Vannak történetek, amelyek lassan kúsznak a bőröd alá – és mire észrevennéd, már végérvényesen ott maradtak.
Fritsi Péter A
székkészítő című regénye pontosan ilyen: egyszerre családi dráma, nyomasztó
hangulatú pszichológiai történet és hideglelős folk-horror, amely a ’90-es évek
poros, mégis ismerősen emberi Magyarországára vezet vissza.
A könyv eleje szinte
megtévesztően békés. Egy bányászváros hétköznapjai, egy egyszerű család élete,
ahol az apa, Weisz Kornél próbál becsülettel helytállni. Aztán lassan repedni
kezd a valóság – először alig észrevehetően, majd mindinkább félelmetesen. Kornél
lánya megváltozik, a megszokott gesztusok helyét idegenség veszi át, és az
olvasóval együtt ő is kénytelen felismerni: itt valami sokkal sötétebb dologról
van szó, mint puszta kamaszkori lázadásról.
Fritsi Péter erőssége a
hangulatépítés. Az a fajta csendes feszültség, ami a sorok között lapul, a
bányászváros fülledt levegője, a „mindenki tud valamit, de senki sem mond
semmit” érzés – mind-mind fokozatosan emészti az olvasót. A természetfeletti
szál pedig nem öncélú, hanem szinte organikusan épül bele ebbe a nagyon is
valóságos közegbe.
A könyv középső része
hozza a legnagyobb borzongást – a pincében játszódó jelenet például klasszikus
horror-elemeket idéz, mégis hiteles marad. A párbeszédek olykor kilógnak a
történetből, és néhány jelenet túlnyúlik a szükséges határon, de az összkép ettől
még erős marad. A lezárás pedig kifejezetten jól működik: finom, de maradandó
„paraérzetet” hagy maga után.
A székkészítő nem
hibátlan, de kétségtelenül bátor könyv.
Mert meri kimondani,
hogy a valódi borzalom nem mindig a sötétben bujkál – néha a legemberibb
pillanatokban mutatja meg magát.
Köszönöm a lehetőséget Fritsi Péternek!
Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a
kötetet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése