2026 szeptembere.
A nagyfiam másodikos lesz. A középső nagycsoportos. A kislányom a bölcsit kezdi.
És én?
Nem tudom.
Ez az, amitől néha összeszorul a torkom.
Hat
év itthon. Hat év apró kezek, kis zoknik, ringatások, esti mesék és végtelen
újrakezdések között. Ebben az időben minden percet odaadtam. És
most először merem megkérdezni:
Mi van, ha végre visszakapok valamit ebből az időből – magamra?
Nincs korábbi munkahely.
Nincs pontos terv.
Csak ez a halvány vágy bennem: valamit újraépíteni. Valahová tartozni. Úgy, hogy közben nem tűnök el újra.
Azt
szeretném, hogy 2026-ban legyen egy helyem. Nem feltétlenül egy irodában vagy
cégnél. Lehet, hogy az a hely ez a blog. Lehet, hogy egy csendes asztal, ahol
írhatok. Lehet, hogy egy új tanfolyam, vagy egy lassan formálódó hivatás. Nem
tudom.
De azt tudom, hogy szeretnék alkotni.
Szeretnék
kapcsolódni.
Szeretnék
emlékezni, ki voltam, és kitalálni, ki lehetek.
És közben
félek is. Hogy elkéstem. Hogy nem leszek elég. Hogy a világ már nélkülem haladt
tovább.
De aztán eszembe jut:
Ha három gyerek mellett megtanultam éjjel altatni, nappal figyelni,
újra és újra felállni, akkor talán ezt is megtanulom.
Talán nem is új élet kell. Csak visszatalálás ahhoz,
aki most lettem.
Kérdés az olvasókhoz:
Te mit
képzelsz el magadnak 2026-ra?
Van benned is bizonytalanság? Vagy már formálódik benned valami új?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése