A Fekete szív
pontosan ilyen könyv.
Ria, a fiatal nő
története nem csupán egy válás históriája. Sokkal inkább egy harc. Egy nőé, aki
a hetvenes évek Magyarországán próbál talpon maradni, miközben elhagyja
alkoholista férjét, és szembeszáll a család, a társadalom, sőt, a saját
félelmei ítéletével is. Fritsi Péter nem szépít és nem menekül a sötétség elől
– épp ellenkezőleg. Bevezet a mélyére, és arra kényszerít, hogy szembenézzünk
mindazzal, amit általában elfordított fejjel nézünk végig.
A könyv első fele
lassan építkezik. Látjuk Ria mindennapjait, a bántalmazás apró jeleit, a
megaláztatás csendes pillanatait. A második részben aztán felgyorsul minden: a
történet thrillerbe fordul, a levegő egyre sűrűbb, a titkok egyre sötétebbek.
És bár a végkifejlet talán sejthető, az oda vezető út feszültsége nem enged el
egy pillanatra sem.
Ami számomra különösen
erős volt, az a kor hangulata. Az újságkivágások, a fojtott panelélet, az
EKG-görbékkel díszített fejezetek – mind-mind hozzátettek ahhoz a baljós, mégis
valóságos atmoszférához, ami a Fekete szív sajátja.
Ez a könyv nem próbál
kedves lenni. Nem akar tetszeni. Csak megmutatja, milyen az, amikor egy nő a
legnagyobb ellenségével küzd: a közönnyel.
Nem volt könnyű
olvasmány. De őszinte, nyers és valódi.
És néha épp ezekre a
történetekre van a legnagyobb szükségünk.
Köszönöm a lehetőséget Fritsi Péternek!
Köszönöm, hogy elolvashattam ezt a
kötetet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése