Catherine Grace Katz: Jalta lányai

 

Kulisszák mögött – amikor a történelem személyessé válik

Catherine Grace Katz: Jalta lányai

 

A történelemkönyvek lapjain a jaltai konferencia általában három meghatározó államférfi – Winston Churchill, Franklin D. Roosevelt és Joszif Sztálin – találkozásaként jelenik meg. A legtöbben úgy tanultuk, hogy 1945 februárjában ezen a konferencián születtek meg azok a döntések, amelyek hosszú évtizedekre meghatározták Európa és a világ politikai berendezkedését. Kevés szó esik azonban azokról az emberekről, akik a háttérben dolgoztak, támogatták a vezetőket, figyeltek rájuk, és sokszor maguk is befolyásolták az eseményeket.

Catherine Grace Katz Jalta lányai című kötete éppen ezt a hiányt pótolja. Nem a konferencia hivatalos jegyzőkönyveit vagy katonai stratégiáit helyezi a középpontba, hanem három kivételes nő történetét: Sarah Churchillét, Anna Rooseveltét és Kathleen Harrimanét. Ők nem csupán híres édesapjukat kísérték el Jaltába, hanem tanácsadóként, bizalmas segítőként és lelki támaszként is jelen voltak. A szerző egy olyan nézőpontból mutatja be a történelem egyik legismertebb eseményét, amelyről eddig meglepően kevés szó esett.

Már a könyv kézbevételekor érezhető, hogy nem egy hagyományos történelmi munkáról van szó. Bár rengeteg adatot, nevet és eseményt tartalmaz, mégsem válik száraz olvasmánnyá. Inkább olyan, mintha egy történelmi dokumentumregényt olvasnánk, ahol a tények mögött végre megjelennek az emberek is: a félelmeikkel, reményeikkel, dilemmáikkal és emberi kapcsolataikkal.

Bevallom, hónapokig nézegettem ezt a könyvet a könyvesboltok polcain. Valami mindig visszatartott attól, hogy megvegyem, talán azért, mert azt hittem, túlságosan tudományos lesz. Végül mégis hazahoztam, és már az első fejezetek után tudtam, hogy nagyon jól döntöttem. Ez számomra az idei év egyik legjobb történelmi olvasmánya lett.

A könyv három főszereplője egészen különböző személyiség.

Sarah Churchill, Winston Churchill lánya eredetileg színésznőként vált ismertté, később azonban a brit légierő kötelékében is szolgált. Éles eszével és határozott véleményével nem egyszer vitapartnere volt édesapjának. A konferencia idején nemcsak lánya, hanem egyik legközelebbi bizalmasa is volt.

Anna Roosevelt egészen más szerepet töltött be. Franklin D. Roosevelt egészségi állapota ekkor már rendkívül rossz volt, amit a nyilvánosság előtt igyekeztek eltitkolni. Anna gyakorlatilag folyamatosan mellette volt, figyelte minden mozdulatát, szervezte a napirendjét, és próbálta tehermentesíteni őt. Olvasás közben különösen megrendítő volt látni, mekkora lelki terhet jelenthetett számára tudni, hogy édesapja súlyos beteg, miközben az egész világ sorsa múlik a döntésein.

Kathleen Harriman, Averell Harriman amerikai nagykövet lánya talán a legkevésbé ismert a három nő közül. Háborús tudósítóként dolgozott, folyékonyan beszélt oroszul, és kiválóan ismerte a szovjet viszonyokat. A könyv alapján világossá válik, hogy logisztikai és diplomáciai feladatai nélkül a konferencia lebonyolítása sokkal nehezebb lett volna.

Különösen tetszett, hogy a szerző nem próbálja hősnőkké emelni őket. Inkább hús-vér emberekként mutatja be mindhármukat. Mindegyikük szeretné elnyerni édesapja elismerését, miközben saját álmaikról, kapcsolataikról és olykor a magánéletükről is le kell mondaniuk. Ez az apa–lánya kapcsolat végig meghatározó eleme a történetnek.

A könyv másik nagy erőssége maga a történelmi háttér. Bár a legtöbben tanultunk a jaltai konferenciáról, itt egészen más oldalról ismerhetjük meg az eseményeket. Nemcsak a hivatalos tárgyalásokról olvasunk, hanem a vacsorákról, a folyosói beszélgetésekről, a protokollról, a folyamatos biztonsági intézkedésekről és arról is, hogyan próbálták a szovjetek minden lehetséges módon befolyásolni vendégeiket.

Különösen érdekes volt olvasni arról, hogy milyen körülmények között zajlott maga a konferencia. A Krím-félsziget romokban hevert, az épületeket gyorsan kellett lakhatóvá tenni, miközben mindenütt ott volt a háború nyoma. A fényűző fogadások és a lerombolt környezet különös kettősséget alkotnak, amit Katz rendkívül érzékletesen ábrázol.

A könyv ugyanakkor nem áll meg 1945 februárjánál. A konferencia lezárulta után azt is végigkövethetjük, hogyan alakult a három nő további élete, és hogyan viszonyultak később azokhoz a döntésekhez, amelyeknek részesei voltak. Ez különösen fontos része a kötetnek, hiszen a történelem következményei gyakran csak évekkel később mutatkoznak meg igazán.

Nagyon tetszett az is, hogy a szerző nem próbálja idealizálni a konferenciát. Sőt, éppen ellenkezőleg. Bemutatja, hogy a résztvevők milyen kompromisszumokat kötöttek, mennyi feszültség húzódott meg a háttérben, és azt is, hogy a megállapodások közül végül mennyi nem valósult meg úgy, ahogyan eredetileg tervezték. Olvasóként óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: vajon valóban elkerülhetetlen volt-e mindaz, ami ezután következett Európában?

A kötet egyik legnagyobb értéke számomra mégis az volt, hogy rendkívül felhasználóbarát. Már az első oldalakon feltűnt, mennyi segítséget kap az olvasó. Névjegyzék, családfa, térképek, fényképek, részletes jegyzetek és források segítik a tájékozódást. Egy ilyen összetett történelmi témánál ez óriási segítség. Egyetlen pillanatig sem éreztem elveszettnek magam a sok név és esemény között.

Katz kutatómunkája lenyűgöző. Levelek, naplók, hivatalos dokumentumok és személyes visszaemlékezések alapján építette fel a történetet, mégsem válik tudományos értekezéssé. A könyv gördülékeny, olvasmányos, sokszor kifejezetten izgalmas. Volt olyan este, amikor csak egy fejezetet akartam elolvasni, végül órákig nem tudtam letenni.

Ami talán a leginkább megmaradt bennem, az az a felismerés, hogy a történelem nem kizárólag nagy politikusok döntéseiből áll. A háttérben mindig ott vannak azok az emberek is, akik ritkán kerülnek reflektorfénybe, mégis jelentős szerepet játszanak. Sarah, Anna és Kathleen története erre kiváló példa. Bár nevük kevésbé ismert, munkájuk és jelenlétük nélkül egészen másképp alakult volna a konferencia hangulata és talán bizonyos döntések is.

Természetesen ez nem könnyű olvasmány. Rengeteg történelmi információt tartalmaz, odafigyelést igényel, és néha érdemes visszalapozni egy-egy név vagy esemény miatt. Ugyanakkor pontosan ez adja az értékét is. Nem gyorsan fogyasztható történet, hanem olyan könyv, amelyet érdemes időt szánva, elmélyülten olvasni.

A szerző egyik mondata különösen megmaradt bennem:

„Hogy mi történhetett volna, az kevéssé számít ahhoz képest, ami valóban megtörtént.”

Ez a gondolat talán az egész könyv lényegét összefoglalja.

Összességében a Jalta lányai számomra az egyik legkiemelkedőbb történelmi tényirodalmi kötet, amelyet az utóbbi években olvastam. Nemcsak új ismereteket adott a jaltai konferenciáról, hanem arra is emlékeztetett, hogy a történelem nagy fordulópontjai mögött mindig emberek állnak – félelmekkel, hibákkal, szeretettel és kötelességtudattal.

Ha szereted a második világháború történetét, érdekel a diplomácia világa, vagy egyszerűen csak kíváncsi vagy arra, hogyan látták a történelem egyik legfontosabb konferenciáját azok, akik a vezetők mellett álltak, akkor ezt a könyvet teljes szívből ajánlom.

 

Egy olyan olvasmány, amely nemcsak tudást ad, hanem gondolkodásra is késztet – és még sokáig velünk marad az utolsó oldal elolvasása után.

Köszönöm a lehetőséget az Európa Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!