Amikor megszületik egy gyermek, valami új kezdődik — nemcsak az ő életében, hanem a miénkben is. Az anyaság egy hatalmas átalakulás: testben, lélekben, gondolatban. Egy ideig minden természetesen, szinte ösztönből történik. Az ember nem kérdez, csak teszi a dolgát. Aztán egy nap, csendes délután, mikor a gyerekek már játszanak vagy alszanak, megfogalmazódik a kérdés:
„És én most ki is
vagyok?”
Anyaként annyi szerepet
viselünk: gondoskodó, szervező, tanító, vigasztaló, orvos, varázsló… de a nő,
aki mindezek mögött van, sokszor háttérbe szorul. Elveszünk a napi teendőkben,
észrevétlenül lecsúszunk a saját listánk végére. Nem haragból, nem áldozatként
– csak mert a szeretetünk mindig másokra irányul.
De eljön az a pillanat,
amikor meg kell állnunk. Amikor újra fel kell fedeznünk, mitől dobban meg a
saját szívünk – nem mint anya, hanem mint ember.
Lehet ez egy új hobbi,
egy kávé csendben, egy séta egyedül, egy könyv, amit csak mi választunk,
egy új cél vagy álom, amit megengedünk magunknak.
Mert az anyaság nem
zárja ki az „én”-t. Épp ellenkezőleg: gazdagítja. De csak akkor, ha merünk
önmagunkhoz is hűek maradni.
Ha merünk időt kérni
magunktól – nem önzésből, hanem szeretetből.
Az anyaság után nem
ugyanazok vagyunk, mint előtte. De talán többek. Mélyebbek.
Tudatosabbak. Erősebbek. És talán most jön el az a korszak, amikor végre nem
csak másokért, hanem magunkért is élni kezdünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése