Yngve Frøyen: A fiú, aki utálta a decembert

 

Yngve Frøyen: A fiú, aki utálta a decembert – nem minden karácsony fényes

 

Vannak könyvek, amelyek már a címükkel is kizökkentenek a megszokottból. A fiú, aki utálta a decembert pontosan ilyen. Egy olyan történet, amely elsőre talán egy különc, kicsit sötétebb hangulatú ifjúsági regénynek tűnik, de valójában sokkal mélyebb, nyugtalanítóbb és gondolatébresztőbb annál.

Őszintén szólva nem erre számítottam. És talán pont ez az, ami miatt ennyire működött számomra.

A történet egy kisvárosban játszódik, ahol valami nagyon nincs rendben. A megszokott hétköznapok lassan szétcsúsznak, a háttérben pedig egyre erősebbé válik valami sötét, megfoghatatlan jelenlét. Emberek tűnnek el, boltok zárnak be, és az a furcsa érzés, hogy valami közeleg… végig ott vibrál a sorok között.

Ebben a nyomasztó közegben találkozunk Benjaminnal, aki már önmagában is törékeny. A múltja, a veszteségei, a rémálmai mind ott vannak benne, és ettől válik igazán hitelessé. Nem egy klasszikus hős, hanem egy sérült, kereső fiú, aki mégis képes szembenézni azzal, amitől mindenki más menekülne.

Mellette pedig ott van Shohreh, aki teljesen más háttérrel érkezik, mégis ugyanúgy része lesz ennek a különös, sötét történetnek. Kettejük kapcsolata az egyik legerősebb pontja a regénynek. Ahogy lassan közelebb kerülnek egymáshoz, ahogy nemcsak a külső gonosszal, hanem a saját belső démonaikkal is megküzdenek – ez adja a történet igazi mélységét.

A könyv hangulata egészen különleges. Egyszerre borzongató, abszurd és valahol mégis nagyon emberi. Tele van természetfeletti elemekkel – szellemekkel, vámpírokkal, vérfarkasokkal, boszorkányokkal –, mégsem válik túlzsúfolttá. Inkább egyfajta kaotikus, filmszerű világot teremt, ahol az olvasó sokszor maga sem tudja, hol ér véget a valóság, és hol kezdődik az őrület.

Be kell vallanom, a regény eleje számomra kissé lassan indult. Idő kellett, mire igazán beszippantott. De amikor megtette, onnantól nehéz volt elszakadni tőle. Az a feszültség, ami végig körüllengi a várost és a szereplőket, szinte tapintható. Olyan érzés volt olvasni, mintha egy sötét, zárt világba kerültem volna, ahonnan nem könnyű kilépni – még az utolsó oldal után sem.

Ez a könyv nem a klasszikus, „meleg takarós” karácsonyi történet. Inkább annak az ellenpontja. Megmutatja, hogy a fény ünnepe mögött is ott lehet a sötétség. Hogy a december nem mindenkinek a boldogságról szól. És hogy a remény néha a legváratlanabb helyeken jelenik meg.

A fiú, aki utálta a decembert egy különleges, északias hangulatú, kellemesen borzongató ifjúsági horror, ami túlmutat a műfaji kereteken. Nem tökéletes, de van benne valami egészen egyedi és megfoghatatlan, ami miatt sokáig velem maradt.

És talán pont ez az, ami miatt igazán szerethető.