Shannon Eric Denton – David Hartman: Kraken

 

Shannon Eric Denton – David Hartman: Kraken – Amikor Indiana Jones találkozik Cthulhuval

Vannak könyvek és képregények, amelyek arra törekednek, hogy mély filozófiai kérdéseket boncolgassanak, és vannak olyanok, amelyek egyszerűen szórakoztatni szeretnének. A Kraken egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik – és ezt olyan lendülettel teszi, hogy szinte lehetetlen nem élvezni az utazást.

Shannon Eric Denton története egy alternatív, természetfeletti erőkkel átszőtt 1930-as évekbe repíti az olvasót. Ebben a világban a náci okkultizmus nem puszta legenda, hanem nagyon is valós fenyegetés. Ősi szörnyek, más dimenziók és kozmikus borzalmak leselkednek a világra, miközben egy különös hős próbálja megakadályozni a közelgő katasztrófát.

A főszereplő, Dale Watters – vagy ahogy mindenki ismeri, Kraken – már önmagában figyelemfelkeltő karakter. Három évet töltött egy démoni dimenzióban, ahonnan már nem teljesen emberként tér vissza. Testét szörnyű átalakulás formálta át, és félig ember, félig polipszerű lényként kénytelen tovább élni. Ahelyett azonban, hogy elrejtőzne a világ elől, felveszi a harcot azokkal az erőkkel szemben, amelyek az emberiséget fenyegetik.

A történet egyik legnagyobb erőssége a féktelen fantázia. A szerzők láthatóan nem ismerték a „kevesebb néha több” szabályát – és ez ebben az esetben kifejezetten előny. A lapokon egymást követik a kozmikus szörnyek, a misztikus ereklyék, a boszorkányok, a náci összeesküvések és a dimenziókapuk. Ami első hallásra túlzsúfoltnak tűnhet, az a gyakorlatban egy lendületes, szórakoztató kalanddá áll össze.

A Kraken világát legkönnyebben talán úgy lehetne jellemezni, mint Indiana Jones és H. P. Lovecraft találkozását. A klasszikus kalandfilmek hangulata keveredik a kozmikus horror nyugtalanító elemeivel, miközben a történet végig megőrzi könnyedebb, pulp jellegét.

A kötet igazi sztárja azonban David Hartman rajzvilága. Az illusztrációk energikusak, látványosak és rendkívül karakteresek. A szörnyek dizájnja különösen emlékezetes: egyszerre groteszkek, félelmetesek és lenyűgözőek. A képek gyakran önmagukban is elmesélnek egy történetet, és tökéletesen visszaadják a könyv őrült hangulatát.

Nem véletlen, hogy sokan Mike Mignola Hellboy-univerzumához hasonlítják a kötetet. A sötét tónusok, az okkult háttér, a természetfeletti lények és a humorral vegyített horror mind olyan elemek, amelyek a Hellboy rajongóinak ismerősek lehetnek. Ugyanakkor a Kraken megőrzi saját egyéniségét, és nem válik egyszerű utánérzéssé.

A történetnek vannak gyengébb pontjai is. A cselekmény rendkívül gyors tempóban halad, így kevés idő jut a karakterek mélyebb kibontására. Több szereplő inkább látványos archetípusként működik, mint valódi, összetett személyiségként. Emellett kissé hiányérzetet okozott, hogy Kraken hároméves dimenzióbeli kálváriájáról csak keveset tudunk meg, pedig ez a háttértörténet önmagában is izgalmas regényt tölthetne meg.

A kötet lezárása szintén inkább egy nagyobb történet felvezetésének érződik, mint egy teljesen lezárt kalandnak. Az olvasó könnyen azt érezheti, hogy a valódi történet csak most kezdődik.

Mindezek ellenére a Kraken kiváló szórakozást nyújt. Nem akar többnek látszani annál, ami: egy lendületes, látványos és őrült horror-kalandnak. Éppen ezért működik olyan jól.

Aki szereti a pulp kalandokat, a Lovecraft-féle szörnyeket, a természetfeletti összeesküvéseket és a látványos képregényeket, valószínűleg remekül fog szórakozni ezen a köteten. A Kraken nem mély filozófiai olvasmány, hanem egy vad hullámvasút, amelyen érdemes végigutazni.

 

Köszönöm a lehetőséget a Multiverzum Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!