Vay Blanka:
Összekapaszkodva zuhanni
(Egypercesek
az emberi méltóságról, fájdalomról és reményről)
Vannak könyvek, amelyek nem történeteket mesélnek, hanem életérzéseket adnak tovább. Nem mesélik, hanem éreztetik a létezés súlyát, szépségét és törékenységét.
Vay Blanka első novelláskötete, az Összekapaszkodva zuhanni pontosan ilyen.
Egy könyv, ami nem kérdez, nem magyaráz, nem ítél – csak melléd ül, és emberi módon veled van.
💔 A cím, ami mindent elmond
Már maga a cím
– Összekapaszkodva zuhanni – tökéletesen kifejezi azt a paradox
életérzést, ami a kötet minden írásában jelen van: a zuhanás elkerülhetetlen,
de ha közben valaki mellettünk van, ha összekapaszkodhatunk, akkor a fájdalom
elviselhetőbbé válik.
Ez a könyv nem
könnyű olvasmány – de nem is akar az lenni. Vay Blanka nem kíméli sem magát,
sem az olvasót: az emberi létezés mélyére néz, oda, ahová sokan nem merünk.
De nem pusztán sötétséget mutat.
Hanem fénycsíkokat a repedések között.
✍️ Novellák, amik szíven ütnek – és simogatnak is
A kötet rövid
történetei egy-egy pillanat lenyomatai: mindegyik más hangulatú, más tónusú,
más mélységű.
Hol groteszkül humoros, hol fájdalmasan őszinte, hol szelíden elégikus – de
mindig emberi.
A témák között
ott van minden, ami a mai emberi létet terheli: magány, önfeladás, depresszió,
társadalmi egyenlőtlenségek, öngyilkosság, identitásválság, a hit elvesztése és
újratalálása.
De Vay Blanka nem tragédiákat ír, hanem történeteket a méltóságról.
Arról, hogy zuhanás közben is meg lehet őrizni valamit önmagunkból – egy
gesztust, egy emléket, egy kapcsolatot, egy tekintetet, ami azt mondja: „itt
vagyok”.
🌫️ Az emberi sebezhetőség és szolidaritás könyve
A Összekapaszkodva
zuhanni egyik legnagyobb erénye az őszintesége.
Nem játszik meg semmit. Nem próbálja szebbé tenni az életet, mint amilyen – de
nem is fullaszt bele a reménytelenségbe.
Olyan, mint egy nyitott ablak télen: beengedi a hideget, de friss levegőt is
hoz.
Vay Blanka
írásai nem csak magányos emberekről szólnak, hanem mindannyiunkról.
Arról, hogyan tartjuk magunkat a hétköznapokban, mikor minden szétesni látszik.
Hogyan próbálunk „embernek maradni” egy világban, ami sokszor rideg, közönyös
és kíméletlen.
És hogy talán a legfontosabb, amit tehetünk: összekapaszkodunk – szóban,
érintésben, figyelemben.
🕯️ A csend, ami beszél
A kötet
stílusa letisztult, pontos, mégis lírai.
Vay Blanka szavai nem tolakodóak, inkább súlyos csendeket hagynak maguk
után.
Olyan írások ezek, amiket nem lehet gyorsan végigolvasni. Minden novella után
meg kell állni, levegőt venni, és hagyni, hogy a mondatok dolgozzanak bennünk.
Sok írásban
ott rejtőzik a fájdalom – de még többben ott van a szelíd humánum.
A felismerés, hogy mindannyian gyarlók vagyunk, mégis van bennünk valami közös,
ami megmenthet: az empátia, a figyelem, a szolidaritás.
🫶 Az emberi méltóság védelmében
Vay Blanka
írásaiban az emberi méltóság szinte szakrális jelentőséget kap.
A szerző nem ítélkezik – sem azokról, akik elbuknak, sem azokról, akik nem
tudnak segíteni. Inkább megérteni próbál, és ez a megértés maga a
szeretet.
A könyv egyik
legnagyobb bátorsága, hogy nyíltan és felelősséggel beszél az
öngyilkosságról.
Nem szenzációként, nem tragédiaként, hanem emberi valóságként – arról, hogy
néha mennyire nehéz élni, de mégis mennyire fontos, hogy valaki kimondja: nem
vagy egyedül.
🌤️ Összegzés
Az Összekapaszkodva
zuhanni nem hagyja érintetlenül az olvasót.
Elgondolkodtat, megérint, néha összetör, majd halkan összerak.
Olyan könyv, amit nem felejtünk el – mert nemcsak olvassuk, hanem átéljük.
Vay Blanka
első kötete érett, érzékeny és mélyen emberi.
Aki szereti az őszinte, lélektanilag finom, gondolatébresztő írásokat, annak ez
a könyv igazi kincs lesz.
„Zuhanunk,
igen. De amíg összekapaszkodunk, addig nem tűnünk el.”
Köszönöm
a lehetőséget az Európa Könyvkiadónak!
Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a
kötetet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése