Anna Godbersen: Luxe Girl 2. – Pletykák *** Fényűzés, selyem és csalódások egy bálterem tükrében

Vannak könyvek, amelyek nem a cselekménnyel, hanem a világukkal hódítanak meg.

És vannak olyanok, amelyek már az első oldalon elhitetik velünk: itt most minden titokzatos lesz, minden ruha alá rejtezik egy gondolat, és minden mosoly mögött ott lapul egy szúrásra kész tőr.

A Luxe Girl 2. – Pletykák valahol ezen a határvonalon mozgott számomra – de ezúttal kevesebb élményt adott, mint amennyit ígért.

A történet középpontjában továbbra is a 19. századi Manhattan társasági elitje áll – azok a fiatalok, akik az ártás és vonzerő határmezsgyéjén egyensúlyoznak nap mint nap.

A főbb szereplők ismerősek már az első részből:

– Diana, a Holland család utolsó reménysége,

- Henry, a jóképű, de szétszórt örökös,

– Lina, a törtető szolgálólányból lett úrilány,

– és persze Penelope, a hideg számító, akiben egyszerre él a féltékenység és az ambíció.

 

És a díszlet újra ugyanaz: estélyek, titkos levelek, suttogó ajkak, leselkedő szolgálók, és egy társadalom, ahol a pletyka valóban a legértékesebb valuta.

 

A regény hangulata továbbra is finoman nosztalgikus, és ha valaki szereti az 1800-as évek végének társadalmi szokásait, ruháit, viszonyrendszereit – annak ez is egy csemege lehet.

De számomra ezúttal túlságosan lassan csordogált a történet.

A közel 400 oldalból az igazi események az utolsó 15-20 oldalra sűrűsödnek, és a nagy csavar helyett inkább csak helyben járást éreztem.

A legnagyobb csalódás viszont az volt, hogy a könyv végére beékeltek még 30 oldalt más könyvek ajánlóival – amik megtévesztően úgy tűnnek, mintha a regény részei lennének.

Ez nem csak technikai részlet – hanem az élménybe való belenyúlás.

Én személy szerint úgy éreztem: elvették tőlem a történet lezárásának lehetőségét.

 

És mégis:nem tudom azt mondani, hogy rossz könyv volt. 

Mert van benne valami finom, elegáns lüktetés.

Mert a szereplők – bármennyire is időnként sablonosak – tudnak érzéseket kiváltani.

Mert a stílus szép. Mert a világ gazdag. Mert a korhűség igényes.

És mert van az a nyári délután, amikor épp valami ilyesmit szeretne olvasni az ember: csipkét, ármányt, titkos szerelmet – és egy világot, ahol a nőknek sokkal több belső erejük volt, mint amit a kor megengedett nekik.

 

Ez a könyv nem váltotta meg a világot – és nem is váltja meg a sorozatot.

De egy utazás volt egy időbe, amikor a hallgatás is beszéd volt,

és amikor a valódi hatalom nem a pénz, hanem az információ volt.

 

Ajánlom annak, aki már ismeri az első részt – és tudja, mit várhat tőle.

És annak is, aki szeretné, ha egy regény nem elsodorja, csak elkíséri egy napra.