Könyv-idézetek, amiket szeretnék kihímezni egyszer

Vannak mondatok, amik nem engednek el. Nem csak olvasás közben ragadnak meg, hanem napokkal később is ott motoszkálnak bennem – mint egy halk emlékeztető, amit újra és újra elolvasok a gondolataimban. És néha arra gondolok: talán ha kihímezném őket, akkor nem csak bennem lennének jelen, hanem kézzelfoghatóan is ott lennének a mindennapokban. Egy párnahuzaton. Egy könyvjelzőn. Egy textilképen a falon.

Az idézet, ami újra és újra visszatér hozzám, valahogy mindig egy halk, megerősítő mondat. Nem hangos bölcsesség, inkább egy vállveregetés – anyáknak, olvasóknak, újrakezdőknek. Olyan, amit jó lenne látni egy olyan reggelen is, amikor már a kávé sem segít.

Néhány idézet, amit egyszer biztosan öltésbe rejtek majd:

• „Nem kell nagyot lépni. Elég, ha nem maradsz ugyanott.”
• „Lehet, hogy a csendben történik a legtöbb.”
• „Nem lettem kész. Csak haladok.”
• „Egy könyv néha jobban ismer, mint én magamat.”

A hímzésben az a jó, hogy ott van benne az idő. Minden öltés olyan, mint egy ismétlés, egy újraolvasás – csak épp a kézzel, nem a szemmel történik. És mire elkészül, addigra az idézet már nemcsak a könyv lapjaiban, hanem bennem is mélyebben ott él.

Ha egyszer kihímzed a kedvenc idézeted, az olyan, mintha megállítanád az időt egy pillanatra – és megőriznéd magadnak.