Vibók Ildi: Hangyás család – Állatok, nevetés és szeretetteljes felfordulás
Vannak családok,
amelyekben a reggelek csendesen kezdődnek, minden tárgynak megvan a maga helye,
és a háziállatok száma könnyedén megszámolható egy kézen. Vibók Ildi Hangyás
család című könyvének szereplői azonban egészen másféle életet élnek. Náluk
a nyugalom legfeljebb átmeneti állapot, a rend pedig inkább vágyálom, mint
valódi lehetőség. Mami, Papi, Sári és Öcsi otthonát ugyanis kutyák, papagájok,
egerek, kígyók, gyíkok, békák, halak, csótányok, sáskák és több ezer madárpók
népesíti be. Nem meglepő tehát, hogy ebben a családban még a legegyszerűbb
hétköznapi esemény is könnyen emlékezetes kalanddá válik.
A Hangyás család
cím már önmagában is telitalálat. Egyrészt utal a család állatokkal teli,
nyüzsgő életére, másrészt arra is, hogy tagjai finoman szólva sem hétköznapi
emberek. Különcök, kicsit hóbortosak, néha kiszámíthatatlanok, de közben
végtelenül szerethetők. A „hangyás” jelző ebben a történetben egyáltalán nem
sértés. Sokkal inkább annak a szabadságnak a kifejezése, amelyben a család
tagjai mernek a saját szabályaik szerint élni, és nem próbálnak mindenáron
megfelelni mások elvárásainak.
A történeteket Sári, a
család cserfes kislánya meséli el. Az egyes szám első személyű elbeszélés
különösen közel hozza az olvasóhoz ezt a furcsa világot, hiszen mindent az ő
természetes, gyermeki nézőpontján keresztül látunk. Ami egy kívülálló számára
talán meghökkentő, félelmetes vagy egyenesen elképzelhetetlen lenne, az Sári
szemében teljesen hétköznapi. Neki természetes, hogy állatok szöknek meg a
lakásban, hogy egy madárpók váratlanul előkerülhet, vagy hogy valamilyen sürgős
családi esemény közepette hörcsögketrecet kell vásárolni.
Éppen ez a nézőpont
adja a könyv humorának egyik legfontosabb forrását. Sári nem próbál vicces
lenni, egyszerűen őszintén elmeséli, mi történik körülötte. A helyzetek
abszurditása és a gyereklogika közvetlensége együtt olyan jeleneteket teremt,
amelyek valószínűleg a fiatal és a felnőtt olvasókat is megnevettetik. A
gyerekek elsősorban a szökött állatokon, a különleges baleseteken és a családi
felforduláson szórakozhatnak, míg a felnőttek könnyen felismerhetik a háttérben
a szülői lét mindennapos káoszát, a szervezés nehézségeit és azt a különös
állapotot, amikor az ember már csak nevetni tud a váratlan helyzeteken.
Ebben a családban
ugyanis még a költözés sem történhet hétköznapi módon. Természetesen a
legnagyobb télben kell nekivágni, miközben nemcsak dobozokra és bútorokra,
hanem egy kisebb állatkertnyi élőlényre is figyelni kell. Egy esküvőre
készülődve nem feltétlenül a ruha, az ajándék vagy az indulás időpontja a
legfontosabb kérdés, hanem például az, hogy sikerült-e beszerezni a szükséges
hörcsögketrecet. Papi pedig olyan ember, akivel a legkülönösebb balesetek is
megtörténnek: beleülhet egy bonctűbe, de akár egy láma is megharaphatja.
Az ilyen jelenetek
elsőre túlzónak tűnhetnek, mégis van bennük valami nagyon ismerős. Minden
családnak megvannak a maga legendás történetei, amelyek évekkel később is
előkerülnek a közös beszélgetések során. Olyan események, amelyek megtörténésük
pillanatában talán bosszantók, fárasztók vagy ijesztők voltak, később azonban
már együtt nevetünk rajtuk. A Hangyás család tulajdonképpen ilyen
családi anekdotákból építkezik. A kötet azt mutatja meg, hogyan válnak a
mindennapi felfordulások közös emlékekké, a közös emlékek pedig egy család
történetévé.
A könyv szereplői azért
is szerethetők, mert egyikük sem tökéletes. Mami és Papi nem hibátlan
mesehősök, akik minden helyzetet azonnal és bölcsen megoldanak. Néha
elfáradnak, kapkodnak, tévednek vagy egyszerűen csak sodródnak az eseményekkel.
Mégis érezhető, hogy ebben a furcsa háztartásban mindenki számíthat a másikra.
A családot nem a katonás rend vagy a kiszámíthatóság tartja össze, hanem a
szeretet, az elfogadás és az, hogy a legnehezebb vagy legnevetségesebb
pillanatokban sem fordulnak el egymástól.
Papi karaktere
különösen sok humoros helyzet forrása. Biológusként és állatbarátként olyan
természetességgel fogadja be a legkülönfélébb élőlényeket, mintha egy papagáj,
egy kígyó vagy néhány ezer madárpók a világ legszokványosabb lakótársa lenne.
Mami valamivel gyakorlatiasabbnak tűnik, de ő sem csupán elszenvedője ennek az
életformának. A család minden tagja része annak a különös egyensúlynak,
amelyben az állatok nem egyszerű díszletek vagy házi kedvencek, hanem a
mindennapok teljes jogú szereplői.
Az állatok ábrázolása a
könyv egyik legérdekesebb vonása. Nem emberi tulajdonságokkal felruházott,
beszélő mesealakokként jelennek meg, hanem valódi élőlényekként, saját
ösztönökkel és jellegzetes viselkedéssel. A humor éppen abból fakad, ahogyan
ezek az állatok az emberi környezetbe kerülnek. Egy megszökött kígyó, egy
karácsonyfán helyet kereső állat vagy egy iskolába induló különös potyautas
önmagában is vicces helyzetet teremthet, miközben az olvasó rengeteget
megtudhat az élővilágról.
Vibók Ildi biológusi
háttere valószínűleg sokat ad a történetek hitelességéhez. Az állatok iránti
szeretet minden jelenetből érezhető, mégsem válik a kötet ismeretterjesztő
tankönyvvé. A szerző nem magyaráz hosszan és nem akar mindenáron tanítani.
Inkább megmutatja, hogy a kevésbé kedvelt állatok is érdekesek, értékesek és
figyelemre méltók lehetnek. A pókok, kígyók vagy csótányok sok gyerekből és
felnőttből ösztönös ellenérzést váltanak ki, a könyv azonban segíthet közelebb
kerülni hozzájuk.
Ez különösen fontos egy
olyan korban, amikor sok gyermeknek egyre kevesebb közvetlen kapcsolata van a
természettel. A Hangyás család azt az élményt adja, hogy az élővilág nem
valami távoli, kizárólag természetfilmekben vagy tankönyvekben létező dolog,
hanem tele van izgalommal, meglepetéssel és humorral. Az állatok jelenléte
persze felelősséggel is jár. Gondoskodni kell róluk, figyelni kell az
igényeikre, és el kell fogadni, hogy néha kiszámíthatatlanul viselkednek.
A könyv szerkezete nem
egyetlen nagy, mindent átfogó kalandra épül. Inkább rövidebb, önállóan is
élvezhető családi történetekből áll össze. Számomra ez nem hátrány, hanem
kifejezetten előnyös választás a célközönség szempontjából. A fejezetek jól
adagolhatók esti felolvasáshoz, de az önálló olvasással még csak ismerkedő
kisiskolások számára is sikerélményt jelenthetnek. Nem kell hosszú oldalakon
keresztül követniük egy bonyolult cselekményt, minden újabb fejezet egy újabb
furcsa és humoros helyzetet kínál.
A történetfüzér jelleg
ugyanakkor jól illik a családi emlékezés működéséhez is. Amikor a saját
gyermekkorunkra gondolunk, mi sem feltétlenül egyetlen összefüggő történetet
látunk magunk előtt. Inkább különálló képek, balesetek, ünnepek, utazások,
költözések és nevetések jutnak eszünkbe. A Hangyás család fejezetei is
ilyen emlékdaraboknak hatnak, amelyekből fokozatosan összeáll a család
különleges világa.
A humor mellett a könyv
legfontosabb témája véleményem szerint az elfogadás. Ez a család nem felel meg
a klasszikus, rendezett és kiszámítható családképnek, mégis szeretetteljes és
biztonságos közösséget alkot. A történetek azt üzenik, hogy nem kell mindenkinek
egyformán élnie. Lehet egy család zajos, rendetlen, hóbortos vagy szokatlan,
attól még tagjai erősen kötődhetnek egymáshoz.
Ugyanez az elfogadás az
állatokhoz való viszonyukban is megmutatkozik. A szereplők nem csak a szép,
kedves és könnyen szerethető élőlények felé fordulnak érdeklődéssel. Ugyanolyan
figyelemmel viseltetnek egy pók, egy csótány vagy egy kígyó iránt is. A könyv
ezzel finoman azt sugallja, hogy az értékességet nem a külső szépség vagy a
népszerűség határozza meg. Minden élőlénynek helye és szerepe van a
természetben.
A Hangyás család
szerintem remek választás olyan gyerekeknek, akik szeretik az állatokat, a
rövid, fordulatos történeteket és a sok humorral elmesélt családi kalandokat.
Azoknak is érdekes lehet, akik még tartanak bizonyos állatoktól, mert a könyv
játékos módon oldhatja ezeket a félelmeket. Közös családi olvasmányként pedig
azért működhet különösen jól, mert a történetekben a felnőttek is
megtalálhatják a nekik szóló poénokat és élethelyzeteket.
Összességében Vibók
Ildi könyve egy üdítő, szeretetteljes és rendkívül szórakoztató meseregény. Nem
akar tökéletes családot mutatni, és éppen ettől válik hitelessé. Szereplői
hibáznak, kapkodnak, fáradtak és néha teljesen elveszítik az irányítást az események
felett. Közben azonban együtt vannak, segítik egymást, és képesek nevetni a
káoszon.
A Hangyás család
arra emlékeztet, hogy egy otthon értékét nem az mutatja meg, mennyire
rendezett, csendes vagy kifogástalan. Sokkal inkább az, hogy mennyi szeretet,
közös élmény és nevetés fér el benne. Ebben a házban pedig lehet, hogy
bármelyik pillanatban előkerül egy megszökött állat, felborul egy ketrec vagy
újabb váratlan kaland kezdődik, de egyvalami biztos: unatkozni senki sem fog.
Szívből ajánlom ezt a
könyvet a nyolc év körüli és idősebb gyerekeknek, családi felolvasáshoz,
állatbarátoknak, valamint mindenkinek, aki szereti azokat a történeteket,
amelyek után kicsit más szemmel nézünk a családi felfordulásra. Vibók Ildi
meseregénye ugyanis bebizonyítja, hogy a káosz is lehet otthonos, a különcség
szerethető, és néha éppen a legfurcsább családok mesélik a legjobb
történeteket.
Köszönöm a lehetőséget a Kolibri Kiadónak!
Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a
kötetet!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése