Vannak könyvek, amiket nem felejt el az ember, de nem feltétlenül a borító vagy a cím miatt – hanem az élmény miatt, amit az olvasás adott.
Nekem ilyen könyv volt Tasmina Perry: Apuci lányai.
Emlékszem, először egy újságban olvastam róla. Nem is
kerestem éppen új könyvet – csak úgy jött velem szembe. Nem tudom megmondani,
mi volt az a mondat, ami megfogott, de még abban az évben meg is vettem. Aztán
ott állt a polcon. Vastag volt. Nagyon vastag. És sokáig csak nézegettem.
748 oldal.
Azt éreztem, ezt most biztosan nem fogom tudni „csak úgy”
elolvasni három gyerek mellett. Akkor még nem is volt gyerekem, és már akkor is
féltem, hogy „túl sok lesz”.
Aztán jött a tavasz – és egy nap csak kinyitottam.
És onnantól nem volt megállás.
A történet már az első oldalakon beránt:
Egy gazdag üzletember hal meg, és a halála körül valami nem
stimmel. Négy lánya, négy különböző személyiség, különböző háttérrel,
élethelyzettel, kapcsolatban az apjukkal – mégis ugyanazzal a kérdéssel
küzdenek: Mi történt valójában? És közben saját titkaikkal, kapcsolataikkal, és
persze a hatalmas örökséggel is meg kell birkózniuk.
Tasmina Perry világa a csillogásé – de nem naivan vagy
elvakultan.
Nem cukormázas mesét ír, hanem izgalmas, eseménydús, árnyalt
történetet a felszín mögötti feszültségekről.
Ahogy haladsz előre, egyszerre vagy egy romantikus
regényben, egy családi drámában és egy könnyed krimiben.
Ez a stílusbeli ötvözés – ez fogott meg igazán.
A karakterek élettel teliek, nem sablonosak. Nem tökéletesek – és ettől még jobban működnek. A gazdagok világa itt nem csak csillogás, hanem intrika, kétség, megfelelés és küzdelem.
Ez volt az első Tasmina Perry-könyv, amit olvastam. De nem
az utolsó.
Ezzel az élménnyel bekerült a kedvenc írónőim közé – méltó helyre Elizabeth Adler, Jodi Picoult, Danielle Steel és Fejős Éva mellé.
Ha szereted a történeteket, amik nem túl nehezek, de nem is könnyűek, amikben van romantika, izgalom, családi rejtély, és olyan női karakterek, akik valódiak – akkor ez a könyv neked szól.
Lehet, hogy ott pihen már nálad is a polcon.
Lehet, hogy csak most hallasz róla először.
Akárhogy is – ha egyszer kinyitod, nem akarod majd letenni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése