A Vérbeli nyomozók sorozat hatodik része ismét ott folytatja, ahol az előző lezárult – mély érzelmi sebek, gyógyulás, és egy sötét nyomozás határmezsgyéjén, ahol a múlt árnyai fenyegetően magasodnak Eszter és Áron fölé.
Ez a rész talán az egyik legfájdalmasabb és
legintimebb a sorozatban. Már az első oldalakon érezhető, mennyi traumát
hordoznak a szereplők: Eszter gyengesége, fizikai és lelki összeomlása, a
gyász, a veszteség, a bizonytalanság – minden sor át van itatva a
törékenységgel. Az a jelenet, ahol Eszter és Viktor a konyhában, törött
tányérok között ölelik egymást, egyszerre brutális és gyönyörű. Ritkán látni
ennyire emberi, valós, esendő pillanatokat romantikus-krimisorozatokban.
A kötet egyik legerősebb rétege az, ahogy a múlt
kísértetei visszalépnek a jelenbe. Áron múltjának sötét fejezetei, Eszter
eltemetett traumái – mind ugyanabból az irányból támadnak: a túlélés és a
bizalom határáról. A szerző nagyon jól érzi az érzelmi hullámzásokat: egyszerre
kapunk kemény, feszült bűnügyi szálat és mély, szívszorító karakterpillanatokat.
A sorozatra jellemző „Bella Black-féle dinamika”
ebben a részben is megvan:
• pörgős jelenetek,
• erős érzelmi kiborulások,
• őszinte párbeszédek,
• kemény, mégis szerethető férfikarakterek,
• és a történet középpontjában mindig ott van
Eszter, aki egyszerre sebezhető és elképesztően erős.
A nyomozás is ütős: két kegyetlen férfi, régi
börtönügy, a múltban gyökerező támadások, és egy láncolat, amely mindent új
megvilágításba helyez. Ahogy a fejezetek váltják egymást, a feszültség egyre
csak nő.
Ez a kötet egy érzelmi hullámvasút,
rengeteg intimitással, fájdalommal, szeretettel és sötét titkokkal.
A sorozat egyik legerősebb része – olyan, amit lezárás után is nehéz elengedni.
Köszönöm a lehetőséget az
Ágenda Kiadónak!
Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a
kötetet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése