A hang, amit nem tanítanak – de benned van

Vannak pillanatok, amikor nem tudom, mi a helyes.
Amikor nem tudom, jól reagáltam-e.
Amikor senki nem mondja meg, hogy mit kellett volna tennem – csak a csend marad, és benne a kérdés:

„Éreztem valamit. Hallgatnom kellett volna rá?”

Sokáig azt hittem, a jó döntés mindig logikus.

Hogy az „okos” anya mindent előre átgondol, és biztos válaszai vannak.

De anyának lenni egészen más. Nem egyenlet, nem lépésről lépésre követhető út.

Hanem egy állandó figyelés. Egy belső érzékelés.

Egy hang, ami néha halkan, néha erősen szól – és nem mindig értik mások.

---

Ez a belső hang az, ami azt súgja:
– Most ne szidj, ölelj.
– Most ne beszélj, csak hallgass.
– Most ne nyomd el az érzésed, figyelj rá.

Nem tanították ezt az iskolában. Nem írják le a babakönyvekben.
De minden anya ismeri. Ott van a bőr alatt, a szívverés ritmusában, a vállfeszülésben, amikor érzed: valami nem stimmel – vagy éppen pont, hogy minden rendben van.

---

Kívülről nézve néha furcsának tűnhet.
Miért nem hagyod még ott sírni?
Miért nem viszed már el orvoshoz?
Miért hagyod még vele aludni a plüssmackót?

De te tudod.
Mert te vagy ott vele minden nap.
Mert érzed, amit más nem érezhet.
És ez nem varázslat – ez a kapcsolatotok.

---

A belső hang nem mindig hangos.
Néha elnyomják mások véleményei. Családtagok. Ismerősök. Internetes tanácsok.
De attól még ott van.
És ha megtanulsz újra figyelni rá – akkor egyszer csak visszatalálsz magadhoz is.

És hidd el:
az a belső egyensúly, amit keresel – ott kezdődik, ahol elkezdesz bízni abban, amit érzel.
Nem a tökéletességben, hanem a jelenlétben.
Nem a mindig jó válaszban, hanem a figyelmes próbálkozásban.

---

Mert a legjobb tanács néha már benned van – csak csend kell hozzá, hogy meghalljad.