Anna Godbersen: Luxe Girl – csillogás, titkok, és egy lassú regény ritmusa

Vannak könyvek, amik már az első pillantásra ígérnek valamit.

A borító csillog. A cím elegáns. A leírásban pedig ott a varázsige:

19. századi New York, bálok, ármány, szerelem és társadalmi csapdák.

Pont az a világ, amit mindig is szerettem.

Jane Austen utáni korszak – csipkével, fűzővel, és a díszletek mögött rejlő feszültséggel.

Ahol egy nő sorsa néha egyetlen pillantáson múlik – vagy egy olyan döntésen, amit nem is ő hoz meg.

 

Ezért vettem kezembe Anna Godbersen Luxe Girl című regényét.

És ezért is maradt bennem utána kettős érzés.

---

A történet középpontjában Elizabeth Holland áll – New York egyik legfényesebb ifjú hölgyeként ismert karakter, akinek élete kívülről tündérmese.

De a felszín alatt minden más: a család anyagi csőd szélén áll, és az egyetlen kiút egy nem kívánt házasság egy botrányhős férfival.

Mindeközben Elizabeth másba szerelmes – miközben Henry, a vőlegény, a húgát udvarolja…

És ez még csak a kezdet.

A nyitómondat egy temetést ír le – és ezzel rögtön megteremti a történet alaphangját: valami tragikus történik ebben a csillogó világban.

 

A könyv stílusa díszes, lassú, nagyon atmoszférikus.

A korabeli világ ábrázolása lenyűgöző, a részletek hitelesek, a szereplők között finoman szövődnek az érdekek és érzelmek hálói.

De talán pont ez az, ami miatt sokszor úgy éreztem: több ígéretet kaptam, mint élményt.

 

A majd’ 500 oldalnyi terjedelem alapján azt vártam, hogy eseménydús, fordulatos történet fog elragadni – és ehelyett inkább egy lassan bontakozó társadalmi drámát kaptam.

Olyat, ahol sokkal inkább a hangulat, a ki nem mondott feszültségek és a belső dilemmák dominálnak, mint a tényleges történések.

Nem mondom, hogy csalódtam – inkább csak mást vártam.

Aki pörgős, sodró ritmusú, meglepetésekkel teli történetet keres, annak ez a regény talán kevés lesz.

De aki szereti az idő lassú folyását, az árnyalt jellemeket, és a múlt kor etikettjén belül feszülő emberi viszonyokat, annak sokat adhat.

Személy szerint örülök, hogy elolvastam – mert a hangulat ott maradt bennem.

És mert idő kellett hozzá, hogy rájöjjek: ez nem egy bálban pergő történet – ez egy lassan, méltósággal leomló falfestmény, amely mögött ott rejlik a szabadság, a félelem, az önazonosság keresése.

Az „ártatlanság kora” itt valóban nem ártatlan.

És ha időt adsz neki, a Luxe Girl sem csak díszlet marad – hanem tükör is lehet.