Sarah Hornsley: Bűnös vér

 

📚 Bűnös vér – amikor a valóság pofán vágja a hepiendet

Én alapvetően utálom a hepiendeket. Tényleg. A hollywoodi filmeket is legfeljebb a közepéig nézem, ott, ahol még lehet reménykedni abban, hogy minden rosszra fordul, és nem jön el a „minden rendbe jött” pillanat. A világ túl komplex ahhoz, hogy mindenki megkapja a maga kis boldog zárójelenetét – nem?

Legalábbis eddig ezt gondoltam.

Aztán jött Sarah Hornsley Bűnös vér című debütáló thrillere, és olyan földbe döngölő módon fordult minden rosszra, hogy az már szinte sok(k). Talán csak elkényelmesedtem a saját cinizmusomban, vagy titokban mégis hepiendet akartam – de ez a könyv egészen másfajta katarzist kínál. A „rosszra fordul minden” verzióját.

🩸 A bűn, ami nem bűnhődik

A történet alaphelyzete eleve feszült: Justine Stone, sikeres ügyvédnő, élete első emberölési ügyét kapja meg – a vádlott pedig nem más, mint a kamaszkori szerelme, Jake. Innen indul a lavina, és onnantól minden döntés, minden kimondott szó darabokra szedi Justine gondosan felépített életét.

Próbálok nem spoilerezni, de maradjunk annyiban: itt nem a bűnös bűnhődik meg. Pont, mint az életben. Az ártatlanok fizetnek, miközben a valódi bűnösök békésen kortyolják a reggeli kávéjukat, és idegesítően csacsognak a háttérben.
Hornsley könyve épp ettől lesz ijesztően életszagú – és ettől fájdalmasan ismerős.

⚖️ Tárgyalóterem, bon mot-ok, feszültségadagolás

A Bűnös vér egyik legnagyobb erénye, hogy hitelesen mutatja be az ügyvédi és ügyészi világot. Hornsley maga is irodalmi ügynök, és a szakmai rutin minden sorban érződik. A könyv tele van remek, feketehumoros kiszólásokkal, amiket az ember szívesen felírna egy kávésbögrére:

„A vádlottra mosolygok, bár nincs benne semmi barátságos. Farkas vagyok egy ügyvéd talárjában.”

„Nem árulom el neki, hogy senkinek sem hiszek, hacsak nem a tanúk padján áll, és még akkor is vannak kételyeim.”

A szerző elképesztő tudatossággal adagolja az információt – néha talán túlzottan is. Az olvasó szinte érzi, ahogy az írónő húzza, tologatja a feszültséget: még nem derül ki semmi, de már nagyon ott van a levegőben. Ez a fajta mesterkélt visszafogottság néha bosszantó, de végső soron működik – főleg, ha az ember bírja a lassan kibontakozó pszichológiai thrillereket.

🔍 Szabadkőművesek, családi titkok, és egy kis „mi a fene ez az egész?”

A könyvben fel-felbukkan néhány megmagyarázatlan motívum – például egy homályos szál a szabadkőművességgel kapcsolatban, ami végül nem kap igazán súlyt. De valahogy mégis hozzátesz a légkörhöz: ez a fajta homályosság jól illik a „soha nem derül ki az igazság” életérzéshez.

És talán ez a könyv legnagyobb trükkje: hogy nem kínál feloldozást. Nem magyaráz meg mindent, nem tesz rendet. Csak elültet egy kellemetlen gondolatot: mi van, ha az igazság nem is számít?

🩶 Összegzés – amikor a jó könyv rossz érzést hagy maga után

A Bűnös vér nem hibátlan: kissé kiszámított, helyenként túlírt, és nem minden szála fut ki igazán. De közben ott van benne minden, amiért az ember egy ilyen könyvet a kezébe vesz: feszültség, moralitás, árulás, és az a finom, ismerős keserűség, amit csak a legjobb thrillerek tudnak okozni.

Nem katartikus, nem megváltó – viszont iszonyúan őszinte.
És néha pont ennyi kell: hogy egy könyv kicsit helyettünk bosszankodjon a világ igazságtalanságán.

---

Köszönöm a lehetőséget a Multiverzum Kiadónak!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!