Vannak könyvek, amelyek nem harsányak. Nem ráznak fel, nem csapnak arcon, nem dörömbölnek az ajtón. Csak halkan kopognak – majd egyszer csak azon kapod magad, hogy beléptek, leültek melléd, és ott maradnak. Ilyen könyv volt számomra Zsigray Julianna regénye is: Erzsébet magyar királyné.
Ez a történet nem csupán egy híres uralkodófeleségről szól. Sokkal inkább egy asszonyról, aki az osztrák udvar jéghideg márványfalaival szemben valami melegebbet, emberibbet, közelebbit képviselt – számunkra, magyarok számára pedig talán a legszebb királyné marad, nem csak küllemében, hanem lelkében is.
Zsigray Julianna regénye nem történelemkönyv. Inkább egy időutazás – finom, romantikus hangvételű, érzékeny írói kézzel vezetett út Erzsébet belső világa felé. Olyan, mint egy régi levél, amelyet valaki szeretettel őrzött meg. Az a jelenet, amikor magyarul szól a nemzethez, ott a Holburg hideg falai között – hát nem csoda, ha elszorul az ember torka?
A regény ereje talán éppen abban rejlik, hogy nem akar mindenáron nagyot mondani. Nem akar ítélkezni, sem hőst faragni. Inkább megértetni próbál: egy érzékeny, sokszor magányos nő lelkét, akinek arcán a mosoly mögött annyi fájdalom, titok és szabadságvágy lapult.
Ez a könyv azoknak szól, akik nemcsak az eseményeket, hanem a rezdüléseket is olvasni szeretnék. Akiknek nemcsak a történelem, hanem az emberi történetek is fontosak.
Olvasnivaló egy teás délutánhozHa szereted a lassú tempójú, lírai stílusú regényeket, amelyek a női lélek finom árnyalatait mutatják meg – ezt a könyvet neked írták. És bár Sisi története már sokszor volt megírva, ez a változat mégis más. Talán azért, mert egy magyar írónő szívén keresztül láttatja velünk a világ legszebb királynéját – úgy, ahogy mi szeretjük őt látni.
Te olvastad már ezt a regényt? Neked mit jelent Sisi alakja? Írd meg kommentben – vagy a saját nappalid sarkában, egy nyitott naplóoldalon... 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése