Fritsi Péter: Paraf(r)ázis

 

Ez a kötet tipikusan az a fajta irodalom, amely nem olvastatja magát könnyen – viszont olvasás után nehezen ereszt. Fritsi Péter Paraf(r)ázis című könyve olyan, mintha egy tükröt tartana az olvasó elé, de ez a tükör nem sima és fényes, hanem repedt, hullámzó, néhol torz. Minden novella egy-egy villanás az emberi lélek sötétebb zugaiból: fájdalom, bűn, megbánás, veszteség, emberi gyarlóság – és néha, nagyon halványan, a remény.

A szerző mesterien keveri a műfajokat: van, ami realista, máskor álomszerű, vagy épp groteszk. A horror, a fantasy és a lélektani próza elemei szinte észrevétlenül olvadnak össze, ettől az egész kötetnek van egy különös, lebegő hangulata. Olyan érzés olvasni, mint amikor egy ismerős dallam hirtelen elcsúszik – még mindig felismerhető, de valami nagyon nincs rendben.

A Paraf(r)ázis egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy nem akar megfelelni az olvasói elvárásoknak. Nem kínál megnyugtató befejezéseket, nem oszt igazságot, és nem gyógyít – de emlékeztet arra, hogy az élet tele van elvarratlan szálakkal és kimondatlan mondatokkal. A novellák mögött érezhető egy mély humánum: a szerző nem ítélkezik a szereplők fölött, inkább együtt lélegzik velük.

Fritsi Péter prózája lassan ható méreg – először talán csak nyugtalanít, aztán, mire észbe kapunk, már belénk ivódott minden szava. Ez a könyv nem minden olvasónak való, de aki szereti a sötéten lírai, lélekelemző történeteket, annak felejthetetlen élményt ad.

🖤 Egy olyan kötet, amely nemcsak történeteket mesél, hanem kérdéseket is hagy maga után – és ez talán a legjobb, amit egy író adhat.

 

Köszönöm a lehetőséget Fritsi Péternek!

Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a kötetet!