Van az a nap.
Amikor a reggel túl korán kezdődik, a kávé kihűl, mire hozzáérsz, a gyerek cipője eltűnik (természetesen a legrosszabb pillanatban), és a to-do lista hosszabb, mint a türelmed.
Ilyenkor az ember legszívesebben elbújna a világ elől… egy csendes sarokba, egy meleg takaró alá – egy könyvvel.
Mert van, hogy nem a valóságra vágyunk, hanem egy kis menedékre tőle.
És milyen furcsa, de ilyenkor mindig akad egy könyv, ami pont ott vár ránk.
Nem kérdez, nem ítél, csak kinyílik előttünk, és szelíden megszólal:
„Gyere, pihenj meg egy kicsit bennem.”
Egy jó történet ilyenkor nem csupán szórakoztat – megment.
Eltereli a gondolatokat, kisimítja a nap szélét, és visszahozza azt az érzést,
hogy mégis van szépség ebben a kusza világban.
Lehet egy pár oldal Háy Jánostól, egy idézet Hrabalból, vagy egy mesés pillanat
Vay Blankától – mindegy is.
A lényeg az a csendes, varázslatos kapcsolódás, amikor valaki szavakon
keresztül megérti, amit mi magunk sem tudnánk kimondani.
Én sokszor így vagyok vele.
Amikor már fáradt vagyok mindentől – a rohanástól, a zajtól, az elvárásoktól –
akkor jön egy könyv, ami visszahoz.
Nem a tökéletes élet ígéretével, hanem azzal az egyszerű felismeréssel,
hogy nem vagyok egyedül.
Hogy más is keresi, botladozik, remél, szeret, hibázik – pont úgy, mint én.
És talán
ezért szeretünk olvasni.
Mert a könyvek nem csak történeteket mesélnek,
hanem hitet adnak: hogy holnap talán könnyebb lesz,
hogy a világ mégis jó, és hogy az élet – minden fáradtsága ellenére –
megérdemli, hogy újra és újra belelapozzunk.
Zárszó:
Van, hogy a napot nem a kávé menti meg.
Nem is a csönd, vagy a pihenés.
Hanem az a pár oldal egy könyvben, ahol valaki más már megélte helyettünk
mindazt, amit mi épp érzünk.
És hirtelen minden rendben lesz – legalább egy fejezetnyi időre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése