Antonia Wesseling: Sötét Velence – Mélyvíz

 

Antonia Wesseling: Sötét Velence – Mélyvíz – Amikor Velence nemcsak a szerelem, hanem a titkok városa is

 

Vannak könyvek, amelyek már az első oldalakon rabul ejtik az olvasót, és vannak olyanok is, amelyek lassan építkeznek, de a végére teljesen beszippantanak. Antonia Wesseling Sötét Velence – Mélyvíz című regénye számomra az utóbbi kategóriába tartozik. Az első fejezetek során még úgy éreztem, hogy kissé nehezen találjuk meg egymást a történettel, de ahogy egyre mélyebbre merültem Velence titkaiban, egyre inkább azt vettem észre, hogy már nem akarom letenni a könyvet.

A New Adult műfaj ma már rengeteg romantikus történetet kínál, mégis egyre nehezebb olyat találni, amely valami újat is tud mutatni. A Mélyvíz azonban nem csupán egy szerelmi történet. Egyszerre romantikus regény, thriller, családi titkokkal átszőtt nyomozás és egy különleges hangulatú utazás Olaszország egyik legrejtélyesebb városába.

 

Velence, amelynek sötétebb arca is létezik

A regény legnagyobb erőssége számomra egyértelműen a helyszín.

Velencéről legtöbbször napsütötte csatornák, gondolák és romantikus hidak jutnak eszünkbe. Antonia Wesseling azonban egészen más szemszögből mutatja meg ezt a várost. A szűk sikátorok, az állandó félhomály, a víz fölött lebegő köd, az omladozó paloták és a titokzatos Casa Nera szálloda olyan atmoszférát teremtenek, amely végig meghatározza a történetet.

Olvasás közben többször is azt éreztem, hogy Velence nem egyszerűen díszlet, hanem szinte önálló szereplő. A város minden utcája, minden csatornája mintha újabb titkokat rejtene, és ez a folyamatos bizonytalanság remekül illeszkedik a regény hangulatához.

 

Egy családi titok nyomában

A történet főszereplője Merle, aki egy szemeszterre érkezik Velencébe. Hivatalosan tanulni jött, valójában azonban egészen más cél vezérli.

Egy régóta őrzött családi titokra szeretne választ találni.

Ez az alaphelyzet már önmagában kíváncsivá tett, hiszen az olvasó rögtön érzi, hogy Merle múltjában valami nincs rendben. Érkezése után megismerkedik Giuliával, aki szállást ajánl neki a Casa Nera falai között. Míg Giulia kedvesen fogadja, bátyja, Matteo és a többi lakó egyértelműen nem örül az új vendégnek.

A kezdeti ellenségeskedés mögött természetesen komoly ok húzódik meg.

Ebben a történetben ugyanis szinte minden szereplő őriz valamilyen titkot.

És pontosan ez adja a regény egyik legnagyobb erejét.

 

Merle – akit idő kellett megszeretni

Őszintén bevallom, hogy Merle karakterével eleinte nem tudtam igazán azonosulni.

Kíváncsi, kitartó és bátor lány, aki nem riad vissza a veszélytől sem, mégis úgy éreztem, hogy érzelmileg kissé távol marad tőlem. Talán azért, mert ő maga is nehezen enged közel bárkit.

Ahogy azonban fokozatosan megismerjük a múltját és a motivációit, egyre árnyaltabbá válik a személyisége. A történet második felében már sokkal könnyebben együtt tudtam vele izgulni, és valóban érdekelt, sikerül-e megtalálnia az igazságot.

 

Matteo – a könyv legizgalmasabb karaktere

Ha valaki miatt érdemes elolvasni ezt a könyvet, az számomra Matteo.

Eleinte tipikus arrogáns, elérhetetlen férfinak tűnik, aki látszólag ok nélkül utasít el mindenkit. Minél többet tudunk meg róla, annál világosabbá válik azonban, hogy a ridegsége mögött komoly fájdalmak és titkok rejtőznek.

Nagyon tetszett, hogy a szerző nem egyszerre tárta fel a karakterét. Lassan, apránként ismerjük meg, és ettől minden új információ sokkal nagyobb hatással van az olvasóra.

Matteo múltjának kibontása számomra sokkal erősebb érzelmi élményt jelentett, mint Merle családi története.

 

Enemies to lovers – ahogy én szeretem

Az egyik kedvenc romantikus trope-om az enemies to lovers, és szerencsére itt valóban jól működik.

Merle és Matteo kapcsolata nem egyik pillanatról a másikra alakul át szerelemmé. Kezdetben bizalmatlanok egymással, folyamatosan ütköznek, és egyikük sem hajlandó könnyen megnyílni.

Pont ettől hiteles.

A kapcsolatuk lassan épül fel, tele apró gesztusokkal, bizonytalansággal és feszültséggel. A romantika nem nyomja el a rejtélyszálat, hanem szépen belesimul a történet egészébe.

 

A történet tempója

Nem szeretném elhallgatni azt sem, hogy számomra a könyv első fele kissé lassúnak bizonyult.

Bár folyamatosan történnek események, mégis azt éreztem, hogy egyszerre túl sok információ érkezik: a helyszín bemutatása, a múlt, a romantika, a szereplők és a különböző rejtélyek mind egyszerre próbálnak kibontakozni.

Emiatt az első százötven oldal során többször éreztem úgy, hogy a történet kissé szétesik.

Aztán egyszer csak minden a helyére került.

A második felében már szinte faltam az oldalakat. Egyre több titokra derült fény, a szereplők is sokkal közelebb kerültek hozzám, és a végére valóban izgalmassá vált a történet.

Számomra egyértelműen a könyv második fele mentette meg az egész olvasmányélményt.

 

Hangulat mindenek felett

Kevés könyv képes arra, hogy ennyire erősen átadja a saját atmoszféráját.

A Mélyvíz pontosan ilyen.

Borongós.

Titokzatos.

Kissé nyomasztó.

Mégis gyönyörű.

Olvasás közben végig azt éreztem, hogy valami készülődik. Mintha minden szereplő rejtegetne valamit, és bármelyik pillanatban felszínre törhetne egy újabb titok.

Ez a folyamatos feszültség végig fenntartotta az érdeklődésemet.

 

Összegzés

Antonia Wesseling Sötét Velence – Mélyvíz című regénye számomra kellemes meglepetés volt. Bár nem indult könnyen, végül teljesen magával ragadott.

A különleges velencei helyszín, a lassan kibontakozó romantika, a családi titkok és a sötét hangulat együtt igazán egyedi olvasmányélményt nyújtanak.

Ha szereted a slow burn romantikát, az enemies to lovers történeteket, a családi titkokat és azokat a regényeket, amelyekben a helyszín szinte önálló szereplővé válik, akkor mindenképpen érdemes esélyt adnod ennek a könyvnek.

Én biztosan folytatni fogom a sorozatot, mert kíváncsi vagyok, milyen újabb titkokat rejt még a Casa Nera, és hogyan alakul tovább Merle és Matteo története.

 

Köszönöm a lehetőséget a General Press Könyvkiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!