Sandro Veronesi: Fekete szeptember

 

„Az első szerelem, egy toszkán nyár, és egy pillanat, amely mindent megváltoztat.”

Veronesi új regénye, a Fekete szeptember azokat a törékeny kamaszkori éveket idézi fel, amikor minden először történik meg — és utoljára ugyanúgy soha többé.

A zene, a tenger, a felnőtté válás és az emlékek súlya finoman keveredik benne.
Érzékeny, mély, mégis olaszosan szenvedélyes regény az élet legelső és legmaradandóbb pillanatairól.

„Csodálatos, érzékeny próza egy régi világról, az első szerelemről, az énkeresésről, a szavak hatalmáról. Olvastam volna még tovább.”

 

Van az a fajta könyv, amit nem lehet csak úgy elolvasni és félretenni. Mert olvasás közben valahogy beleragad az ember lelkébe.

Sandro Veronesi új regénye, a Fekete szeptember pont ilyen.

A történet középpontjában egy tizenkét éves fiú, Gigio Bellandi áll, aki egy 1972-es toszkán nyáron egyszerre fedezi fel a világ szépségét és fájdalmát.

A napfényes tengerparton minden a helyén van: a hullámok ritmusa, a levegő sós illata, az első szerelem bizsergése. És aztán… történik valami, ami mindent megváltoztat.

Egy szeptemberi napon Gigio gyermeki világa darabokra hullik — és onnantól kezdve nemcsak az emlékeiben, hanem a szavaiban is újra fel kell építenie önmagát.

Veronesi lenyűgöző abban, ahogyan az emlékezés és a nyelv erejét egymásba fonja. A narrátor, a felnőtt Gigio szemszögéből mesélve, olyan részletességgel és érzékenységgel idézi fel a múltat, hogy az olvasó szinte érzi a forró homokot a lába alatt.

A regény nemcsak egy kamasz fiú története, hanem egy időtlen felnövéstörténet arról, hogyan formál minket a veszteség — és hogyan adhatnak megváltást a szavak.

Olvasás közben folyamatosan azt éreztem, hogy Veronesi mondatai nem sietnek. Hagynak időt a levegővételre, a gondolkodásra, a visszaemlékezésre.

Mintha minden oldalon lenne egy apró megállás, ahol mi, olvasók is újraírhatnánk a saját „fekete szeptemberünket” — azt a pillanatot, amikor valami véget ért, és egy új életszakasz elkezdődött.

A Fekete szeptember nem csupán olvasmány. Inkább egy lassú, fájdalmasan gyönyörű utazás, amihez bátorság kell – mert közben szembenézünk a saját elveszett nyarainkkal is.

„Csodálatos, érzékeny próza egy régi világról, az első szerelemről, az énkeresésről, a szavak hatalmáról. Olvastam volna még tovább.”

Ha szereted azokat a könyveket, amelyek a lelket nemcsak megszólítják, hanem benn is maradnak, akkor ez a regény neked való.

Veronesi újra bebizonyította, hogy a legnagyobb történetek nem azok, amelyek hangosak — hanem azok, amelyek csendben maradnak velünk, amikor már becsuktuk a könyvet.

 

Köszönöm a lehetőséget Partvonal Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!