„Nem tudtam, hogy amikor anya leszek,
egy darabig magam is eltűnök.
Most tanulom újra összeszedni azt, aki voltam
– és hozzáadni, aki lettem.”
2019 februárja óta vagyok itthon. Akkor még nem
tudtam, hogy ez a pár hónapos otthonlét három gyermekkel, kiszámíthatatlan
érzelmekkel és egy idő után egyfajta némasággal fog járni.
Ma három gyermekem van: egy hatéves kisfiú, aki
szeptembertől elsős lesz. Egy négyéves, aki épp a kisgyermekkor
legzabolátlanabb időszakában van. És egy kilenc hónapos kislány, aki most tanul
mászni, és gyakran akkor nevet, amikor én épp sírni tudnék.
Férjnél vagyok. Szerető családban élek, mégis gyakran érzem
magam nagyon egyedül. A családom messze van. Barátaim nincsenek. A
beszélgetéseim nagy része a gyermekeim "mi ez?", "miért?"
és "anyaaaa!" kérdései körül forog. Felnőtt hangokra, mondatokra,
gondolatokra is vágyom.
Ezért írok most.
Ezért indítottam el ezt a blogot.
 |
Szeretek hímezni. Van benne valami gyógyító.
Amikor a tű újra meg újra átfúrja a vásznat, mintha minden öltéssel
visszavarrnék valamit a saját életemből is. Egy kis türelmet. Egy kis
szépséget. Egy kis kontrollt a káoszban.
2026 szeptemberében a gyerekeim már mind
"valahová mennek" majd. Az egyik már másodikos lesz, a másik
nagycsoportos, a legkisebb pedig bölcsődés. Én pedig... nem tudom, hova fogok
menni.
Nincs hova visszamennem. Nincs munkám. Nincs rutinom, amihez
visszatérhetnék. Ez a blog talán nem csak emlék lesz arról, ki vagyok –
hanem híd ahhoz, aki még lehetek.
Ezért indítom ezt a blogot. Ez az én első, félénk lépésem kifelé – feléd. Talán valaki olvassa majd, és ráismer magára benne. Talán lesz, aki visszaír. Talán nem. De nekem már az is számít, hogy elkezdtem.
Olvasni mindig szerettem. Hímezni is. Ezek kapcsolnak ki –
ezekben csend van, ritmus, figyelem. Talán ez a blog is ilyen lesz. Egy kis
csendes hely, ahol végre megint mondatokban gondolkodom, nem csak teendőkben.
Egy kis sarok, ahol újra én lehetek – anya is, de nem csak az.
Köszönöm, ha itt vagy.
Leülsz mellém a kanapéra?
Ha te is érezted már azt, hogy bár szeretsz anya lenni,
valahol mégis elvesztél egy kicsit, akkor talán ez a blog neked is szól.
Itt könyvekről fogok írni. Arról, hogy mit adnak, mikor olvasom őket, mikor
nincs időm, de mégis szükségem van rájuk. És néha arról is, hogy milyen
csendben lenni – vagy kilépni belőle.
Ha csak egy ember elolvassa, és azt gondolja, "nem
vagyok egyedül", akkor már megérte.
Zárás / Hívás az olvasóhoz:
Írj, ha magadra ismertél. Írj, ha te is újrakezdésre
készülsz. Vagy csak olvass csendben. Én itt leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése