Vannak színészek, akiket szerepeikből ismerünk. És vannak, akiket a hangjukról, a jelenlétükről, a tekintetükről. Szombathy Gyula az utóbbiak közé tartozik. A Nem kell annyi pábijubi című visszaemlékezés pedig nem csupán egy pálya összegzése, hanem egy élet lenyomata – minden örömével, csalódásával és önironikus mosolyával együtt.
A kötetet Gellért Gábor jegyezte
le, de a hang végig Szombathy Gyuláé marad: közvetlen, szókimondó, olykor
csípős, mégis szerethető.
🎭 Egy pálya kulisszák mögött
A könyv nem klasszikus, időrendbe
szedett életrajz. Sokkal inkább beszélgetés. Olyan, mintha egy öltözőben
ülnénk, előadás után, amikor már lekerült a jelmez, és az ember végre önmaga
lehet.
Szombathy Gyula mesél:
- gyerekkori
élményeiről,
- intézeti
éveiről,
- a
táncestek „pábijubijáról”,
- a
katonás fegyelemről,
- a
színházi világ szépségeiről és kegyetlenségéről.
A személyes történetek mögött
kirajzolódik a 20. századi magyar színházi élet atmoszférája is – a próbák
feszültsége, a társulati lét dinamikája, a szakmai és emberi konfliktusok.
😄 Humor – védelem és önismeret
A címadó „pábijubi” egyszerre
játékos és jelképes. A tánc, a ritmus, az élet lendülete – és az a makacs hit,
hogy „a pábijubinak soha nincs vége”.
Szombathy humora nem harsány.
Inkább finom, önironikus, olykor keserédes. Képes saját hibáira is reflektálni.
Nem mítoszt épít önmagából, hanem vállalja az esendőséget.
És talán éppen ezért hiteles.
💔 Kapcsolatok, kompromisszumok,
találkozások
A kötet egyik legszebb része a
feleség, Böbi vallomása. A 17 pontba szedett „ideális férfi”-lista története
nemcsak romantikus, hanem elgondolkodtató is. Arról szól, hogy néha mégis
létezik az, akire várunk. És hogy az élet – sok kerülő után – összehozhat
bennünket azzal, aki valóban hozzánk illik.
Ez a személyes szál finoman
ellenpontozza a szakmai történeteket. Megmutatja az embert a színész mögött.
🎬 Több mint színházi emlékirat
A Nem kell annyi pábijubi
nemcsak színházrajongóknak szól. Ez a könyv mindenkinek ad valamit, aki
kíváncsi arra:
- hogyan
lehet hosszú pályát befutni úgy, hogy közben megőrizzük önmagunkat,
- hogyan
lehet egyszerre fegyelmezett és játékos,
- hogyan
lehet túlélni szakmai és emberi csalódásokat.
Szombathy Gyula visszaemlékezései
nem díszletek mögé lesnek be – hanem egy lélekbe.
💛 Összegzés
Ez a könyv őszinte. Nem csillogtat,
nem idealizál, nem hőst farag. Inkább mesél. Néha nevet, néha csíp, néha fáj.
De minden mondatban ott van az a
sajátos, szombathys humor és tartás, amely miatt generációk szerették a
színpadon is.
A Nem kell annyi pábijubi
egy olyan élettörténet, amely emlékeztet arra:
lehet komolyan venni a munkát – de az élet ritmusát nem szabad elfelejteni.
És valóban: a pábijubinak talán
tényleg nincs vége.
Köszönöm
a lehetőséget a Corvina Kiadónak!
Köszönöm,
hogy elolvashattam ezt a kötetet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése