Danielle Steel: A cár balerinája

 

Danielle Steel: A cár balerinája – Egy élet, amelyről még a család sem tudott

Vannak történetek, amelyekben egyetlen régi tárgy elegendő ahhoz, hogy kinyíljon a múlt. Egy megsárgult fénykép, egy levél, egy ékszer vagy egy gondosan elrakott ruhadarab, amelyről évtizedekkel később derül ki, hogy sokkal többet őriz, mint puszta emlékeket. Danielle Steel A cár balerinája című regénye pontosan erre a gondolatra épül: vajon mennyire ismerjük valójában azokat az embereket, akik egész életünkben mellettünk voltak?

Egy zsineggel átkötött, barna papírba csomagolt dobozzal kezdődik minden. A dobozban egy pár szatén balettcipő, egy aranymedál és egy köteg régi levél lapul. Első pillantásra csupán egy idős asszony hagyatékának darabjai. Ám ahogy a levelek története lassan kibontakozik, kiderül, hogy a szeretett nagymama mögött egy egészen más nő élt: Danina Petroszkova, a cári Oroszország ünnepelt balerinája.

És talán éppen ez fogott meg leginkább ebben a könyvben.

Mert miközben egy romantikus, történelmi regényt olvasunk, óhatatlanul eszünkbe jutnak a saját nagyszüleink is. Azok az idős emberek, akiket mi már csak nagymamaként vagy nagypapaként ismertünk, egyszer ugyanolyan fiatalok voltak, mint mi. Szerelmesek lettek, álmodoztak, csalódtak, féltek, döntéseket hoztak. Lehettek olyan titkaik és történeteik, amelyekről soha nem beszéltek nekünk.

Danielle Steel regénye számomra ezért jóval több lett egy szerelmi történetnél.

 

A balett volt az egész világa

Danina még szinte gyerek, amikor az élete összefonódik a balettel. Tizenhét éves korára már ünnepelt táncos, a cári Oroszország egyik ragyogó csillaga, akit az uralkodói család is pártfogol.

Az ő világában minden a fegyelem körül forog.

Próbák. Előadások. Fájdalom. Tökéletesség.

A közönség természetesen csak a végeredményt látja: a könnyed mozdulatokat, a gyönyörű ruhákat, a kecsességet és a tapsvihart. A balerina azonban pontosan tudja, mennyi lemondás rejtőzik mindez mögött.

Danina számára a balett nem egyszerűen hivatás. A balett maga az élet.

És talán ezért olyan érdekes látni azt a pillanatot, amikor ebbe a szigorúan felépített világba egyszer csak belép valami, amit már nem lehet fegyelemmel irányítani.

A szerelem.

Danina megbetegszik, és ez a betegség kényszeríti először arra, hogy megálljon. A lány, aki egész addigi életében arra tanította a testét, hogy engedelmeskedjen, hirtelen kiszolgáltatottá válik. Ekkor találkozik egy férfival, aki nem az ünnepelt prímabalerinát látja benne, hanem egyszerűen a nőt.

És ettől kezdve Danina előtt két élet áll.

Az egyik az, amelyre egész gyermekkorában készült.

A másik pedig az, amelyre soha nem készülhetett fel.

 

Amikor a szerelem mindent átír

Danielle Steel regényeinek egyik visszatérő kérdése, hogy mit teszünk akkor, amikor az életünk egyszer csak egészen más irányt vesz, mint amit elterveztünk.

A cár balerinájában ez különösen erősen jelenik meg.

Danina számára a szerelem nem egyszerű romantikus beteljesülés. Sokkal inkább választás. Egy olyan érzés, amely megkérdőjelezi mindazt, amit addig önmagáról és a jövőjéről gondolt.

Mit választunk, ha az álmaink és a szerelmünk nem ugyanabba az irányba vezetnek?

Fel lehet-e adni azt, amiért egész életünkben dolgoztunk?

És ha nem adjuk fel, elveszíthetjük-e közben azt az embert, akit talán egész életünkben szeretni fogunk?

Steel nem ad egyszerű válaszokat ezekre a kérdésekre. Éppen ettől működik a történet. Danina döntései mögött mindig ott érezzük azt a fájdalmat, amely abból fakad, hogy néha nincs olyan választás, amelyben senki sem sérül meg.

Ráadásul a fiatal nőnek nem csupán a saját érzéseivel kell megküzdenie. Körülötte egy egész világ kezd darabjaira hullani.

 

Egy eltűnő világ utolsó pillanatai

Bevallom, számomra különösen vonzóvá tette a regényt, hogy a történet a cári Oroszországban játszódik. Mindig is érdekesnek találtam II. Miklós és családja történetét, ezért külön öröm volt egy regény lapjain keresztül ismét bepillantani ebbe az egyszerre fényűző és tragikus világba.

Danina a cári család pártfogását élvezi, így közel kerül ahhoz a körhöz, amelyet ma már úgy szemlélünk, hogy tudjuk, milyen tragikus vég vár rájuk.

Talán éppen ez ad különös szomorúságot ezeknek a jeleneteknek.

Mi, olvasók ugyanis tudjuk azt, amit a szereplők még nem.

Tudjuk, hogy ez a világ hamarosan eltűnik.

A paloták még állnak. A színházakban még felgördül a függöny. A balerinák még táncolnak. Az előkelőségek még elfoglalják helyüket a páholyokban.

De a háttérben már közeledik a történelem.

Előbb az első világháború forgatja fel a megszokott életet, majd egyre világosabbá válik, hogy semmi sem térhet vissza pontosan olyannak, amilyen korábban volt.

Ebben a tekintetben Danina története szimbolikus is. Ahogyan a lány elveszíti addigi életének biztonságát, úgy veszíti el Oroszország is azt a világot, amelyet addig öröknek hittek.

A balett kecses mozdulatai és a történelem kegyetlensége különös ellentétet alkotnak a regényben.

Az egyik a szépséget képviseli.

A másik azt, milyen gyorsan képes az élet mindent elsöpörni.

 

Egy nő, aki sokkal erősebb, mint elsőre gondolnánk

Danina karakterében számomra az volt az egyik legérdekesebb, ahogyan folyamatosan változik.

Eleinte szinte csak balerinaként létezik. A fegyelem, a megfelelés és a művészet határozza meg. Aztán a betegség, a szerelem és a háború lassan lebontják körülötte azt a védett világot, amelyben addig élt.

És ekkor derül ki igazán, milyen erős.

Nem azért, mert nem fél.

Nem azért, mert nem szenved.

Hanem azért, mert a veszteségei ellenére képes továbbmenni.

Éppen ezt szeretem Danielle Steel nőalakjaiban. Gyakran olyan nőket állít történetei középpontjába, akiknek az életét valamilyen váratlan esemény kettétöri. A hangsúly azonban nem pusztán a tragédián van, hanem azon, hogyan lehet utána tovább élni.

Danina története is erről szól.

Arról, hogy lehet valakinek több élete egyetlen élet alatt.

Lehetünk egyszer ünnepelt balerinák, aztán szerelmes nők, túlélők, anyák, nagymamák.

És egyik énünk sem teszi semmissé a másikat.

 

Vajon mennyire ismerjük a nagyszüleinket?

Számomra talán ez volt a könyv legszebb gondolata.

Az unoka számára Dan nagymama egyszerűen nagymama volt. Egy idős asszony, aki mindig is ott volt a családban. Aztán előkerül egy pár balettcipő, néhány levél és egy medál, és egyszeriben kiderül: a nagymamának volt egy teljes élete azelőtt is, hogy nagymama lett.

Milyen furcsa, hogy erről milyen könnyen megfeledkezünk.

Gyerekként természetesnek vesszük, hogy a nagyszüleink öregek. Szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha tizenhét évesek voltak. Hogy szerelmes leveleket kaptak. Hogy volt valaki, akire egész életükben emlékeztek. Hogy voltak álmaik, amelyeket megvalósítottak – vagy éppen fel kellett adniuk.

