, és lesz-e olyan könyve, amely esetleg kevésbé talál majd el.

Egy dolgot azonban már most biztosan tudok.

Tasmina Perry felkerült azoknak a szerzőknek a listájára, akiktől szeretnék még olvasni.

Szeretném megismerni a régebbi regényeit, szeretnék végighaladni a Lara Stone-sorozaton, és kíváncsi vagyok azokra a történeteire is, amelyekről jelenleg még csak a címük alapján van elképzelésem.

Van valami különösen jó abban, amikor egy szerző első néhány könyve után nem az marad bennünk, hogy „ez jó volt”, hanem az, hogy „jöhet a következő”.

Nálam Tasmina Perry pontosan ilyen lett.

A könyvei egyszerre nyújtanak menekülést a hétköznapokból és izgalmas történeteket. Elrepítenek fényűző helyekre, megmutatják a gazdagok és híresek csillogó világát, majd lassan lehúzzák róla a tökéletesség álarcát. Mire pedig az ember igazán belefeledkezik a gyönyörű díszletekbe, rendszerint már ki is derül, hogy a felszín alatt jóval több minden történik, mint amire elsőre számítottunk.

Azt hiszem, számomra ez Tasmina Perry történeteinek igazi varázsa.

A csillogás mögött mindig lapul egy titok.

Én pedig még nagyon sok ilyen titkot szeretnék felfedezni a könyveiben.

Az első találkozásom Tasmina Perryvel – Apuci lányai

Az én történetem Tasmina Perryvel valójában jóval régebben kezdődött, mint ahogy azt a mostani olvasmányaim alapján gondolni lehetne. Először 2007 nyarán találkoztam a nevével, méghozzá egy akkor megjelent JOY magazin lapjain. Nem kerestem tudatosan új könyvet, egyszerűen csak lapozgattam az újságot, amikor megakadt a szemem az Apuci lányai című regény ajánlóján.

Ennyi év távlatából már nem tudnám pontosan felidézni, melyik mondat vagy a történet melyik részlete fogott meg annyira. Arra az érzésre azonban a mai napig emlékszem: ezt a könyvet nekem mindenképpen el kell olvasnom.

Olyan nagy hatással volt rám az a néhány soros könyvajánló, hogy megfogadtam, egyszer biztosan elolvasom az Apuci lányait. Nem is kellett rá sokáig várni, mert még abban az évben megvettem a könyvet.

Aztán hazavittem, feltettem a polcra, és egy ideig csak nézegettem.

748 oldal.

Nem egy vékony, egy-két este alatt kiolvasható regény várt rám, hanem egy igazi féltégla. Akkor még egyáltalán nem voltam édesanya, mégis soknak tűnt az a közel nyolcszáz oldal. Valahogy úgy éreztem, hogy ehhez a könyvhöz idő kell. Nem lehet csak úgy belekapni, majd félretenni. Meg kell találni azt az időszakot, amikor igazán bele tudok merülni.

Így az Apuci lányai egy ideig türelmesen várakozott rám a könyvespolcon.

Aztán eljött a tavasz, és egy nap végre levettem a polcról.

Kinyitottam.

És onnantól nem volt megállás.

Az a 748 oldal, amely korábban olyan félelmetesen soknak tűnt, egyszer csak már egyáltalán nem számított. Beszippantott a történet, és minél tovább olvastam, annál inkább szerettem volna tudni, hogyan folytatódik.

A regény középpontjában egy gazdag üzletember halála áll, amelynek körülményeivel kapcsolatban hamar felmerül a gyanú, hogy valami nincs rendben. Négy lánya van, négy egészen különböző nő, eltérő személyiséggel, élethelyzettel és az apjukhoz fűződő kapcsolattal. Miközben próbálják feldolgozni a történteket, egyre több kérdés merül fel. Mi történt valójában? Milyen titkok maradtak utánuk? És mit kezdjenek mindazzal, ami apjuk halálával rájuk maradt?

Közben természetesen a saját életük sem áll meg. Kapcsolatok, szerelmek, konfliktusok, régi sérelmek, titkok és a hatalmas örökség kérdése fonódik össze a központi rejtéllyel.

És ekkor értettem meg, mi az, ami annyira megfog Tasmina Perry történeteiben.

Egyszerre éreztem úgy, hogy romantikus regényt, családi drámát és egy könnyed krimit olvasok.

Számomra ez a különleges műfaji keveredés tette igazán emlékezetessé az Apuci lányait. Perry elvisz bennünket a gazdagok és befolyásos emberek csillogó világába, de egy pillanatig sem akarja elhitetni velünk, hogy a pénz és a luxus automatikusan boldogságot jelent. A fényűző élet mögött ugyanúgy ott vannak a félelmek, az irigység, a csalódások, a megfelelési kényszer, a rivalizálás és a fájdalom.

A karakterek sem tökéletesek. Hibáznak, rossz döntéseket hoznak, szeretnek, csalódnak, titkolóznak és küzdenek. Ettől pedig számomra sokkal emberibbek lettek.

Vannak könyvek, amelyeknek évekkel később talán már nem tudjuk felidézni minden szereplőjét vagy minden egyes fordulatát, mégis pontosan emlékszünk arra, milyen érzés volt olvasni őket.

Nekem ilyen könyv az Apuci lányai.

Azóta rengeteg könyv megfordult a kezemben, de arra a mai napig emlékszem, hogy egy 2007 nyarán megjelent JOY magazin néhány sora indított el Tasmina Perry felé. Ha akkor nem akad meg a szemem azon az ajánlón, talán egészen máskor – vagy egyáltalán nem – találkozom az írónő könyveivel.

Az Apuci lányai pedig nemcsak egy emlékezetes olvasmány lett számomra. Ez volt az a regény, amellyel Tasmina Perry bekerült a kedvenc írónőim közé, méltó helyre Elizabeth Adler, Jodi Picoult, Danielle Steel és Fejős Éva mellé.

Talán ezért is különleges számomra, hogy ennyi év elteltével ismét Tasmina Perry könyvei felé fordultam. A mostani olvasmányaim tulajdonképpen visszavezettek ahhoz a régi könyves élményhez, amely egy magazin apró ajánlójával kezdődött.

2007 nyarán még csak annyit tudtam, hogy van egy könyv, amit egyszer mindenképpen szeretnék elolvasni.

Aztán megvettem.

Sokáig nézegettem a polcon azt a bizonyos 748 oldalt.

Végül kinyitottam.

És ezzel elkezdődött az én Tasmina Perry-történetem.