Miért félek néha a saját álmaimtól?

 

Van az a pillanat, amikor hirtelen elcsendesedik körülötted minden. A gyerekek alszanak, a ház végre lélegzik, a lámpafény puhán megtörik az asztalon… és te csak ülsz, és azon kapod magad, hogy valami nagyon régi álmod motoszkál benned. Egy régi terv, egy „egyszer majd” mondat, amit valahol útközben elrejtettél magadban. És akkor ott, abban a csendben, halkan megszólal a kérdés: mi lenne, ha tényleg megpróbálnám?

És aztán jön a félelem. Az a furcsa, megmagyarázhatatlan érzés, hogy mi van, ha nem sikerül.

Vagy még ijesztőbb: mi van, ha sikerül?

Mert néha nem az ismeretlentől félünk igazán, hanem attól, hogy képesek lennénk rá. Hogy valóban elérhetnénk azt, amit régóta szeretnénk – csak akkor már többé nem bújhatnánk el a kifogások mögé.

A siker, a megvalósulás felelősséggel jár. Felforgatja a kényelmes kis bizonytalanságunkat, és rámutat arra, hogy igen, képes vagy rá. És ez az, ami igazán megrémíthet.

Sokszor gondolkodom ezen. Hányszor halasztottam el valamit, mondván, „most nem alkalmas”, „majd ha nagyobbak a gyerekek”, „ha több időm lesz”, „ha bátrabb leszek”… De a szívem mélyén tudom, hogy ezek mögött a mondatok mögött sokszor nem a realitás van, hanem a félelem. Az önbizalom hiánya. A kis hang, ami azt suttogja: „Ki vagy te, hogy megvalósítsd ezt?”

Pedig talán pont ez az egész lényege. Hogy a legnagyobb álmaink mindig egy kicsit megijesztenek.

Mert fontosak.

Mert számítanak.

Mert valahol tudjuk, hogy képesek lennénk rájuk, ha elhinnénk.

Ahogy telik az idő, egyre inkább próbálom megszelídíteni ezt a félelmet.

Nem elnyomni, hanem megérteni.

Ha valamitől ennyire félek, az valószínűleg olyasmi, amihez igazán közöm van.

Ami nekem szól.

És talán most már eljutottam oda, hogy a félelem nem ellenség.

Hanem útjelző.

Ha valami megrémít, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy rossz irányba megyek – lehet, hogy épp az jelzi: most lépek ki a komfortzónámból.

Most történik valami.

🌙 „Talán az álmaink nem azért rémisztőek, mert elérhetetlenek – hanem mert mélyen tudjuk, hogy elérhetnénk őket.”