És talán olyan döntéseket is meghoztak, amelyek végül ahhoz vezettek, hogy mi megszülethessünk.

Egy régi tárgy ezért sosem csak tárgy.

A szatén balettcipő nem egyszerűen cipő.

A medál nem egyszerűen ékszer.

A levelek pedig nem pusztán megsárgult papírlapok.

Egy elveszett élet bizonyítékai.

És amikor az unoka megismeri Danina történetét, tulajdonképpen saját családjának történetéből kap vissza egy addig hiányzó fejezetet.

 

Kár volt ilyen sokáig halogatnom

Danielle Steel az egyik kedvenc írónőm, és közel harminc könyve sorakozik már a polcomon. Természetesen közöttük is akadnak olyan történetek, amelyek kevésbé maradtak meg bennem, és olyanok is, amelyek hosszú idő után is eszembe jutnak.

A cár balerináját sokáig halogattam.

Utólag már nem igazán értem, miért.

Talán azért, mert valami egészen másra számítottam. Egy egyszerű, romantikus történetre egy balerináról, némi történelmi háttérrel.

Ennél azonban sokkal többet kaptam.

Egy szép, megható élettörténetet egy nőről, akinek a sorsa összefonódott a 20. század egyik legnagyobb történelmi fordulatával. Egy történetet művészetről, szerelemről, veszteségről, választásokról és arról, hogy néha milyen elképesztően sok mindent képes elrejteni egy látszólag hétköznapi élet.

Különösen szerettem a cári Oroszország hangulatát és a Romanov családhoz kapcsolódó jeleneteket. Mivel II. Miklós cár és családjának sorsa régóta érdekel, számomra ezek a részek még közelebb hozták a történetet.

Persze A cár balerinája elsősorban regény, nem történelemkönyv, így én sem történelmi dokumentumként olvastam. Sokkal inkább egy olyan fikcióként, amely egy valós korszak díszletei között próbálja megmutatni, milyen lehetett átélni azt a pillanatot, amikor az addig biztosnak hitt világ egyszer csak összeomlott.

 

Összegzés

A cár balerinája számomra Danielle Steel egyik szebb, érzelmesebb története lett. Nem feltétlenül azért, mert minden oldalán hatalmas fordulat történik, hanem mert egy egész emberi életet képes más megvilágításba helyezni.

Danina története arra emlékeztetett, hogy az ember nem csupán az, akinek a jelenben látjuk.

Mindannyiunk mögött ott vannak a korábbi önmagaink.

A lány, aki álmodott.

A nő, aki szerelmes volt.

Az ember, aki valakit elveszített.

Az anya, aki döntéseket hozott.

A nagymama, aki talán már soha nem beszélt mindarról, ami egykor a teljes világát jelentette.

És egyszer talán utánunk is marad egy doboz.

Néhány fénykép. Egy ékszer. Egy levél. Egy tárgy, amelyről az unokáink nem értik majd, miért őriztük olyan gondosan.

Pedig nekünk egy egész történetet jelentett.

Talán éppen ezért érdemes addig kérdezni a nagyszüleinket, szüleinket és az idősebb családtagjainkat, amíg még lehet. Mert könnyen előfordulhat, hogy a számunkra jól ismert nagymama vagy nagypapa történetében is ott rejtőzik egy olyan fejezet, amelyről soha nem hallottunk.

 

Danielle Steel A cár balerinája számomra végül nem egyszerűen egy prímabalerina története lett. Hanem egy gyönyörű emlékeztető arra, hogy egyetlen emberi életben sok élet fér el – és a legcsendesebb nagymamának is lehetett egyszer olyan története, amelyből regényt lehetne írni.

 

Kellemes, megható hétvégi olvasmány Danielle Steel rajongóinak, a történelmi-romantikus regények kedvelőinek, a balett szerelmeseinek és mindazoknak, akiket hozzám hasonlóan különösen érdekel a cári Oroszország elveszett világa.