Nem tudom, mikor kezdtem el igazán észrevenni őket.
Talán akkor, amikor minden kicsit sok lett — a teendők, az elvárások, a zaj, a rohanás. Amikor a nap végén úgy éreztem, csak sodródom, és közben valahol elvész az, aki valaha én voltam.
Aztán egy reggel, a kávém fölött, miközben a fény megcsillant a bögrém peremén, valami apró dolog helyre billent bennem.
Rájöttem, hogy
az élet nem a nagy pillanatokból áll.
Hanem ezekből az apró, szinte észrevétlen örömökből, amik megtartanak
akkor is, amikor minden más bizonytalan.
Egy csésze
forró kávé a reggeli csendben.
Az illat, ami betölti a konyhát, miközben a gyerekek még alszanak.
Egy ölelés, ami nem tart sokáig, de éppen elég ahhoz, hogy megnyugtasson: itt
vagy, nem vagy egyedül.
Egy új könyv, amit végre csak magam miatt veszek kézbe. Egy csendes este,
amikor nem szól a tévé, csak a gyertyafény pislog, és végre hallom a saját
gondolataimat.
Ezek az
apróságok azok, amik valójában összetartják az életemet.
Nem a nagy tervek, nem az ünnepek, nem a listák kipipált pontjai – hanem azok a
percek, amikor megállok, és azt mondom:
„Most jó. Most elég.”
Anyaként,
nőként, alkotóként néha azt hisszük, a boldogság valami távoli, megfoghatatlan
dolog.
Pedig sokszor ott lapul a napi rutinban. Csak le kell lassítani ahhoz, hogy
észrevegyük.
A kávé
illatában.
Egy kéz szorításában.
A gyerek nevetésében.
Egy esti sorban a könyvben, amitől elakad a lélegzetem.
Nem mindig
könnyű megélni őket, de ha figyelek, mindig ott vannak.
És ezek a kicsi dolgok — ezek a pillanatnyi boldogságok — segítenek újra és
újra megérkezni önmagamhoz.
✨ „Az apró örömök nem teszik látványossá az
életet – csak élhetővé.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése