Van valami egészen különleges abban a pillanatban, amikor végre elcsendesedik a ház. Amikor nem szól mese, nem csörög a telefon, és senki sem kérdezi: „Anya, hol van a pólóm?” vagy „Mit eszünk ma vacsorára?” Csak te vagy és a csend. És ha őszinték vagyunk, eleinte ez a csend szinte ijesztő. Mert annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy mindig történik valami, hogy ha egyszer semmi sem történik – az már szokatlan.
De éppen ebben rejlik a
varázsa.
A „semmittevés” nem
lustaság, nem időpazarlás. Hanem regenerálódás. Egy pillanat, amikor nem kell
megfelelni senkinek, nem kell döntéseket hozni, csak lenni. Figyelni, hogyan
lélegzel, hogyan simul el lassan a gondolatok zaja, és hogyan éled meg újra azt
az egyszerű tényt, hogy itt vagy.
Az anyaságban
hajlamosak vagyunk minden percet hasznosan tölteni – takarítani, szervezni,
mosni, főzni, intézni. A napjaink szorosan egymásra fűzött feladatokból állnak,
mintha minden pillanatnak produktívnak kellene lennie. Pedig a lelki egészség
szempontjából a pihenés is produktív. A semmittevés is tevékenység, ha
tudatosan választjuk.
Néha leülök a kanapéra,
teát főzök, és egyszerűen csak nézem, ahogy a fény átszűrődik a függönyön.
Semmi különös nem történik. És mégis – ezek a pillanatok visszahozzák a belső
békét. Megtanítanak lassítani, meghallani magamat, mielőtt újra elvesznék a hétköznapok
zajában.
Ha anyaként meg akarjuk
őrizni a belső egyensúlyunkat, időről időre szükségünk van ezekre a csendes
percekre. Nem mindig kell olvasni, írni, alkotni vagy beszélni. Néha elég csak
lélegezni, lenni – és megengedni magunknak a pihenést.
Mert a csend nem a
hiányról szól. Hanem a teljességről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése