Nálunk az este nem ér véget a villanyoltással.
Ott kezdődik igazán.
Először jön az altatás.
Egy kisgyerek a karomban, egy másik mesét kér, a harmadik meg csak még egy puszit, anya felkiáltással próbálja elodázni az álmot.
Nem sietek.
Már nem.
Régen számoltam, hány perc, mikor alszanak el.
Most inkább csak jelen vagyok.
Mert tudom: ez is el fog múlni.
Ha végre mindenki álmodik, én is megérkezem a nap végébe.
Nem nagy dolgokkal.
Nem produktív célokkal.
Csak azzal, ami engem tart meg.
Előveszem a hímzést.
Nem kell beszélni hozzá.Nem kér vissza.
Csak ott van, mint egy csöndes társ.
Öltésről öltésre visszatalálok magamhoz.
Lassulás. Ritmus. Vonal. Szín.
Ez az én rendem a káosz után.
Aztán, ha még marad pár perc – és gyakran nem marad sok –, kinyitok egy könyvet.
Nem azért, hogy haladjak.
Nem listát pipálok, nem teljesítményt.
Csak három oldal.
Három oldal, ami segít megérkezni a saját gondolataimba.
Ahol nem anya vagyok, nem feladat, nem funkció.
Csak valaki, aki olvas. Aki lélegzik mondatokon keresztül.
Ez az én esti rituálém.
Nem látványos. Nem hangos.
De minden este újra összerak belül.
Altatás.
Hímzés.
Három oldal.
És végre én.
Kérdés az olvasókhoz:
Neked van esti rituáléd, ami csak rólad szól?
Mi az, ami lecsendesít, mielőtt másnap újra elkezdődik minden?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése