Az új év sokak számára új kezdetet jelent. Terveket, lendületet, listákat, nagy elhatározásokat. Másoknál inkább a folytatásról szól: a már bevált rendszer finomhangolásáról, apró korrekciókról, csendesebb reményekről.
Én valahol a kettő között állok.
A tavalyi év egyik legfontosabb tanítása számomra az volt, hogy túl sokat vállaltam. Nem rossz szándékból, nem megfelelési kényszerből – egyszerűen csak szerettem volna mindent jól csinálni. Elvállalt feladatokat teljesíteni, határidőket tartani, jelen lenni ott, ahol számítanak rám. Sokszor azonban ezek a feladatok nem azért váltak nehézzé, mert nehézséget jelentettek volna önmagukban, hanem mert időhöz voltak kötve.
Az idő számomra mindig nagy kincs volt. Az eddigi életemben szerettem mindent időre elkészíteni, időben érkezni, pontosnak lenni. A késés feszélyezett, zavart, úgy éreztem, mintha tiszteletlenség lenne másokkal – és magammal – szemben.
Aztán lett három gyerekem, és az idő egészen új értelmet nyert.
Ma már annak is őszintén örülök, ha a megbeszélt időponthoz képest csak öt perccel később érkezem meg – három gyerekkel. Mert az az öt perc mögött cipőkeresés, eltűnt sapka, még egy korty víz, „anya, pisilnem kell”, „anya, hol a kabátom?” és számtalan apró, de nagyon is valós élethelyzet áll.
És közben valahogy megtanultam: nem minden késés kudarc, és nem minden csúszás jelenti azt, hogy rosszul csinálok valamit.
Ebben az évben szeretnék máshogy viszonyulni az időhöz. Szeretném, ha olyan dolgokkal foglalkozhatnék, amelyek valóban érdekelnek, feltöltenek, lekötnek – de nem percre pontos időbeosztás szerint.
Szeretném, ha minden kedvtelésemnek jutna hely és idő úgy, hogy közben ne menjen más kárára. Főleg ne az idegeimére.
Nem szeretnék állandó rohanásban élni. Nem szeretnék folyton azt érezni, hogy valahonnan elkések, valamiről lemaradok, valamit nem csinálok elég jól. Inkább azt szeretném, hogy a napjaimban legyen mozgástér. Hogy lehessen lassítani, megállni, újratervezni – akár nap közben is.
A 2026-os év legnagyobb célkitűzése számomra mégis nagyon konkrét:
👉 munkát találni három gyerek mellett.
Nem feltétlenül könnyű, nem feltétlenül gyors út lesz. De fontos. Fontos anyaként, nőként, emberként. Olyan munkát szeretnék, ami belefér ebbe az új ritmusba, ami nem kizsigerel, hanem hozzáad. Ami nem elvesz az időből, hanem értelmet ad neki.
Talán ez az év nem a hangos újrakezdésről szól majd. Inkább egy csendesebb, tudatosabb építkezésről.
Arról, hogy megtanuljam: nem kell mindent egyszerre. Nem kell mindenkinek megfelelni. És néha az is elég, ha haladok – a saját tempómban.
Ha idén ezt sikerül megtanulnom, akkor már biztosan nem indult hiába az év. 🌱
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése