Van, hogy az ember nem akar túl
sokat egy könyvtől.
Nem akar elmerülni családi
traumákban, világmegváltó gondolatokban, többgenerációs drámákban.
Csak leülni egy bögre mellé, és egy kicsit jól érezni magát.
Nevetni. Kalandozni. Lazítani.
Pont ilyen élmény volt Liptai
Claudia első regénye, az „Az álomnő”.
A történet hősnője, Anna, egy fiatal, kissé ügyetlen, de nagyon szerethető újságírólány, aki egy egzotikus megbízásnak köszönhetően Afrikába utazik.
A munka: riportot készíteni egy
félig magyar szépségkirálynőről.
A valóság: egy bőröndnyi baj, egy
szövevényes bűnügy, és egy férfi, aki túl sármos ahhoz, hogy Anna nyugodt
maradhasson tőle.
A regény könnyed, gyorsan
olvasható, és pont azt adja, amit ígér:
– egy jó adag humort,
– romantikát,
– izgalmas kalandot,
– és közben nem veszi túl komolyan magát – de pont ettől működik.
Sok minden eszembe jutott olvasás
közben:
kicsit Fejős Éva világa, kicsit a korai chick lit műfaj könnyedsége,
de Claudia stílusa mégis sajátos.
Van benne egyfajta színpadias
lendület, ami nem mesterkélt, inkább játékos.
Pont olyan, amilyennek őt a tévéből is ismerjük – szókimondó, vagány,
önironikus, és meglepően jól ír.
A történet lendületes, és bár
irodalmi mélységeket nem kell keresni benne, minden oldal szórakoztat.
A karakterek szerethetőek (még a „nagyképű” férfihős is), a párbeszédek élnek,
és az egész könyvet áthatja egy olyan életszeretet, ami nagyon is
jól tud esni egy nehezebb hét után.
Ez nem az a könyv, amit hosszasan
elemezni fogsz.
De biztos, hogy mosolyogva
lapozod végig.
És utána egy kicsit úgy
érzed: igen, egy ilyen könnyed kaland nekem is járna…
Ha szereted a romantikát, a
humort, a fanyar női nézőpontot, és egy kis egzotikum sem zavar – akkor
ez a te könyved.
Nem kell hozzá repülőjegy – csak egy kis idő magadra.
És ki tudja?
Lehet, hogy az igazi álomnőt
épp te találod meg magadban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése