Van az a
nap, amikor minden jól megy.
Reggel kisimult arcok, időben elindulás, jókedv, rendben elmondott mesék,
türelmes válaszok.
Este a lakás csendes, és egy pillanatra megállsz, és azt mondod: „Igen.
Ma rendben volt.”
És van az
a másik nap.
Amikor valaki sír, valaki kiabál, valaki megbántódik, valaki hisztizik – és a
valaki az néha te vagy.
Amikor nem volt ölelés reggel, csak „gyorsan vegyük már fel a cipőt”.
Amikor este elfelejtetted, hogy megígérted a dinós mesét.
Amikor nem tudod eldönteni, most ki miatt volt nehéz ez a nap – a gyerekek, a
világ, vagy te magad.
És akkor,
abban a pillanatban beléd hasít a gondolat:
„Lehet, hogy nem vagyok elég.”Pedig az
vagy.
Elég vagy
– akkor is, ha nem tudsz mindig mosolyogni.
Elég vagy – akkor is, ha néha elfáradsz, és nem akarsz senkihez szólni.
Elég vagy – akkor is, ha néha dühös vagy, túl halk vagy, túl hangos vagy, vagy
csak túl emberi.
Nem attól
vagy elég, hogy hibátlan vagy.
Hanem attól, hogy próbálod. Újra. És újra.
Attól, hogy fontos neked, hogy jó legyen.
Attól, hogy számítanak neked a szavak, a pillanatok, az ölelések – még ha néha
elsodródnak is.
Tudom,
milyen érzés kételkedni.
Amikor nem jön visszajelzés. Amikor valaki bírál. Amikor saját magadat
ostorozod a legjobban.
De mégis, a gyerekeid szemében – azokban a nézésekben, amikben benne van minden
bizalom, minden szeretet, minden „csak te tudod” – ott van a válasz.
Te vagy az ő elég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése